Száz éve történt. 1919. június 24-én a budapesti Petőfi téren a vörösterroristák agyonlőtték az ártatlan és védtelen dr. Berend Miklós gyermekgyógyászt, egyetemi magántanárt. Szomorú centenárium. Mint ismeretes, szörnyűségesen kaotikus előzetes hónapok után, 1919. március 21-től Magyarországon megkezdte működését a szovjet típusú Tanácsköztársaság. A politikai üldözés, a véres terror mindennapos lett.

Dr. Berend Miklós a fent jelzett napon, délután négy óra tájban, az Eskü tér 8. (ma Március 15. tér) alatti lakásából, ahol rendelőjét is működtette, beteglátogatás céljából eltávozott. Öröm töltötte el, amikor meglátta a nemzeti színű lobogóval ékesített monitorokat a Dunán. Hazaszaladt, és mondta a feleségének: „Nézd, feltámadt Magyarország!”

Innentől idézetek: „elrohant a lakásáról. Az utcán elővette zsebkendőjét, azt a monitorok felé lobogtatva és »Éljen Magyarország! Le a szovjettel! Le Kun Bélával!« kiáltások között a Mária Valéria utcán át a szovjetház felé futott. […] A terroristák észrevevén a feléjük futó dr. Berend Miklóst, rászegezték fegyvereiket, és rákiáltottak, hogy álljon meg. […] Majd visszafelé, vagyis a Petőfi tér felé kezdett szaladni. […] Egy lámpaoszlopba ütközve elesett. A földről nyomban felugrott, és folytatni akarta az útját. […] Ebben a pillanatban több terrorista, közöttük Lőbl Mór, Steiger János, továbbá Rosen Antal és Alexandrovszky Leó különböző irányokból kisebb-nagyobb távolságból lőfegyvereikből rálőttek dr. Berend tanárra, ki a földre esett. Amint a megsebesített ember felült az úton, abban a pillanatban odaérkezett a Türr István utca sarkához autóján Cserny József, a terroristák parancsnoka. […] A vele jött Schön Béla leugorva az autóról, odaszaladt a földön ülő dr. Berend Miklóshoz, s közvetlen közelről ráirányított fegyveréből háromszor rálőtt. A lövések után dr. Berend holtan terült el a járdán. […] Ott hagyták heverni a világszerte híres orvostanárnak vérző tetemét. Beállván az esti sötétség ismeretlen terroristák kifosztották, elvették aranyóráját, aranyláncát, ezüstfejű botját, pénzét. Lőbl Mór terrorista lehúzta mindkét cipőjét. Azután a holtestet négy terrorista a Dunához vonszolta és a Petőfi-tér táján beledobták a vízbe.”

A szó szerint részletek Gabányi János (1871–1934) ezredesi rangot elért katonatiszt, hadtörténész 1922-ben kiadott Martírjaink című művéből származnak, melyet hivatalos adatok alapján állított össze. Ő egyébként számos értékes történeti könyv szerzője, köztük A magyar várak legendái I–III. és A világháború története I–II.

Berend doktor holttestét 14 nap múlva fogták ki a Dunából, és feleségének kellett Budapesten a halottasházban azonosítani. Az idézet befejező része: „szörnyű tettükért Lőbl Mór és Steiger János terroristák halállal bűnhődtek, a többiek megszöktek, és így kivonták magukat az igazságszolgáltatás sújtó keze alól.”

Mártír orvosunk 1870. június 18-án Nagykállón született. Anyakönyvi bizonyíték szerint 1877-ben, az édesanyját feleségül vevő Bleuer Miklós nyíregyházi orvos vette a nevére, és később történt a névmagyarosítás. Orvosi oklevelét a budapesti egyetemen 1892-ben szerezte meg. A Stefánia gyermekkórházban kezdett dolgozni, majd a millennium évében hosszabb időre külföldi nagyvárosokba tette át székhelyét, hogy elmélyedhessen a csecsemővédelem aktuális kérdéseiben. Az 1903–1904-es tanévben lett a budapesti egyetem magántanára. A Tűzoltó utcai, 1885-ben alapított Fehér Kereszt Gyermekkórház, a későbbi II. Számú Gyermekklinika igazgatói posztját 1908-tól haláláig töltötte be.

Tudományos publikációinak se szeri, se száma. Többek között a csecsemőhalandóssággal, a szoptatással, a mesterséges táplálással foglalkozott. De még azzal is maradandóvá tette nevét, hogy harcolván a világháborúban, mint „hadi önkénytes honvéd törzsorvos” 343 oldalas kötetét adták ki 1916-ban Dr. Berend Miklós harctéri naplója címmel, amelyben adatokat közölt a magyar honvédség, főképp az 5. huszárezred történetéből.

Dr. Berend Miklós nagyrabecsültségét jelzi, hogy halála után nem sokkal Bókay János, a gyermekgyógyászok prominense a zűrzavaros idők ellenére többek között így emlékezett meg róla az Orvosi Hetilapban: „Fő érdeme volt a csecsemővédelem kiépítése hazánkban, melynek érdekében tollal és élő szóval törhetlen buzgalommal működött közre.”

Sajnálatos módon a gyermekgyógyász Berend doktor tragédiája nem maradt egyedül családjában. Fia, ifjabb dr. Berend Miklós (1910–1944) belgyógyász, aki édesapja legyilkolása idején kilenc­éves volt, a nyilasterror áldozata lett. Holtteste édesapjáéhoz hasonló módon került a Dunába. Mit remélhetünk ma magyar hazánkban? Hogy semmiféle terror még egyszer ide nem teheti be a lábát!

Gömör Béla - ]]>www.demokrata.hu]]>