- 0
Nehezen érthető az a hisztéria, amellyel a balliberális oldal hangadói a paksi atomerőmű a bővítésére az orosz Roszatommal megkötendő szerződés ügyében vagy annak margóján léptették ismét működésbe propagandagépezetük Sztálin-orgonáit {...}
{...} nemcsak e projektet, de általában a magyar kormánynak azt a kifejezett szándékát is ismételten célba véve, hogy fejleszteni merészeli keleti irányú kapcsolatait.
Az csak természetes, hogy a külföldi sajtó – jobb- és baloldali egyaránt – az ő oldalukra állt, mint kivétel nélkül minden ügyben 1990 óta.
Vasárnap erre ráerősített Simonyi András, volt washingtoni magyar nagykövet és korábbi MSZMP-s külkapcsolatis a neokonzervatív hangoltságu, igen befolyásos amerikai Huffington Post honlapján írt cikkével, amely ezzel a címmel jelent meg: „Magyarországnak nincs keresnivalója az orosz érdekszférában, ahogyan Ukrajnának sem”. Csak nem azt akarja sejtetni ezzel, hogy a paksi bővítés orosz kivitelezésével kilépünk az EU-ból és a NATÓ-ból?. Itthon pedig Paks kapcsán „Molotov-Ribbentrop-paktumot” kiáltottak.
Valóban hajmeresztő propagandakampány folyik most éppen az eredetileg is az oroszok által épített paksi atomerőmű tervezett kapacitásbővítése miatt. Az egyik vád az, hogy még ükunokáinkat is terheli a kormány, amiért a bővítés költségei 80 %-ának fedezetére 10 milliárd euró összegű orosz állami kölcsönt vesz fel. Szenvtelen kérdés: vajon ha Gyurcsány miniszterelnöksége idején felvett 20 milliárd eurós kölcsönből 10 milliárdot e bővítésre fordított volna és e kölcsön jó részét nem tapsolja el az általa csődtömeggé tett ország fenntartására, mint tette ezt az egész összeggel, ükunokáink mit szóltak volna?
Magyarország legmérvadóbb szakértői egyöntetűen állítják, hogy a Roszatom ajánlat minden szempontból jobb alternatíva a létező többinél. Az, hogy a budapesti francia nagykövetnek nem tetszik, amiért nem a francia Areva céget bízta meg a kormány a paksi bővítéssel, csak természetes. Nekünk pedig nem tetszik az, hogy a franciák SZDSZ-es kedvence, Demszky Gábor főpolgármester nem fogadta el annak idején azt az orosz ajánlatot, hogy az orosz államadósság fejében megépítik azt a metrót, amelynél ma oly sok baj van a francia inputtal, beleértve az Alstom kocsikat. És az sem tetszik nekünk egészen, hogy a D-209-es KGB-s ügynökként ismert Medgyessy Péter (a francia Paribas bank volt helynöke Pesten) egykori miniszterelnököt a francia becsületrend főtiszti (!) fokozatával tüntették ki.
A mérkőzésbe váratlanul beszállt John Lukács amerikai-magyar történész a Szabad Nép jogutódjának, a mai neo- és balballiberális Népszabadságnak a hasábjain inti óva Orbán Viktort Pakssal kapcsolatban, nehogy az oroszokhoz „sündörögjünk”, a kereszténységet, Szent Istvánt, Kossuthot, Széchenyit, Rooseveltet, Churchillt, Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Dantét, Shakespeare-t, Pascalt, Goethét és Tocqueville-t tanúként felhozva a Magyarország számára is előnyös biznisz mérlegelése helyett. Mely óvó levél és hivatkozások elmaradtak, amikor Berlin megkötötte az oroszokkal az Északi Áramlat földgázvezeték üzletet, a new yorki White & Case globális jogi tanácsadói cég bábáskodása mellett.
Németországot, a hazai balliberális ellenzék 1990 óta kedvenc országát sem támadta eddig senki, John Lukácsot éppen úgy beleértve, mint a nyugati világ vezetőit, amiért a világ összes országai közül a Kínai Népköztársaság a második legfontosabb importbeszerzési forrása. Az Egyesült Államoknak az első. Arról az USÁ-ról van szó, amelynek elnöke, Obama, ráadásul szintén meghirdette a keleti nyitás programját. A mi importunk 25 százaléka Németországból, 6 százaléka Kínából jön. Ki nyitottabb tehát Kelet felé? Ráadásul termékeink 25 százalékát Németországba, 2 százalékát Kínába, 3,2 százalékát Oroszországba exportáljuk. Ehhez kit idézzünk? Vak Bottyánt?
