Vitathatatlan azonban, hogy ]]>a január 2-i tüntetés]]> a felvezetését és minden elemét, körülményét tekintve az ]]>alternatívanélküliség]]> felmutatása volt.

A reakciók alapján azokban is csalódást keltett, akik nagyon is érdekeltek a kormányellenes mozgolódások sikerében. Ami ősszel – a legnagyobb hatást kiváltó, az internetadó elleni demonstrációk esetében is – elnézhető, bájos amatőrség, szervezetlenség volt a széles közvélemény szemében, mostanra bosszantó, reménytelen, modoros erőlködéssé vált. A többet látott korosztályok fel tudják idézni: 1989 nem ilyen volt, de még 1992, az Antall József és kormánya ellen szervezett chartamozgalom időszaka sem. A szervezők az új, azóta demokratikus választáson is legitimált alaptörvény elleni tüntetés évfordulójára és helyszínére hirdették meg a mostani akciót, ám a visszalépés a három évvel ezelőtti megmozduláshoz képest is látványos. Függetlenül attól, hogy csak az elmúlt négy vagy az előző huszonöt évet átkozzák-e el a résztvevők, a „civil” düh a mostani rendszerre zúdul. Az „orbáni rendszer” azonban demokratikusan, a fő szervező által támogatandónak ítélt képviseleti demokrácia keretei között kizárólag kétharmados felhatalmazást megszerezve bontható le a következő, akár előre hozott választás után. Ilyen ambíció mögé azonban minimum egy békemenetnyi sokaságot kellene felvonultatni újra és újra. Ez a feladat, amihez mérni érdemes a mostani és a tavaly őszi tüntetések erejét, de még a közvélemény-kutatásokat is. A mostani kudarc annál is különösebb, hogy a kormány mintha minden eszközzel igyekezne fűteni a tiltakozásokat; a felmérések szerint elpártolt tőle majd egymillió szavazó, s olykor a legfelső körökben is a zavar jelei mutatkoznak. Úgy látszik, mindhiába.

Ne feledjük, a választók 2010 óta kétszer is minden figyelmeztetés ellenére úgy döntöttek, hogy a jelenlegi parlamenti ellenzék nemhogy kormányerőnek, de a hatalom természetes fékjének, ellensúlyának sem kell nekik. Az elégedetlenek többsége, a kormánypártoktól elfordulók szinte mindegyike úgy érezheti, hogy sem a parlamenten belül, sem azon kívül nincs hiteles alternatíva, támogatásra méltó erő. Pénteken a valami újra vágyóknak be kellett érniük a régi, frusztrált dühvel és azzal, hogy most úgymond civil szónokok mondják fel jól-rosszul (inkább rosszul) a hosszú évek alatt a sajtóban és a parlamentben unásig koptatott balliberális paneleket jogállamiságról, lakhatásról, szegénységről. Mintha maguk is éreznék, önerőből nem képesek messzire jutni, most az egy hónap múlva Magyarországra látogató Angela Merkel jóindulatáért esedeznek.

Alternatívaállításra, az ellenzék újjászületésére persze van még bő három év. De a kormánynak is van arra, hogy a szükséges korrekciókat végrehajtsa és/vagy bebizonyítsa, hogy politikája a ma sokat vitatott intézkedésekkel együtt hosszú távon az ország javát szolgálja.

mno.hu - Szerető Szabolcs