Nyugalmunk érdekében most nem foglalkozunk a felhevült, már-már önkívületi állapotba került balliberális magyar sajtó munkatársainak híreivel, tudósításaival és véleményeivel, melyek az Orbán-Merkel találkozó kapcsán íródtak. Mindenesetre jó néhány szakdolgozat születhetne ebből a témából az ifjonc média- és politológus hallgatók népes (túl népes) seregéből. Magyar állampolgárságú újságíró kollégák már hetek óta lázban éltek. Jön, nem jön, miért jön? Kioktatja, leteremti, móresre tanítja, megleckézteti?

Aztán jött. És nem oktatta ki, nem teremtette le és nem leckéztette meg. De a magyar állampolgárságú kollégáknak ez nem volt elég. És jött a cantus firmus, a kézcsók. Két kézzel vagy cuppantva. Udvarias volt, vagy bunkó (a magyar miniszterelnökről van szó), kővé meredt (német sajtó), vagy nem, nagy kérdések, szakdolgozatba való elemző témák.

Nyugalmunk érdekében csak egy fél mondatot idézünk a pitbull DK-s Molnár Csaba reagálásából, hogy egy megszeppent kisfiút láthattunk a tanár néni oldalán.

Jól van, gyerekek, érdekes, hogy ez a kisfiú, ráadásul ez a megszeppent kisfiú állítólag nagy problémákat okoz Brüsszelben. Fejtörést okoz még a Világbanknak is, annyira meg van szeppenve.

Mert már megszokhattuk, akár európai, akár hazai szinten, hogy a balliberális értelmiség nemcsak rendkívül művelt, okos és magabiztos, ami önmagában szép és jó, hanem könyörtelenül és agresszív módon védi igazát és bizony lenézi, egy legyintéssel vagy rosszabb esetben kíméletlen és nagyképű írásokban intézi el a más, a hozzá képest eltérő véleményt.

De úgy tűnik, a magyar ballib sajtót kivéve ennek lassan vége. A balliberális modell erkölcsileg, politikailag és gazdaságilag megbukott, korábbi, mondjuk 68-as fénye leáldozott. Bosszantsuk őket, hogy ezt már tudjuk. Sőt.

Nem véletlen, hogy ez összefügg a Bismark-féle erős állam pilléreivel. Mik voltak ezek? A hadsereg, az egyház, az iskola, a közigazgatás és a család. Persze mindent a mai, huszonegyedik század kontextusába kell helyezni, de azért mégiscsak érdekes ez a szisztematikusság, ez az alapos és szívós igyekezet, hogy minden régit, akár jó, akár rossz, de mégis valahogy stabilizálta az akkori társadalmakat, írtsunk ki, felejtsünk el, sutba vele.

A hadsereg megszüntetve és szétverve. Az egyház - elsősorban a katolikus - állandó támadások kereszttüzében. Az iskola szétverve, vajon mitől van az, hogy a hetvenes évek érettségizői tízszer többet tudtak, mint a mai diplomások? (itt nem az informatikára gondolunk). A közigazgatás is áttért a modern elektronikus rendszerekre, tényleg mindent tudnak, lakcímet, bankkártyát, parkolóórát, csekkeket, mobiltelefont - mindent, de ez személytelen és embertelen. Minden percünket követni tudják.

Maradt tehát a család és az utóbbi évtizedben ennek mentek neki. A homoszexualitást és a szingliséget preferáló reklámjaikkal, filmjeikkel, politikai és művészeti megnyilvánulásaikkal. Hamarosan a császárvárosban lesz az Eurovíziós Dalfesztivál azért, mert tavaly egy szakállas nő (Felix Austria) nyerte a dalversenyt.

Angela Merkel egyetlen mondata, hogy nem érti, mi az illiberalizmus, hájjal kenegette az előbb említett kollegákat. De ha Otto von Bismark pilléreire gondolunk, akkor Angelánk zavarba jöhetne.

Pláne, hogy kimondta a CDU hármas alappillérét, a kereszténydemokráciát, a konzervatívizmust és a liberalizmust.

De érdekes, hogy a derék sajtóhadosztálynak valami nem tűnt fel.

A hármas pilléreket már ismerjük. Negyedszázada Antall József is erről beszélt, hogy az akkori néppárt Magyar Demokrata Fórum is három pilléren nyugszik, a kereszténydemokrata, a nép-nemzeti és a nemzeti liberális irányzatokon. Hogy mi lett belőle, tudjuk, még akkor is, ha a nemzeti liberalizmus nem vethető össze a mai világuralkodó neoliberalizmussal. Magyarán Kóka nem éppen Eötvös, Fodor Gábor pedig nem egy Deák Ferenc.

De az eltolódást Angela is érezhetné, hol van ma Brüsszelben kereszténydemokrácia, hol van konzervatímizmus? Sehol. Neoliberalizmus viszont van, szügyig.

Orbán ezt látja, Merkel és Juncker még nem. Persze a Népszava sem, de az soha nem is fogja megérteni.