A keleti nyitás „erőltetése” egyszerűen gyakorlati szükséglet ahhoz, hogy az elkövetkező időkben a víz felszínén maradjunk.
Miután a balliberális tábor oly szívesen időzik a PISA felmérés adatainál belpolitikai rugdalás céljából, vegyük elő ezt a nemzetközi felmérést, azaz azt, hogy az egyes országokban a 15 éves diákok – a jövő mérnökei és vezetői - milyen eredményeket értek el a tudás globális tesztjén. Az első bizony nem Finnország. Hanem Sanghaj-Kína, majd Szingapúr, ami után Hong-Kong-Kína, a kínai Tajpej, Korea, Macaó-Kína, és Japán következik. Csak azok után értek célba az első európai ország, Liechtenstein diákjai az összteljesítmény alapján. Magyarul: az első hét hely Ázsiáé, utána jön a többi. Legyen e tény bármily kínos is egyeseknek.
Ideje kimondani, hogy nálunk a balliberális ellenzék nem racionális, hanem elsősorban zsigeri okból gyűlöli Ázsiát és a keleti fordulatot. És náluk, mint oly sokszor más téren is, mindez rasszista alapon történik. Nekik minden ázsiai ferde szemű és egyforma. Amolyan kínai. Teljesen mindegy, hogy az a borzalmasan zsarnoki rendszert megvalósító, nyomorgó Üzbegisztánból való, vagy a szuperfejlett Szingapúrból. Nem állhatják őket, mert orrukban turáni stichjük van: „Dakota lóról Orbán a nemzeti turulra nyergelt” – idézte tegnap az SZDSZ-es exminiszter Magyar Bálintot tudósítása címében a Népszava.
Csakhogy azok, akikhez balliberálisaink dörgölődznek, szutykosnak tekintik őket is. Bécsből ugyanis ők – bánatukra - szintén magyaroknak, ha jobban tetszik, kelet-európaiaknak látszanak, mint az ország valamennyi más lakója.
E kínos tényt ritka nyersességgel írta le Edward Lucas, az Economist című brit globális hetilap Közép-Európa tudósítója a European Voice január 30-i számában, amikor ismerteti, hogy egy tanulmány azt sürgeti, Ausztria a saját érdekében is az eddigieknél intenzívebben vegyen részt a visegrádi négyek regionális együttműködésében. Csakhogy, írja, „Egyes osztrákok azt gondolják, inkább az első osztályon repülnek a németekkel és svájciakkal, minthogy összezsúfolódjanak dinamikus, de szutykosabb szomszédjaikkal.”
De mi ne használjunk ilyen túlfűtött érzelmi jelzőket, hanem forduljunk ismét a hideg tényekhez. Már csak azok igen kínos volta miatt is. Amelyek a keleti fordulat bírálatán túl az EU-csatlakozás alapténynek vett üdvösségét is megkérdőjelezik. Nézzük, mennyire áll az egyes országok érdekében az EU-hoz tartozás.
Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy 2004-ben, uniós csatlakozásunk idején mi hol álltunk az egy főre jutó bruttó nemzeti termékben (GDP), és hová jutottunk 2012-re, az az évi USA dollárban kifejezve. És mások mit értek el, akik nem voltak tagjai az Európai Uniónak.
Ország 2004 2012
Magyarország 10850 12531
Horvátország 9237 13881 (tavaly óta EU-tag)
Törökország 5867 10686
Oroszország 4109 14037
Kína 1490 6091
Malajzia 4918 10432
Szingapúr 26241 51709
A keleti nyitás szükségességét vehemensen ellenzőknek és egyáltalán, az uniós közösséghez tartozás előnyét vagy hátrányát a kívülmaradáshoz képest dogmatikai okokból latra vetni sem hajlandó „értelmiségnek” annál is kínosabb ez a fenti táblázat, mert a benne lévő adatokat a Világbank tette közzé.
Szingapúrt is belefoglalva, hogy azonnal lesöpörjük azt az álérvet, amely szerint „ilyen szintről persze könnyű a nagy ugrás”. Keleti, illetve ázsiai fejlődési ütemmel ma 26 ezer dollár is lehetne egy főre jutó GDP-nk. Jó és kemény irányítást feltételezve.
Lovas István
(Magyar Nemzet, 2014-02-04)
forrás: Lovas István facebook
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!