Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Bontsunk, mégse bontsunk – ellenzéki kerítészavar

Bontsunk, mégse bontsunk – ellenzéki kerítészavar

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A magyar ember nem felejt…

Magyarországon egyik ellenzéki párt sem akarja lebontani a kerítést, ezért aztán ordas nagy hazugság ennek az ellenkezőjét sugallni – ez a mondat ugrik elém minden haladó libsi hírportálon, ezt a mondatot hallom szajkózni reggeltől estig az ellenzéki televíziókban. Leginkább mióta kijött a Fidesz új plakátja, amelyen az ellenzéki vezetők hidegvágóval és Soros Györggyel felszerelkezve ácsingóznak a hatalomért, és a nyílt társadalmakért. Hogy is van ez akkor? Amnézia lenne csupán, vagy a füllentés csimborasszója?

A ballib média szerint szó sincs arról, hogy az ellenzéki pártok le akarnák bontani a határkerítést, ahogyan Soros György is a kerítés és a nemzetállamok legnagyobb védelmezője. Szerintük Soros Györgynek természetesen semmiféle terve nincs a migrációval kapcsolatban, így aztán a kormány „agymosása” is hazugságokra épül. Állításuk szerint Soros Györgynek soha nem is volt terve. Majd elgondolkodnak, megvakarják az okos kis buksijukat és sűrű köhintések közepette helyesbítenek.

Soros Györgynek talán mégis van egy átgondolt, és kidolgozott terve, mely terve arról szól, hogy mindenhová kerítéseket kell építeni, meg kell erősíteni a határvédelmet, és azonnal meg kell állítani az illegális bevándorlókat, melyből egyenesen következik a ballib propagandisták alternatív valóságában, hogy Soros György tulajdonképpen egy Orbán Viktorba oltott Toroczkai Lászlóként gyűlöli az illegális bevándorlókat, és ha jobban belegondolunk lényegében egyetlen dolog miatt szokott az Európai Unió előtt és Davosban három hetente előadásokat tartani a világ politikai és gazdasági vezetői előtt, hogy elmondja: a magyar kormány hazudik, amikor azt állítja, hogy létezik Soros terv.

Mert ugye az szerinte mindennél nyilvánvalóbb, hogy nincs terve, de ha már valami adminisztrációs baki miatt mégis minden alkalommal kap meghívót ezekre a fontos eseményekre, és minduntalan úgy adódik, hogy több száz ember hallgatja, arra vonatkozóan, hogy milyen tervei vannak a migrációval és a nyílt társadalmakkal kapcsolatban, akkor nagyon szívesen elmondja, hogy ő mit is tenne az Európai Unióval, illetve mi is a terve (TERVE!) a migrációval. Kissé abszurd, de végül is mi baj lehet ebből? Abból még nagy baj nem sosem volt, ha az Európai Unió vezetői meghallgatták, majd pontról pontra megvalósították az ő nagyívű elképzeléseit. (talán terveit?)

Szerinte. Szerintünk viszont csak a baj volt vele…

Az ellenzéki újságírók az elmúlt hetek eseményei miatt emberfeletti küzdelemmel próbálják bebizonyítani a következő pontokat:

1: Nem létezik Soros terv.
2: Létezik egy másik Soros terv, amely terv az illegális migráció megállításáról, és töménytelen mennyiségű kerítés felépítésének szükségességéről szól.
3: Soros egy jóságos, és minimum 130 éves öreg bácsi, aki jóformán nem is tudja mi folyik az őt körülvevő világban.
4: Soros György egy fontos és befolyásos, szellemileg friss filantróp, akinek minden szavára figyelnek a világ vezetői, így aztán, amikor Orbánt bírálja, és kormányát maffiakormánynak nevezi, az nagyon súlyos dolog, és emiatt Orbán gyakorlatilag már tegnap megbukott.
5: Soros Györgynek természetesen fogalma sincs a magyar belpolitikáról, így aztán teljesen nonszensz, mikor arról beszél, hogy minden ellenzéki pártban vannak fideszes ügynökök.
+1: Egyébként is tökhülye. Meg szenilis.

Nem tudom, hogy van ezzel az drága olvasó, de nekem kissé ellentmondásosnak tűnnek ezek a pontok. Gyakorlatilag öt egymással ellentétes állítást próbálnak lenyomni az olvasók / nézők / hallgatók torkán. Nem lehet könnyű ezekben a vérzivataros, és ínséges időkben ballib propagandistaként dolgozni.

