Ma 2021 október 18. Lukács napja van. Holnap Nándor napja lesz.
cdbbd330b1829a8939b0e58f4d1a75d6.jpg

Bűnösök és áldozatok

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A múlt század harmincas éveiben a kiváló francia jogász, publicista Századunk bűnösei címmel írt könyvet a trianoni békediktátum elképesztő hazugságairól, csalásairól és igazságtalanságáról, valamint annak következményeiről, többek között arról, hogy „a háború visszatér”. Mint tudjuk, visszatért.

A 20. században pedig 1919-től csak egyre halmozódtak a bűnök, és egymásra torlódtak. A trianoni bűnösök nyomán nagyra nőttek az újak.

A nyugati demokráciák tehetetlenül bámultak az eseményekre. Politikai és értelmiségi elitjük egy jelentős része még meg is csodált egy Trockijt vagy Lenint, hogy aztán Hitler és Sztálin gyilkos uralma alá hajtsa Európát. Mert nem tanultak semmiből, és nem rendeztek semmit, mert saját vagy elődeik bűneiből nem akartak jóvátenni semmit, és szembenézni sem kívántak azokkal. Ahogy korábban is, elfogadták a pénzemberek uralmát, a bankárlogikát, a liberális léhaság irányelveit, tekintet nélkül igazságosságra és méltányosságra népekkel, nemzetekkel szemben.

Annál inkább tekintettel az üzletre, a haszonra. Ez a magatartás ívelt át a huszadik századon, és ez nyomja rá a bélyegét a huszonegyedikre is. A kettévágott Európa népei euforikus örömmel fogadták a Szovjetunió és birodalma összeomlását. Kibővítették az Európai Uniót, „befogadtak” minket, a kommunizmus korábbi „rab népeit”, és néhány év alatt megtanítottak bennünket arra, hogy a második világháborút megelőző évekhez, sőt 1919-hez képest lényegében semmi sem változott.

Most viszont minket leckéztetnek folyamatosan. Az ártatlanság képét magukra öltve megtehetik, mert a nyugati, az „észak-atlanti” bűnöket nem tekintik bűnnek sem az első, sem a második világháború előkészítésében, sem a lezárásukban, sem a szovjet rendszer létrehozásában és fenntartásában taktikázva elkövetett bűnöket, a cinikus megalkuvásokat, népek cserbenhagyását. Természetesen következett ebből, hogy a rendszerváltás is úgy sikerült, hogy nem sikerülhetett. Nem jelenthetett igazi történelmi cezúrát, mert a nyugati szándékok sem a tiszta helyzet megteremtéséhez fűződtek, hanem az érdekeik szerinti nemzetközi paktumok nyélbeütéséhez. Nem a tényleges bűnök feltárása és a valódi bűnösök megnevezése volt a cél, hanem mindennek a belemosása valamiféle reálpolitikai alkuba. Nálunk ennek a tisztázásnak a szándéka komolyan csak most kerül terítékre, több mint húsz év után, ha ezúttal csakugyan komolynak bizonyul nemcsak a szándék, de a feltáró munka és végül a politikai döntés is.

A komoly hozzáállást az jelentheti, hogy végre nem ilyen-olyan, bizonytalan, gyakran megtévesztő ügynöklistákkal állnak a nyilvánosság elé, hanem valóban azt vizsgálják, hogy az elmúlt évtizedekben kik voltak azok, akik súlyosan ártottak az országnak, személyeknek, családoknak, akik öltek, ölettek, kínoztak, kitelepítettek, elhurcoltak embereket, fegyvertelen tömegbe lövettek, ezekre a bűncselekményekre parancsot adtak, ezeket irányították. És kik azok, akik ilyen vagy ehhez hasonló erkölcsi és politikai háttérrel beépültek a rendszerváltás folyamatába, és esetleg ma is fontos közéleti pozícióban vannak? Az ügynökkérdésben sem az a legfontosabb, hogy kik voltak az ügynökök, hanem az, hogy kik voltak a beszervezőik, kényszerítőik, a különböző szigorúan titkos tisztek, tartótisztek, parancsnokok, stb. Hiszen a besúgók, a jelentéseket adók meglehetősen nagy része maga legalább annyira volt áldozata, mint kiszolgálója a rendszer embertelenségeinek. Tudjuk, hogy volt, akit fenyegetésekkel, zsarolással kényszerítettek, és voltak önkéntesek, voltak, akik aláírtak, és adott esetben kiszolgáltatták még a rokonaikat, barátaikat is, de voltak, akik nem vagy csak látszólag teljesítettek. Az sem mindegy, hogy ki és mikor írt alá. Ötvenhat után, a megtorlás éveiben, esetleg a maga vagy a családja életét mentve ezzel, vagy később, amikor már kisebb bátorsággal vissza lehetett utasítani ilyen megkeresést életbevágó következmények nélkül. A tisztázásban tehát nemcsak politikai, de erkölcsi, lelkiismereti kérdések is vannak, és kell, hogy legyen méltányosság, amikor arról van szó, hogy kik voltak „a rendszer valódi működtetői”.

Emberek igazságtalan meghurcolásával nem lehet igazságot tenni, de úgy sem, hogy az ötvenhatos forradalmárok megkínzói haszonélvezői legyenek és maradjanak a rendszerváltásnak. Úgy sem, hogy olyanok képviseljék akármilyen fokon az ország népét, akik korábban Moszkvába rohangáltak feljelentésekkel, most meg nyugatra. És úgy sem, ahogy azt Schiffer András elképzelte, hogy ugyanis az ártatlanság képében, a ma született bárányok érintetlenségével, jól szituált mai súgók ítélkezzenek az egykori diktatúrának alávetett besúgókról. Ügyes trükknek tűnhetett most az LMP javaslata, de nem jött be. Ha az Országgyűlés elfogadja, annak komoly erkölcsi és politikai hozadéka lehetett volna a pártjuk számára, de nem az országnak. Az SZDSZ egyszer már eljátszotta Az antikommunizmus lovagja című tragikomédiát.

Egyébként a mai Magyarország számára annak lenne a legnagyobb hozadéka, ha nemcsak a Kádár-rendszer, de az elmúlt húsz év bűnösei, árulói és megrablói személyét illetően is tisztán láthatna mindenki – mert az visszafelé és előre is segítene eligazodni a történelemben –, és különbséget tudna tenni bűnösök és áldozatok között.

Bíró Zoltán -magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1463) Belföld (6) Történelem (14) Flag gondolja (33) Mozaik (83) Kultúra (6) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Sport (729) Mondom a magamét (5639) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (506) Szépségápolás (15) Életmód (1) Jobbegyenes (2130) Tereb (138) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (255) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1578) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Egészség (50) Tv fotel (65) Gazdaság (662)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>