Ma 2024 július 13. Jenő napja van. Holnap Örs, Stella napja lesz.
9379ba4081b1b7ea6815746bfb16ce4c.jpg

André az Árpád-házban

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Tisztázzuk végre, a miniszterelnöki nyilatkozat 2015 januári, tehát a mostani európai jelenségekre és állapotokra reagál.

Természetes dolog a parlamentáris demokráciában, hogy a mindenkori kormányt a mindenkori ellenzék bírálja. Legyen az költségvetés, gazdasági intézkedés, vagy ideológiai jellegű döntés. Mostani példával élve a kormány szerint például van összefüggés a bevándorlás és a terrorizmus között. Az MSZP szerint nincs.

Ez még rendjén is lenne, ettől olyan virtigli a szocialista párt. De mit kezdjünk akkor, amikor egy miniszterelnöki mondatot nemhogy félremagyaráznak, túldimenzionálnak, hanem nem is értenek?  

A mondat így szól: „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani” - közölte a kormányfő a franciaországi terrorcselekmények miatt megtartott párizsi megemlékezés után.

Órákig lehetne idézni a politikai véleményeket, elég most ide kettő.

A még mindig brezsnyevi reflexekkel megáldott szocialista veterán Kovács László szerint súlyos politikai hiba egy uniós és NATO-tagállam miniszterelnökének ezt az alkalmat felhasználni arra, hogy idegenellenességet hirdessen. Ami a mai Európában a józanság, a megoldás keresése, az neki idegenellenesség és súlyos politikai hiba.

A másik politikai zseni, Bokros Lajos szerint ha nem fejlesztenének semmit a külföldi cégek Magyarországon, akkor is betalicskázzák a pénzt az országba. Óriási mértékben nyernek azok az államok, ahová ilyen gazdasági bevándorlók érkeznek, mert ők nem kivesznek a közösből, hanem hozzátesznek - vélekedett. Ezt mondja egy közgazdász egyetemi tanár. Nem tudom, miért hallom tíz-tizenöt éve, hogy a multik, bár kétségtelenül befektettek, de a tetemes hasznot kiviszik. (Ezért fektettek be.) Akkor merre talicskáznak, te bajuszos?

Tisztázzuk végre, a miniszterelnöki nyilatkozat 2015 januári, tehát a mostani európai jelenségekre és állapotokra reagál, nem pedig ezeréves államiságunkra. Lezárt és örömteli tény, hogy a különböző századok során hány és hány népcsoport érkezett, amelyek kultúrájukkal, nyelvükkel, jelenlétükkel, munkamoráljukkal gazdagították országunkat. De most másról van szó. Naponta százával érkeznek Afrikából az olasz partok felé tömött hajók és ladikok, ha egyáltalán elérik a partokat. És nincs olyan nap vagy hétvége Csongrád megyében, hogy az éj sötétjében néhány vagy több száz szerencsétlen menekült ne próbálna átszökni a magyar (schengeni) határon. És aztán a menekülttáborokban végzik, amire a bajuszos közgazdász azt mondja, hogy nem a közösből vesznek ki, hanem hozzátesznek.

Mondom, a kormányfő a jelenlegi állapotokra utalt, nem pedig az elmúlt évszázadokra. Ne feledjük, az utolsó öt évtizedben két jelentős migrációs esemény történt, a 40-es évek végén a görög menekülteket politikai, a rendszerváltás után a kínaiakat pedig gazdasági okokból fogadta be Magyarország. Itt élnek, jól vannak, megtanulták a nyelvet. Aztán a felsőoktatás nyitottsága révén több száz afrikai és ázsiai orvos és mérnök végzett, többségük le is telepedett, ők is jól vannak.

Hozzászokhattunk, hogy a politikusok különböző okok és érdekek miatt ökörségeket beszélnek. De úgy tűnik, hogy a kultúra és a tudomány leple alatt is elképesztő szamárságok születnek.

Egy H.F. nevű médiakutató (nem tudom, hogy mit kutat), aki ráadásul az ELTE adjunktusa ]]>Facebook-bejegyzésben összegezte]]>, hányan voltak magyarok az aradi tizenhármak között. Csak négyen, és hogy jobban értse az olvasó, az ismert aradi tablóból kiretusált kilencet. Döbbenetes kép, döbbenetes torzó - de ezzel mit akart mondani? Mit? És kinek? A magyar népnek, a magyar miniszterelnöknek, kinek?

De ez még nem elég, az amerikai követség ügyvivője is beszállt a tudományos vitába. Mint hétfőn írta, ebéd közben sok más mellett Szent István azon intelméről beszélgettünk, amelyben a sokféleséget dicsérte.

Hát igen, a magas műveltség az magas műveltség, egy hétfői ebéden sok más mellett Szent István is előjön az intelmeivel, ez csak természetes, mert miről beszéljünk, ha nem Szent Istvánról. Igaz, csak egy részlet van kiragadva, pedig másról is írt első szent királyunk. De André a magas kultúrájával vagy csak erre emlékezett, vagy honi, jól behatárolható súgói akarták ezt így. Ez az egyoldalú kiragadás, olyan, mint amikor arra hivatkoznak bősz ateisták, hogy nincs Isten, mert benne van a Bibliában. Tényleg benne van, csak így: Nincs Isten - mondá a balga.

Arról nem szóltak a híradások, hogy a későbbi ebédeken sok más mellett miről beszélgettek.

Ismerve André Goodfriend magas műveltségét, gondolom kedden a Pray-kódexről, szerdán Komjáti Benedekről, csütörtökön pedig vagy a gyöngyösi szótártöredékről, vagy Heltai Gáspárról és Károliról esett szó sok más mellett. Csak jelzem, hogy szegény Károli Gáspár 1591-ben halt meg, Andréék amerikai függetlenségi nyilatkozata pedig 1776-ra datálható.

Arról már nem is szólva, hogy a mi derék Csokonai Vitéz Mihályunk akkor már hároméves volt.

(szék) - gondola.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (9) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7708) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Belföld (11) Gazdaság (713) Heti lámpás (322) Tv fotel (65) Történelem (18) Sport (729) Jobbegyenes (2823) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Tereb (146) Autómánia (61) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Életmód (1) Vetítő (30) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>