Ma 2024 szeptember 14. Szeréna, Roxána napja van. Holnap Enikő, Melitta napja lesz.
68736b9a6aa4c19382e48cb4e2ba3e59.jpg

Felbugyogott a zsiger a demográfiai fórum kapcsán

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Családjogi konferenciát merészelnek tartani Budapesten a következő címmel: Demográfiai Fórum.

Na, ez ki is verte a biztosítékot libnyaféknál. A konferencia témája ugyanis annyiban összegezhető a libnyaf számára, hogy minden, ami nem ők.

Miért Rigó

Kirekesztettnek érzik magukat, mert oly módon feszítették ki a család fogalmi hálóját, amibe nem tudnak belekapaszkodni. Amiről lepotyognak. Ebből aztán hihetetlen hiszti kerekedett, olyannyira, hogy feltehetően a HVG szerkesztőségének be kellett szereznie a hányásbiztos klaviatúrát.

Kedélyesen bugyog fel belőlük a zsiger.

Ilyen bajuk van a HVG-seknek többek között:

„A Fidesz egy ideje következetesen elutasítja a bevándorláson alapuló népességgyarapítást, és a születésszám növelésével akarja a fenyegető népességfogyást megállítani.”

A HVG ezt szakmai nonszensznek nevezi. Mi viszont belekérdezünk, milyen alapon nevezik szakmának az olyat, amelyik úgy érvel: Magyarországon ne vállaljanak gyereket az emberek, mert majd lesznek helyettük bevándorlók.

Félretéve az iróniát: a HVG nem szakmai szervezetek, hanem világvége-szekták véleményét tolmácsolja. Egy olyan tökéletes önfeladásét, amelyik belenyugszik abba, hogy a liberális értékrend maximum egy pincsi gondozását nem tekinti genderfóbnak.

Van még olyan baja is a HVG-seknek, hogy az Orbán Viktor ilyeneket mond:

„Más, kevésbé fontos témákra több pénz és figyelem jut, mint a gender témák, homoszexualiások házassága. Ezek kedves témák, de nem hoznak megoldást.”

Igen, kedves világvége-szektások és HVG. Kvázi a ti fizetésetek, és a mi életünk pocsékolódik el arra, hogy olyan huszadrangú kérdésekkel foglalkozzon a világ, mint a melegek házassága, a nemváltás, meg az önmagunk kifordításának alkotmányos joga. Ezt a témát csak ti tartjátok életben, a tüzénél egyedül ti melegedtek.

Az elveitek betartása ugyanis egyenes út a kihalás felé. Ebben nem mindenki partner.

A legfőbb bajuk persze azzal van a HVG-seknek, amikor Orbán aszongya:

“Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy nyíltan és tabuk nélkül beszéljünk demográfiai kérésekről. Nap mint mit nap szembesülünk azzal, hogy vannak szavak az európai közbeszédben, amiket nem lehet kimondani.”

Itt lényegében az üres bölcsőkről van szó. Ezekről azért hallgat Európa, mert a HVG és a hozzájuk hasonló szektások belefojtják a szót azokba, akik a hagyományos értelemben vett családról és a hagyományos értelemben vett gyerekcsinálásról beszélnek. Mit belefojtják, egyenesen kivégzik. Intellektuálisan intellektus nélkül. Falkatempóban.

Azzal a válasszal, hogy az emberek már úgysem akarnak gyereket, mert olyan genderfree világban akarnak élni, amiről a HVG-sek ábrándolnak. Mindenki más meg retardált gondolkodású valamifób.

Majd a bevándorlók lesznek a mi gyerekeink. Róluk gondoskodhatunk, az ő pátyolgatásukkal hódolunk szülői ösztöneink előtt.

Hihetetlen, egy magát sajtóorgánumnak nevező ojjektum ennyire mélyre képes süllyedni erkölcsileg. És tulajdonképpen a semmiért. A nulláért. A köldöknézegetős, önkifordítós kipusztulásért. Hogy csak úgy élnek bele ebbe a világba, ahol a pénzt a Télapó tolja, és ahol az egyetlen feladat az, hogy másokat a normalitásuk miatt basztassanak.

]]>www.tutiblog.com]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Egészség (50) Történelem (18) Nézőpont (1) Sport (729) Tereb (146) Heti lámpás (323) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7815) Mozaik (83) Gazdaság (715) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2840) Kultúra (9) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Életmód (1) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (11) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>