Pedig Soros Györggyel kapcsolatban van egy hatodik állítás is. Segítek, íme:

6. Soros György alapítványain és civil szervezetein keresztül felfoghatatlanul sok pénzt költ arra, hogy a migránsok mielőbb Európába kerüljenek. Személyesen Soros, és az alapítványai minden országban az illegális migráció dekriminalizációjáért lobbiznak. Soros György folyamatosan arról győzködi a világ vezetőit, hogy a migráció hasznos az elöregedő kontinensnek. Alapítványai, civil szervezetei minden fórumon azt hangoztatják, hogy szükség van a migránsokra, hogy be legyenek töltve a betöltetlen munkahelyek. Civil szervezeteinek szóvivői pedig arról győzködik a magyar embereket, hogy a migránsok jól képzett, tanult többdiplomás értelmiségiek, akikből ha befogadnánk őket kiváló orvosok és informatikusok válhatnának.

Ezerszer leírtam, de most is megteszem. Ez utóbbi nettó hazugság. Ez büntetőjogi kategória. Minden mérés ennek az ellenkezőjét bizonyítja.

Soros György szervezetei szemenszedett hazugságokat terjesztenek. A migránsok 90 százaléka képtelen bármilyen munkát ellátni. Nem jártak iskolába, nem beszélnek nyelveket, nincs diplomájuk, többségük analfabéta.

Soros György a valóságban nem egy jóságos filantróp, aki békés magányában egy kandalló mellett öregesen, egy pihe-puha takaróba burkolózva olvasgatja a napilapok hétvégi magazinjait, hanem egy nagyon aktív, küldetéstudattal rendelkező, túlmozgásos milliárdos, akinek igenis vannak tervei, akinek igenis vannak alapítványai, akinek igenis vannak újságai, hírportáljai, és aki számtalanszor hitet tett a “nyílt és befogadó unijó” mellett, és az illegális migrációt elutasító nemzetállamok ellen.

Végezetül: az ellenzéki pártok való igaz, hogy akkor, mikor a nyakukon a választás, ódzkodnak arról beszélni, hogy lebontanák a kerítést. Gyuriferi egészen odáig ment, hogy azt mondta: politikai öngyilkosság ma a kerítés lebontásáról beszélni. Épp ezért nem is tenné… Mindazonáltal ugye mindenki emlékszik arra, amikor lement a határra, direkt kizáratta magát, ilyenformán a határ és a kerítés másik oldaláról tartott sajtótájékoztatót a külföldi újságíróknak.

Ugye senki sem felejtette el, hogy miként diktatúráztak, hogyan „vasfüggönyöztek” az ellenzéki politikusok, mikor felépült a kerítés? Hogyan álproblémáztak, hogyan toporzékoltak? Ugye senki nem felejtette el, milyen hisztérikus hangulatkeltés zajlott a hazai sajtóban? Ugye mindenki emlékszik liberális barátaival folytatott vitáira a kerítés megépítéséről? Én nem fogom elfelejteni egyiket sem!

Megjegyzem, hogy amit én és, amit a kormány kapott, miután felépült a kerítés, azt mocskolódást, azokat minősítéseket sem tudom elfelejteni.

Meg tudok ugyan bocsátani, ha bocsánatot kérnek, de ilyenről szó sincs.

Most mind liberális barátaink, mind az ellenzéki pártok úgy tesznek, mintha mindig is támogatták volna a kerítés megépítését. Pedig szó nem volt ilyesmiről.

Én tudom. Mi tudjuk. És ők is tudják.

Az, hogy liberális barátainkat meg tudtuk győzni, hogy mi is a valóság, el tudja feledtetni velem azokat a vérre menő vitákat, azokat a személyeskedéseket, azokat a vádaskodásokat, amiket két és fél éve kaptam. Hiszen végre ők is belátták, hogy mi csak meg akartuk védeni őket, magunkat, és az országunkat.

De az ellenzéki pártoknak nem szabad, nem lehet megbocsátani. Ugyanis ők puszta számításból mismásolnak kerítés ügyben. Ne legyen illúziónk! Ha hatalomra kerülnének, lebontanák a kerítést. Ugyanis nekik jottányit sem változott az álláspontjuk. Mindössze annyi történt, hogy érzékelték, a kerítés lebontásával nem lehet választást nyerni. Épp ezért ma azt hazudják, hogy ők sosem mondtak olyat, hogy le kell bontani a kerítést.

Hazudnak. Mint oly sokszor, most is hazudnak. Minden ember, aki követte a két és fél évvel ezelőtti eseményeket, pontosan tudja, hogy a kerítés felépítése ellen voltak. Ahogyan most is. Csak most nem mernek róla beszélni. Inkább hazudoznak, és abban bíznak, hogy a magyar emberek elfelejtették, miket is mondtak két és fél éve a kerítésről.

De a magyar ember nem felejt…

Apáti Bence - ]]>www.polgarportal.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Titkok és talányok (12) Kultúra (9) Mozaik (83) Mondom a magamét (8034) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Heti lámpás (342) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2898) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Politika (1582) Sport (729) Flag gondolja (38) Belföld (11) Gazdaság (723) Irodalmi kávéház (543) Vetítő (30) Életmód (1) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>