– szól az MTI tegnapi híre, amely azért nem valódi hír, mert ezt nem először jelenti ki Budapest főpolgármestere.

A tudósításból az is kiderül, hogy a FAS újságírójának „stílbravúrja”, amikor szemrevételezi interjúalanyát: „Csodálkozása őszintének hat, éppen úgy, mint az alig leplezett ingerültség.”

Miért csodálkozik őszintén Tarlós István? Csak azért, mert Európa délceg tollú liberálisai hosszú hetek óta támadják az Új Színház vadonatúj igazgatóját, Dörner Györgyöt. És nem unják. (Dörnerrel interjú olvasható lapunk 13. oldalán Égszakadás helyett Földindulás lesz címmel. Káromkodás helyett itt jegyzem meg, felületes megoldás lenne az „égszakadást” Goethe és Rilke nyelvén simán „Donnerwetternek” fordítani.)

Ami az alig leplezett ingerültséget illeti, annak ugyanez a táptalaja. Mint a tudósításból kiderül, a FAS újságírója – Reinhard Veser – álszent módon utal arra, hogy „egyes vélemények szerint politikai megfontolások vezettek Dörner kinevezéséhez. Tarlós István ezt visszautasította, és elmondta: azért választotta Dörner pályázatát, mert abban szerepel, hogy a művész a magyar irodalom klasszikusait kívánja színpadra állítani hagyományos rendezésben, ilyen programmal működő színház pedig eddig nem volt Budapesten”. Tarlós határozottan kijelentette: nem engedi, hogy az Új Színház az antiszemitizmus vagy a szélsőségesség más formáinak színpada legyen. Ennek legcsekélyebb jelét is főpolgármesteri figyelmeztetéssel szankcionálja. „Második figyelmeztetés nem lesz”, helyette olyan reakció következik, amely „egész Európát meggyőzi” – mondta Tarlós István a német lapnak az MTI tudósítása szerint.

Na, ebben az egyben téved Tarlós István. Ezt az Európát, a mai Európát nem lehet meggyőzni semmivel, semmikor, semmiképp. Amíg szegény Csurka István élt, volt kire szórni átkaikat, volt olyan ember, aki le merte írni: sajnálja, hogy meghalt Csurka, most nem lesz kit név szerint illetni az antiszemitizmus vádjával. Nincs előttem a FAS tegnapi száma, de az idézetekből bőven citálva a magyar olvasó is megállapíthatja: Csurka miatt szól a vasárnapi vészharang. A gonosz színpada címmel megjelent írás szerzője jól beleillik abba a tragikusan hosszú sorba, ahová azok álltak, akik azért sírnak Csurka után, mert a nevével jól meg lehetett személyesíteni „a magyar antiszemitát”.

Tarlós István hiába ígéri, hogy nem lesz második figyelmeztetés, a színházi ügyelők kötelesek ezt az intő szófordulatot használni, nehogy a művészek lekéssék az előadás kezdetét. Tarlós nem színházi ügyelő, ő csak egy egyszerű főpolgármester, akinek aktuálisan épp elég baja van a Budapesti Közlekedési Vállalattal, a város finanszírozhatóságának megőrzésével, de a kerületi polgármesterek hatalmi ambícióinak kordában tartása sem kis feladat. Európa liberálisainak semmi bajuk nem volt a közpénzekből gálánsan költekező Demszky Gáborral, farkasvigyorát szelíd mosollyal viszonozták. Tarlós mondhat akármit, ígérhet bármit, megfigyelés alá helyezték. Nem kell több és más, mint egy rossz helyre kitett gondolatjel – s máris a gondolat mögötti gondolatot vizsgálja az Európára szabadult gondolatrendőrség.

Tarlós István a célkeresztben védtelen: lehet ugyan csodálkozó és ingerült, a belső és a külső támadások ellen nem tehet semmit. Annál inkább nem, mert rajta keresztül Budapest, majd Magyarország színházi kultúrájának egy jól körülhatárolható szegmensét fogják támadni. Előbb „szakmailag”, aztán politikailag. Nem lesz jó a darab, nem lesz jó az előadás. A színész irulhat-pirulhat, hogy vállalta a nyílt színi égést.
Szép lesz.