- 0
Ha az ember kedvenc csapata győzelmi szériában van, akkor minden nagyon happy, minden nagyon jó, de az állandó rettegés attól, hogy mikor szakad meg ez a remek sorozat, sokszor felülírja a sikerek okozta örömöket.
Az ötödik győzelmünkre készültünk zsinórban. Doll a gyenge kezdés után igen csak bele kezdett és 12 éve nem látott győzelmi sorozatot produkált a csapattal. Most a kiesés rémétől rettegő Kaposvár csapata látogatott el hozzánk, nem ígérkezett könnyűnek a találkozó és nem csupán azért mert a Somogyiak ellen nem igazán szokott menni a játék, sokkal inkább azért mert a tavaszi szezonra nagyon megerősödött a vendég együttes.
A félelmeim be is igazolódtak: nagyon nehéz mérkőzés kerekedett ki a két zöld-fehér csapat találkozójából. Pedig nagyszerűen kezdtünk sorra alakítottuk ki a jobbnál jobb helyzeteket, sőt meg is szereztük a vezetést egy Leonardo álompassz után, amit az ezúttal centerként pályára lépő Busai értékesített.
A második félidőre, számomra érthetetlen módon visszavett a csapat, de olyan mértékben, hogy szinte teljesen feladtuk a további gólok szerzésének lehetőségét. Már a Honvéd ellen is a második játékrészben visszafogott volt a csapat, de a mostani leállás szembetűnőbb volt. Ahogy az lenni szokott a végén még szerencsére is szükségünk volt, hogy meg tudjuk tartani az egygólos vezetésünket.
Mindent összevetve egy nagyon fontos és értékes három pontot szereztünk, de a játék aggodalomra ad okot. Nyáron újra kell építeni, immár Doll szája íze szerint a csapatot, de a tárgyalási pozícióink javítása érdekében el kell érnünk a nemzetközi kupaszereplést, így vagy úgy. Ilyen játékkal nagyon nehéz lesz, hiszen szombaton a szintén az életéért küzdő Mezőkövesdre látogatunk, majd jön a DVTK csapata.
Négy mérkőzés van hátra. Oda kell tennünk magunkat maximálisan, s meg látjuk az mire lesz elég.
Hajrá Fradi!
Csépányi Balázs
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!