{...} pedig Tunézia néhai elnöke, Habib Burgiba maga mondta, hogy az arab világ lemaradása főleg annak tudható be, hogy a ramadán alatt a muszlimok improduktívak.

Az iszlám vallás 14 évszázaddal ezelőtti megjelenése óta az arabok tehát 1400 hónapot töltöttek henyéléssel, és így több mint 116 éves lemaradásba kerültek a nem muszlim társadalmakkal szemben. Ráadásul Burgiba nem vette számításba a mekkai zarándoklatok költségét és a muszlimok közötti vallásháborúkat sem.

A vallásosság gazdasági költségei azért terhelik főleg az arab világot, mert ott a nőknek általában tiltják a házon kívüli munkavégzést, tehát a nemzeti javak megtermelésében való részvételt. Lényegénél fogva a vallás gátolja a muszlimok kutatási és újítási hajlandóságát is, holott a fejlődés egyik legfontosabb tényezője éppen az innováció. Arról nem is beszélve, hogy az iszlám vallásgyakorlata túl sok energiát követel meg és túl sok időt pazarol el, ezért a muszlim országok termelékenysége a legalacsonyabbak között van.

Egy muszlim naponta ötször imádkozik, ebből legalább kétszer a munkahelyén, és ez kb. egy és negyed órát vesz el a munkaidejéből, tehát a napi 8 óra 15 százalékát. Feltéve, hogy az arab dolgozók egynegyede megszakítja munkáját imádkozással (amely Szaúd-Arábiában és az emírségekben kötelező, ott tehát ez az arány sokkal magasabb), az összes munkaidő minimum 5 százaléka megy veszendőbe. Nem meglepő, hogy a ramadán alatt a vállalatok termelékenysége 78 százalékkal csökken az arab világban.

Ugyanakkor a koleszterinnel és diabétesszel kapcsolatos megbetegedések 27,65 százalékos növekedést mutatnak az egész napos böjtöt követő éjszakai torkoskodás nyomán, miközben a vérbűncselekmények száma 1,5 százalékkal, a lopásoké 3,5 százalékkal nő, elsősorban a dohányzástól való kényszerű tartózkodás következményeként (forrás: az Arab Világ Társadalomkutató Intézete, Kairó).

A böjtölés negatív hatásai alapján megállapítható, hogy a munkatermelékenység szempontjából a ramadán hava egy „üres” hónap, és feltételezve, hogy a muszlimok 70 százaléka betartja az ünnepi előírásokat, az elveszett munkaidő aránya majdnem 6 százalékra tehető. A napi ima és az egy hónapos böjt következtében az arab országok teljes munkaidő-vesztesége tehát legalább 11 százaléknyi, összegszerűen több mint 200 milliárd dollár évente.

Tavaly 12 millió hívő kereste fel az iszlám szent helyeit Szaúd-Arábiában az október végi hadzs vagy az év közbeni Omra (kis zarándoklat) alkalmából. Becslések szerint útiköltségük minimum 80 milliárd dollárt emésztett fel, ebből 50 milliárdot Szaúd-Arábia kasszírozott, amely számára immáron a vallási turizmus jelenti a második legfőbb bevételi forrást az olaj után (évi 81 milliárd dollár).

A jövőben ez az arány nyilván megfordul, hiszen az olajforrások fokozatosan kimerülnek, nem úgy az emberi hiszékenység, amelynek következtében a világ muszlim népessége a jelenlegi másfél milliárdról 2050-re 2,5 milliárdra fog nőni. Ezek után érthető, hogy Szaúd-Arábia miért támogatja bőkezűen az iszlám fundamentalizmust világszerte: busásan megtérülő befektetésnek tartja a jövőre nézve, amikorra kimerülnek olajtartalékai.

Tudományos vizsgálatok egész sora kapcsolatot állított fel a nők foglalkoztatása és a gazdaságok teljesítőképessége között. Jellemző módon a Világgazdasági Fórum nemek közötti egyenlőtlenséget tárgyaló jelentésében egyetlen arab ország sem szerepel az első 100 között: valamennyi az utolsó helyeken osztozik.

Szaúd-Arábiát és Jement, ezt a két szomszédos országot például fényévek választják el egymástól a GDP tekintetében, de csak négy hely a nemek közötti egyenlőtlenség rangsorában. Konkrétan az utolsó, 135. helyet foglalja el Jemen, ahol a nők 79 százaléka nem dolgozik, 55 százalékuk pedig analfabéta. A Világbank 2007-es statisztikája szerint 2000 és 2005 között az arab népességen belül a nők foglalkoztatási aránya alig 27 százalékos volt, az iszlamista mozgalmak térnyerésével azonban valószínűleg romlani fog a helyzet.

Összességében megállapítható, hogy az arab országokban a nők 70 százalékát kivonják a termelésből, más szóval a munkaképes lakosság 35 százaléka nem végez hasznos munkát a nemzetgazdaságok számára.

Nem számítva a muszlimok közötti vallásháborúkat, az arab világ a termelőképessége csaknem felét adja fel vallása miatt, amelyet nem hajlandó a modern világra adaptálni. Drámai paradoxon az is, hogy az iszlám nevében a legszegényebb országok tovább gazdagítják a leggazdagabbat, Szaúd-Arábiát, a mekkai zarándoklat ugyanis kiapadhatatlan pénzforrás egy középkori és szektás vallási irányzatot, a vahabizmust terjesztő bigott potentátok kezében. Tudvalévően a leggazdagabb arab országok olaj- és földgázvagyonuk járadékából élnek, ugyanakkor nem fejtettek ki semmiféle erőfeszítést és nem találtak fel semmilyen technológiát, amely igazolná a jólétüket.

Idegenekkel kapartatják ki a gesztenyét: nyugati know-how és harmadik világbeli munkaerő révén. Miközben a kitermelt fekete arany oroszlánrészét angolszász uraiknak engedik át, a szegény muzulmán országokat jobbára csak színes üveggyöngyökkel támogatják – kivéve a vallási célú beruházásokat.

Beszédes tény, hogy az arab világ összesített GDP-je alig haladja meg Franciaországét, ami azt jelenti, hogy 340 millió arab nem termel többet 60 millió franciánál, más szóval egy arab termelékenysége ötször alacsonyabb, mint egy franciáé. Nem is csoda, hiszen vallásuk miatt az arabok már 1400 éve kénytelen nélkülözni produktív és innovatív képességeik csaknem felét. Ez a kumulált veszteség felmérhetetlen, és nagyrészt megmagyarázza az arab országok jelenlegi állapotát és a modern világgal szembeni lemaradásukat, amely a jelenleg zajló erőltetett iszlamizálódás nyomán valószínűleg csak fokozódni fog.

Gazdag István -demokrata.hu