- 0
Győztünk, nagyon győztünk, sőt mi győztünk a legjobban! – értékelt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap este a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási eredményvárójában, a budai Millenáris Parkban.
Az Európai Néppárt tagjai közül a Fidesz-KDNP érte el a legjobb eredményt, arányaiban ez a pártszövetség járult hozzá a legjobban a néppárt győzelméhez – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Három a magyar igazság, megvan a második – fogalmazott.
A vasárnap megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselőink jelentik a magyarok előretolt helyőrségét, „ők lesznek azok, akik külföldön is a hazát védik” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap este a Fidesz-KDNP EP-választási eredményváróján, a budai Millenáris Parkban.
A kormányfő azután tartott beszédet – a mandátumot szerzett kormánypárti EP-képviselőjelöltek gyűrűjében –, hogy kiderült: a Fidesz-KDNP a szavazatok 51,49 százalékával megnyerte a vasárnapi EP-választást.
EP-képviselőinknek az lesz a dolga, hogy kivívják a tiszteletet a magyaroknak, kiálljanak az érdekeikért, és hogy Brüsszelben is hallassák a magyarok hangját, mondják el: a magyarok az egység erejével újra elutasították a szélsőségeket – közölte Orbán Viktor.
A magyarok olyan országot építenek, amely nagy jövő előtt áll – hangsúlyozta Orbán.
A Fidesz-KDNP 12, a Jobbik 3, az MSZP 2, a Demokratikus Koalíció 2, az Együtt-PM 1, az LMP 1 mandátumot szerzett az európai parlamenti választáson vasárnap. A Jobbik és az MSZP gyengült az április országgyűlési választáshoz képest. Percről percre tudósításunkat itt olvashatják>>>
mno.hu
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!
Eredmények |
A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előzetes adatai szerint, a szavazatok 99,99 százalékának összeszámlálása után a pártokra leadott szavazatok száma a következő: Fidesz-KDNP - 1 191 163 (51,49 százalék) |