Az emberiség története a bölcsesség története is (a butaságét most hagyjuk). Magyarán mindabból, ami múltunkból megmaradt, számos példát tudunk fölemlegetni arra nézve, hogy okos, előrelátó, zseniális elődeink mi mindenről alkottak véleményt, olyan véleményt, amely máig érvényes s amely máig tanulsággal szolgál életünkben. Pontosabban szolgálhatna s szolgálhatott volna. Ám nem ez történt. Az történt, hogy a bölcs, tapasztalt, előrelátó emberek meglátásaiból alig-alig fogadtunk el valamit is, sőt igyekeztünk ezeket elfelejteni, ahelyett hogy megfontoltuk volna tanácsaikat. Utólag már sopánkodni kár, csakhogy nem tagadható, hogy a mai bölcsekkel is így vagyunk. Magyarán falra hányt borsó lett az ő mondásaikból is, azaz lepergett, eltűnt valamennyi, s nem ragadt meg emlékezetünkben úgy, hogy azt a mindennapi életben hasznosíthatnánk. Holott ezek a bölcsességek bizony akár a világot mostanában elrettentő mértékben ellepő ostobaságok elleni lázadásra is alkalmasak. Hogy miért? Mert legalább szembe lehetne állítani a bölcs s máig érvényes gondolatokat a közéletünket elborító hazugságokkal, az agymosottak érveivel.

Mindez azért jutott eszembe, mert úgy adódott, hogy két bölcs mondást is kaptam a minap. Az egyik a háborúról szólt. Igen, a most folyó, bármely percben még veszélyesebbé válható, abszurd háborúról. Melyet ekképpen jellemzett: „Amikor egymást nem ismerő, egymást nem gyűlölő fiatalok ölik egymást – egymást ismerő, egymást gyűlölő vénemberek döntése miatt.” Nagy igazság és roppant szellemes megállapítás ez, bárkitől is származik. Tartalmát illetően sem cáfolható gondolat. Csak éppen eddig a napig, azaz csaknem másfél éve már, falra hányt borsóként említhető minden igaz megállapítás erről a háborúról, legyen az bármily bölcs vagy szellemes. Akiknek kellene, azoknak eszük ágában sincs meghallani vagy elgondolkodni a mondás igazságáról.

A másik „ajándékba kapott” véleményt már régóta ismertem, s a kedves olvasók között is nyilván sokan vannak, akik már évekkel ezelőtt megismerkedtek vele. Csurka István írta le 2003-ban az Európai Unióról vallott gondolatait, imigyen: „Az EU-csatlakozás egy újabb, az előzőnél is rosszabb végzetes rendszerváltás, amelyben most már minden nemzeti törekvést, megújulást, rendteremtést a brüsszeli szabályokkal fojtanak el, ez az új uralom rosszabb és aljasabb lesz, mint a szovjeturalom, mert ez a »demokrácia« köntösében jelenik meg.” Nos, ismétlem, 2003-ban születtek ezek a sorok. S aki csak most ismerkedik velük, annak már sokkal több tapasztalata van Csurka megállapításainak igazságáról, mint annak, aki éppen húsz esztendeje, még reménykedő hangulatban némiképpen kételkedve hallgatta ezeket a gondolatokat. Mindenesetre rövid emlékeztető írásommal nem a hétvégéjét akartam elrontani senkinek, pusztán csak azt próbáltam bizonyítani, hogy a váteszi gondolatok, szavak bizony falra hányt borsóként peregtek le megannyi döntéshozóról történelmünk során, s megvitatni, megfontolni ezek többségét máig sem sikerült. Ott tartunk, immár régóta, hogy az ostoba világ rendre kiveti magából a bölcseket, az előrelátókat. Így aztán már csak az a kérdés, volt-e egyáltalán az emberiség történetében olyan időszak, amikor hallgattak a bölcsekre, a váteszekre? A választ illetően vannak kétségeim. Mint ahogy abban sem vagyok biztos, hogy annak a sok kiváló gondolkodónak, akik ez idő tájt élnek köröttünk, ebben a jelenkori „való világban”, termékeny talajra hullanak-e a gondolatai. Magyarán nem lesznek-e éppúgy a falra hányt borsó sorsára ítélve, mint oly sok elődjüké. E tekintetben sem lennék túl optimista.

S ha már bölcseletekről, meg okos, előrelátó, s véleménye miatt meghurcolt emberekről is esett e rövid cikkben szó, Csoóri Sándor: Készülődés a számadásra című írásából vett idézettel fejezném be írásomat. Annak ellenére, hogy nem tudom megmondani, vajon az ő szavait meghallja-e az utókor, vagy azok is falra hányt borsóként peregnek a semmibe. Íme: „Mindaddig, amíg a politikában, a gazdasági és a szellemi életben olyan emberek döntenek, akik saját magukon nem érzékelik döntéseik hatását, mert védettek, addig semmilyen igazságot nem könnyű működtetni.”

Kondor Katalin

A szerző újságíró

]]>www.magyarhirlap.hu]]>