Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
4eddcfcca70735fc6e1d1e69143ec85a.jpg

Bajnai hazudott a múltjáról – leleplező dokumentum

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egy hete a Bajnai-életmű újabb, eddig ismeretlen darabját tárta fel a Heti Válasz. Eszerint a Hajdú-Bét-ügynek előjátéka is volt: a '90-es években egy nyolcmilliárdos forgalmú gabonavállalat zuhant csődbe az Együtt mai frontemberének kezei közül.

Bajnai Gordon közleményben tagadott – lapunk ezúton közli a bizonyítékot.

A hivatalos életrajzok szerint a '90-es évek Bajnai Gordonjáról annyit illik tudni, hogy hősünk ekkor érett fővárosi csúcsmenedzserré (a CA IB Értékpapír Rt. egyik húzóarcaként), majd az ezredfordulóhoz közeledve már mint a Wallis Befektetési Rt. sztár-vezérigazgatója folytatta.

A ]]>Heti Válasz szeptember 5-i számában ehhez hozzátettük]]>: Bajnai ez idő tájt közösen birtokolt édesapjával egy évi nyolcmilliárd forintos bevételt is produkálni képes gabonakereskedő konszernt, a Mohács-Záhony-vonaltól délre tevékenykedő bajai International Food (IF) Rt.-t – amely cég végül a későbbi Hajdú-Bét-csődöt idéző módon hullott szét.

Másképpen: amikor Bajnai Gordonnak 2003-2004-ben alkalma nyílt a vezérigazgatói székből „végigkövetni” a Wallis-tulajdonú debreceni libakereskedő társaság bukását, már bőven volt agrárvállalkozói, „zöldbárói” tapasztalata. Az IF Rt.-t ráadásul ugyanúgy offshore-talapzatra építették, mint a Hajdú-Bétet: míg utóbbinál ciprusi, írországi, Turks- és Caicos-szigeteki adóoptimalizáló cégekből állt a tulajdonosi kör, a bajai családi érdekeltség pénzeit Liechtensteinbe terelték. És nem mellékesen: az International Food és a Hajdú-Bét botrányos felszámolásához ráadásul ugyanaz a korrupciógyanúba keveredett cégbíró segédkezett.

Múlt heti cikkünk megjelenése után az Együtt-PM Szövetség sajtóközleményt jelentetett meg, melyben – egyebek mellett – a következő állítások ]]>szerepelnek]]>: „A valóság a sejtetésekkel szemben az, hogy Bajnai Gordon az International Food Zrt. üzleti döntéseinek meghozatalában operatív módon soha nem vett részt, a cég csődje idején a vállalkozáshoz köze nem volt.”

Az alábbi, az International Food hivatalos aktáiból származó dokumentum ugyanakkor lapunk igazát erősíti. 1998. május 15-én, amikor az International Közgyűlése a 100/1998-as számú határozatával eldöntötte a részvénytársaság jogutód nélküli megszüntetését, Bajnai Gordon a cég legnagyobb részvényeseinek egyike volt – vagyis hazugság, hogy a „cég csődje idején a vállalkozáshoz köze nem volt”.

]]>]]>

hetivalasz.hu - B.A

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Sport (729) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Történelem (18) Jobbegyenes (2898) Mozi világ (440) Gazdaság (724) Tereb (146) Tv fotel (65) Egészség (50) Autómánia (61) Mondom a magamét (8038) Belföld (11) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Flag gondolja (38) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (342) Szépségápolás (15) Kultúra (9) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (543) Politika (1582) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>