Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
c39f56db1a12515e54f4f21d8b8ef1ba.jpg

Az elnök aláírt

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A köztársasági elnök szombaton aláírta a jogszabályt, amely az ideiglenes biztonsági határzárról és a migrációs törvények módosításáról rendelkezik.

A parlament a múlt hétfőn kivételes eljárásban, sürgősséggel tárgyalt az új paragrafusokról.

Az államfőnek egy hete volt arra, hogy megfontolja: jóváhagyja-e a törvényt, vagy politikai, esetleg alkotmányjogi vétót jelent be. Áder János úgy látta, sem az Országgyűlést, sem pedig az Alkotmánybíróságot nem kell megkeresnie, a szabályozás megfelel az alaptörvénynek. A jogszabály hétfőn megjelent a Magyar Közlönyben.

Egyes társadalmi szervezetek a baloldali pártokkal egyetemben kezdettől fogva több ponton is erőteljesen kifogásolták a kormányzat elképzeléseit. Úgy vélték például, nincs szükség arra, hogy a hatóság az eddiginél gyorsabban vizsgálja meg a menekültügyi kérelmeket. Tiltakoztak az ellen is, hogy a déli határszakaszon 175 kilométer hosszúságban kerítés épüljön. Végül helytelenítették, hogy a kormány határozatban döntsön róla, a menekültügyek megítélésekor mely országok minősülnek biztonságosnak.

A vita mostanára lényegében kifulladt. Szinte már mindenki betéve tudja, mikor beszélünk a hazájukban politikai vagy más hasonló okból üldözött emberek nemzetközi oltalmáról, kötelező befogadásáról, s kit tekinthetünk gazdasági bevándorlónak. Szakértők egész sora fejtette ki nézeteit arról is, milyen okok vezethettek oda, hogy például Afrikából, Ázsiából emberek milliói induljanak útnak, s igyekezzenek eljutni Európába, annak is főként a nyugati, északi részeire. A politikai baloldal ezekkel a szempontokkal, témakörökkel voltaképpen nem tudott mit kezdeni, valóságos ellenérveket legalábbis nem sorakoztatott fel.

Nem is nagyon tehette, hiszen az eddig is nyilvánvaló volt, hogy az üldözötteken segíteni kell, amellett viszont semmilyen ésszerű érv nem szól, hogy a glóbusz egyik részéről tömegek költözzenek át problémáik megoldásának legcsekélyebb esélye nélkül a világ másik felére. Egyes ellenzéki pártok és holdudvaraik a régi aduászt vették elő: az emberi jogok védelmére hivatkoztak.

A probléma tartalmának elemzése helyett a formát, a jogi kereteket helyezték előtérbe, holott a kettő csak együttesen mondhat bármit is erről a bonyolult témakörről. Hazai viszonyainkra utalva ez közelebbről azt jelenti: amíg a nemzetközi szervezetek, a főbb hatalmi tényezők nem dolgoznak ki valami konkrét, elfogadható megoldást, addig ideiglenes, átmeneti szabályokkal kell elvégezni az aktuális teendőket. Az intézkedésekkel nem várhatunk – mások sem várnak –, különben összecsapnak felettünk a hullámok.

A menekültügyi eljárás gyorsítása, egyszerűsítése semmi egyebet nem szolgál, mint azt, hogy a törvényhozás – a nemzetközi szabályok keretei között – alkalmazkodjék a realitásokhoz. A megváltozott viszonyoknak megfelelően feszes határidőket állapít meg, s kizárja az oltalomból azokat, akik a kérelem alaptalan ismételt benyújtásával, netán a nemzetbiztonság veszélyeztetésével, az adatok meghamisításával megsértik a nemzetközi és a hazai jogrendet.

A most kihirdetett rendelkezés hangsúlyosabbá teszi azt a nyilvánvaló tényt is, hogy az országhatár szabályszerű átlépésére a határállomásokon van lehetőség. A zöldhatár nem arra való, hogy annak egyes, netán előre meghatározott szakaszain nemzetközi embercsempész-hálózat segítségével jusson el bárki is úti céljához. Az ideiglenes biztonsági határzár szintén ennek a megfontolásnak a kifejezője. Az emberi jogok a szolidaritással együtt végeredményben csak akkor érvényesülhetnek, ha minden érintett ország tiszteletben tartja a nemzetközi fórumokon egyébként általa is helyeselt, aláírt szabályokat.

]]>www.napigazdasag.hu ]]>- Kulcsár Anna

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Autómánia (61) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (310) Gazdaság (702) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (6) Sport (729) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Életmód (1) Politika (1582) Nagyvilág (1309) Tereb (146) Egészség (50) Mozi világ (440) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>