- 0
Saját miniszterelnök-jelöltet javasol a magát szerényen csak „demokratáknak” nevező, Heller Ágnes-féle balliberális elit, miután nagy örömmel konstatálta, hogy újra összeállt a 2002–2010-es nagy csapat.
Körlevélben „felszólították mindazokat, akik érdemi közreműködői lehetnek az együttműködésnek, hogy ne késlekedjenek, rendeljék alá érdekeiket a közös célnak, s ha kell, javasoljanak új miniszterelnök-jelöltet”. A körlevél nem is titkolt célja megtorpedózni Mesterházy Attilát, és olyan jelöltet állítani, aki a volt SZDSZ ízlésének jobban megfelel. Ehhez kéri az aláírásokat Heller Ágnes, Konrád György és az ilyen íveket általában aláíró törzsgárda. Mintha nem lett volna már tele a padlás baloldali miniszterelnök-jelöltekkel!
Itt van például Surányi György bukott bankár, aki még a feltétel nélküli állami fizetés elképesztően demagóg ötlete (létpénzt mindenkinek!) mögé is felsorakozott, hátha lesz belőle valaki, ha már nem lett belőle jegybankelnök sem 2007-ben, sem tavaly, hiába lobbiztak érte oly sokan határokon innen és túl. A munkásőr-tapasztalatokkal is rendelkező Felcsuti Péter szintén mindent elkövet a siker érdekében: nemrég az ATV-ben azt állította, hogy egy új, állami (rész)tulajdonú bank azért lenne hátrányos a magyar piacon, mert csökkentené a hazai bankok közötti versenyt… Mintha nem épp kartellezésért kaptak volna 9,5 milliárd forintos gigabírságot a legnagyobb bankok (köztük Felcsuti volt munkahelye, a Raiffeisen) a Gazdasági Versenyhivataltól! Egy harmadik jelölt, Bajnai Gordon pedig nem is olyan rég magabiztosan állította, hogy tavasszal ő lesz itt a kormányfő, senki más, úgyhogy hátrább az agarakkal. Ám időközben a bejutási küszöbszint alá zsugorodott a tengerentúlról erősen ösztönzött Együtt pártocskája, ami a volt SZDSZ-es tábort új kihívás elé állította. Mert amint várható volt, létrejött a nagy összefogás az őszödi igazmondóval, az egy mandátumért bárkivel koalícióra lépő Fodor Gáborral és a klubrádiós–DK-s Kuncze Gáborral (időközben eltűnt a Szabadelvű Polgári Egyesülete?), úgyhogy ismét fennáll a veszély, hogy a legerősebb párt elnöke lesz a kormányfőjelölt. Ami logikus, hiszen az MSZP-re és annak infrastruktúrájára rácsimpaszkodó sok kis pártocska egymaga talán be sem jutna a parlamentbe, még annyi hadra fogható tagjuk sincs, mint amennyi választókörzetben jelöltet kellene állítaniuk.
Szóval adott volt a feladat, mindenképp meg kell fúrni Mesterházy jelöltségét, igaz, hogy ez a demokráciával való szembemenetelés lenne, de a „demokraták” számára ez nem lehet gond. Most Surányi átdolgozott és bővített újrakiadásától várják a sikert, egyelőre hiába. (Pedig Lengyel László milyen szép köszöntőt írt a bankár 60. születésnapjára a Népszabadság hasábjain. Vajon tényleg a CIB Bankot veszteségbe kergető, a jegybank aranykészletét eladó Surányi lenne itthon „a legbefolyásosabb szellem”?) Szerdán azonban végképp eldőlt, hogy a LÉT társaság (és Surányi) bizarr javaslata az ingyenes állami fizetésről egész Európában megbukott, mert kevesen írták alá a támogatóíveket a határidő lejártáig. A minimális egymillió helyett mindössze 285 ezren a félmilliárdos lakosságú unióban. Holott egy év állt a szervezők rendelkezésére!
Most valami mást kellene kitalálni, valami programfélét azon kívül, hogy utálják Orbán Viktort, ellenzik a rezsicsökkentést, s a bankadót csökkentenék, a személyijövedelemadó-kulcsokat pedig megemelnék. Első nekifutásra javasolnám nekik a jegybank friss éves mérlegének tanulmányozását, amelyben a Simor-éra alatt erre az évre betervezett 203 milliárdos veszteséget az új vezetés nullára hozta ki…
mno.hu - Szabó Anna
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!