Ma 2019 szeptember 20. Friderika napja van. Holnap Máté, Mirella napja lesz.
e4e159b95b4d63a49cba109b6f0062da.jpg

D.Tóth Kriszta - Kilenc ujj, fél tüdő, két szoba, négy kerék

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Minden interjút elolvastam vele. Meghallgattam a rádiós beszélgetéseket, megnéztem a tévériportokat. A könyvét is kiolvastam még „premier” előtt, az első betűtől az utolsóig.

Adventi napló 3.

Kifaggattam az öcsémet, aki néhány éve készített vele interjút a Házon kívül című műsornak. Kollégákat, akik már találkoztak vele, rajongókat, akik még nem. Mindenki ugyanazt mondta: ez a huszonöt éves, a genetikai izomsorvadás által kerekesszékbe szegezett, szerény körülmények között élő nő, akit sokkal alaposabban ver a sors, mint a legtöbb magyar embert, nevet a világra. Akkor is, ha a világ cseszik visszanevetni rá.

Cinikus voltam én is, mint a legtöbb honfitársam. Cinikus, hitetlen és nagyon kíváncsi arra a lányra, akit mindenki Mosolykának hív, pedig van neki „rendes” neve is. Az emberre, aki székében ülve... izé... mindenkit levesz a lábáról. A nőre, aki a könyvében zavarbaejtően tágra nyitja az ajtót saját magán, és szinte az orrom alá dörgöli, hogy tessék, ez vagyok én, ez itt a nyersen lüktető szívem, amit pont úgy törtek össze a férfiak, mint a tiédet. Ez a lelkem, telis-tele karcolva csalódásokkal, küzdelemmel és háborúkkal, amiket a világgal vívok. Pont, mint te is. Ez itt a húsom és a vérem, ami ugyanúgy vágyik a szeretetre és érez vágyat, mint a te húsod és véred. Ez az agyam, tele gondolattal, ötlettel, komplexussal, kétséggel és szorongással, épp, mint a te agyad. Ez pedig a sorsom, ami brutálisan más, mint a tiéd.

Kilenc ujj, fél tüdő, két szoba, négy kerék.

Eljutottam a könyvében az utolsó pontig, becsuktam, és belenéztem a fotón mosolygó (naná) türkiz ruhás lány szemébe. Hát szia Fanny. Tizenhárom évvel vagy fiatalabb nálam. Nagyon hasonlítunk, és mégis mennyire különbözünk mi ketten. Értem, amit mondani akarsz nekünk. Becsüllek, amiért kimondod a kimondhatatlant is, ha kell, százszor. Felnézek rád a bátorságodért, az erődért, az akaratért, amely ki tudja, hányszor rántott már föl a padlóról. A humorodért, amelyet a legkeservesebb pillanatokban is megőriztél. Az öniróniáért, amit minden embernek receptre írnék föl, a saját érdekében. És a találékonyságért, amiért képes voltál magadat kifelé is felépíteni, létrehozni egy eladható márkát, amelynek tartalma van, nem is akármilyen. Ez itt most a te csúcsod. Bravó. Megcsináltad. És megérdemelted. Alig vártam, hogy személyesen is találkozzunk. Mert az minden csodálat és riszpekt ellenére is egész egyszerűen lehetetlen, hogy ezt a háromszáz nyolcvan oldalt te képes voltál végigmosolyogni...

Mindössze egy-két napos forgatást terveztünk Hozleiter Fannyval. Egy hét lett belőle. A romos, de tiszta és takaros pestszentlőrinci háztól az angyalföldi edzőteremig. Ott voltunk, amikor a kezébe vette a rég áhított könyve első, még meleg példányát. Láttuk, ahogy az otthonában jön-megy, hallottuk marcona külsejű apja hangjában a gyengédséget, ahogy suttog hozzá, miközben megigazítja alatta a párnát. Végignéztük, ahogy egy fura szerkezettel beemelik az ágyából a székébe, figyeltük, ahogy dolgozik, ahogy öltözik, ahogy sminkel és fésüli magát. Kísértük az utcán, a postán, a metrón. A szívünk szakadt meg, ahogy percekig hiába könyörög vadidegen férfiaknak, hogy vigyék föl az aluljáróból, mert a mozgólépcső nem működik, lift meg nincs. Figyeltük, ahogy a maradék, még működő izmait próbálja keserves munkával, centiről centire erősíteni. Szemtanúi voltunk annak a szeretetcunaminak, ami a könyvének bemutatóján zúdult rá, mint valami kisegyház prófétájára istentisztelet közben. Hallottuk kacagni,
láttuk fáradtan összegörnyedni, fogtuk a kezét, visszacsíptünk, ha cinkelt,
és közben beszélgettünk. Hallgattuk a történeteit, és a szeme tükrében
megláttuk a saját életünket, benne piszlicsáré mindennapi
problémáinkkal...

Beszippantott minket a saját világába, operatőröstül, szerkesztőstül, riporterestül. Nem volt menekvés, elfogyott a cinizmus, a kételkedés, a hitetlenség. Csak a vegytiszta, csupasz kíváncsiság maradt, és közben sütkéreztünk a mosolyában. A végén pedig mindannyian azon kaptunk magunkat, hogy irigyeljük őt. 

Mert Hozleiter Fanny az, aki. Mosolyka. Se nem több, se nem kevesebb.

D.Tóth Kriszta - shopline.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (469) Autómánia (61) Tv fotel (65) Mondom a magamét (3921) Sport (728) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1571) Szépségápolás (15) Flag gondolja (33) Gazdaság (623) Mozaik (9) Jobbegyenes (1596) Életmód (1) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (171) Belföld (5) Történelem (12) Heti lámpás (213) Mozi világ (440) Nagyvilág (1414) Tereb (137) Kultúra (4) Vetítő (37)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>