- 0
"Magyarország polgárai június 7-én, vasárnap döntenek arról, kik képviseljék hazánkat az Európai Parlamentben. Ám egyúttal fontosabb kérdésről is szó van annál, hogy kik lesznek képviselőink Brüsszelben." - Levél Kósa Lajostól.
Tisztelt Választópolgár!
A magyar nemzet európai súlya és hazánk sorsa a tét: arról kell dönteni, hogy kik képviseljék hazánkat Európában, egyúttal pedig ítéletet mondunk a jelenleg kormányzók fölött is.
Azon város polgármestereként is szólok most Önökhöz, mely bebizonyította: ellenszélben és tehetségtelen országvezetők mellett is lehet gondos gazdaként bánni a közösség javaival, felvirágoztatni egy közösség életét. Egy olyan város polgármestereként - és a választás időpontja ennek különös jelentőséget is ad -, mely két héttel ezelőtt újfent bizonyította, illetve évek óta bizonyítja, hogy vallási-kulturális hagyományaink ápolása, a nemzeti egység kifejezése, a nemzeti sorstragédiákról való méltóságteljes megemlékezés nem irányul senki ellen. Hogy egy európai nemzet súlya saját önbecsülésétől és kiállásától függ talán leginkább.
A szocialisták és a szabad demokraták az elmúlt hét évben hazugságot hazugságra halmoztak, tönkretették a gazdaságot, a tönk szélére juttatták az országot, számtalan igaztalan váddal illették a hazájukért aggódókat. Ebből elég volt! Hazánknak új irányra, azonnali változásra van szüksége ahhoz, hogy kilábaljon jelenlegi súlyos helyzetéből.
Június 7-én szavazatával Ön is segíthet abban, hogy Magyarország végre jó irányba induljon el!
Tisztelettel:
Kósa Lajos
a Fidesz alelnöke
Debrecen polgármestere