Heves piaci reakciók pedig azért nem születtek a „csúcsra járatás” előtt, közben és után, mert Angela Merkel német kancellár pár napja már Hannoverben közölte, hogy tulajdonképpen mi Németország álláspontja. Ez az alábbi: az európai adósságválság megoldása többlépcsős folyamat lesz, első körben a válságkezelés alapjait vitatták meg, és nagyjából kirajzolódott az az uniós irányelv is, amelynek mentén a későbbiekben elkészül Európa „megmentésének” terve is. Persze a globális üzletmenet kedélyeit az is hűtötte, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár „közös álláspontra” jutott Görögország pénzügyi megmentésével kapcsolatban – egy nappal a csúcs előtt.

Jogos a kérdés: hogyan kapcsolódunk mi az euróövezeti adósságválság apropóján összehívott találkozóhoz? Röviden-egyszerűen, „csak” úgy, ha tovább mélyül, Magyarországot, a magyar gazdaságot is eléri, rosszabb forgatókönyv érvényesülése esetén pedig magával ránthatja a krízis hazánkat. Dacára annak, hogy éppen a mai számunkban közöljük azt a tényt, mely szerint érezhető csökkenésnek indult hazánk államadóssága, sőt az első fél évben az euró–forint-devizapár kiegyensúlyozottságának, mi több, a hazai pénz izmosodásának köszönhetően 450 milliárd forintos árfolyamnyereséget realizált az állam az adósságállományon, amely végre húszezermilliárd forint alá csökkent. Ráadásul a mostani valutakrach éppen a második Orbán-kormány célkitűzéseit igazolja – százszázalékosan. A kabinet ugyanis háborúba szállt az államadóssággal – a gazdaság éves teljesítményéhez képest, örökölt nyolcvanszázalékos szintet akarja levinni 2015-re 64 százalékra. Eközben – és ez is jó hír, még akkor is, ha a látszat esetleg más képzetet produkál – a magyarországi bankrendszer stabil, nincsenek csődközeli hitelintézetek, következésképpen az államnak sem kell konszolidálnia a pénzügyi rendszert.

Hazai – talán a leggyakorlatiasabb – szempontból persze a legfájóbb pontja az euróválságnak az, hogy a közvetlen hatás a svájci frank drágulásában mutatkozik meg. A frank árfolyama a héten már megközelítette a 240 forintot, miközben a frankban eladósodott hitelesek zöme a kölcsönöket 150–160 forinton vette föl.

Illúzióink azonban a kedvező és javuló makrogazdasági feltételek mellett se legyenek. Magyarország magas külföldi adóssága miatt még mindig sebezhető. Hazánk feltörekvő piacnak számít, s még ebben a körben is a magyar fizetőeszköz az egyik leggyengébb láncszem: a cseh korona vagy éppen a lengyel zloty nem velünk együtt gyengül akkor, amikor pánikhangulat uralja a piacot. Továbbá, ha általános, uniós hitelválság jön, azt leginkább a magyar gazdaság érzi meg. S ne feledjük: exportból élünk az idén és még jövőre is, hiszen idő kell a belső piacnak, a gazdaság hazai szereplőinek ahhoz, hogy megerősödjenek. Miután kivitelünk döntő része Nyugat-Európába áramlik, bankjaink gazdáinak túlnyomó része is a kontinens Lajtán túli részén található, ragozni sem kell Magyarország „kitettségét”.

A kialakult helyzet tehát nem görög, spanyol, ír vagy olasz belügy, miután egy általános valutakrízis, az abból fakadó hitelválság hosszabb távon a reálgazdasági visszaesést súlyosbítja. Kritika persze érheti a – brüsszeli – ház elejét. Az EU döntéshozatali mechanizmusa túl lassú, mikorra pedig lépnek a legfőbb szinteken, a kár nagyobb, mint azt jósolni lehetett anno.

Ezzel együtt az eurónak és nekünk is jól jött az euróövezeti csúcs. Még akkor is, ha az Európát megmentő gazdasági akcióterv részleteire még várni kell. Feta sajt nincs sajnos recept nélkül.