Özvegyek hada állt római falanx hadrendbe, hogy elsöpörje a nemzeti oldalt, szobrot védelmezendő. Holott már régen tudni lehetett volna: a Parlament előtt marad az eddiginél zseniálisabb helyen és kivitelben a Duna-parton. Ahogyan a versben meg vagyon írva.

Bevallom, nem is a balliberálisokra vagyok dühös, ők csak lecsapták a bután föladott labdát, hanem a nemzeti oldal pöcsörészése miatt. Megint fölösleges fingóckodás: hadd legyen a kormánynak még nehezebb, rohasztó hangulatkeltés, amit csöppnyi észentyűvel csírájában el lehetett volna fojtani.

Már-már olybá tűnt, megnyugszanak a kedélyek. Földerült a költő és a költészet születése napja. A zseni megkapja a neki járó tiszteletet, vége a bukott balliberálisok szájtépésének, a nemzeti oldal ügye és agyalágyult pöhömködésének.

Jó ötlet a költő-maratoni versmondás – Attila tiszteletére. Száz verslábbokázó adja egymásnak a stafétabotot. És mielőbb azt nyaficskálnák bélsár-bűzösen, hogy ez a száz poéta tízezerre hatványozva sem ér annyit (ami igaz), mint József Attila egyetlen képe: „a semmi ágán ül szívem”, kussba rúgok minden cinikust, mert a nagy számok törvénye szerint sok évszázad és sok ezer költő szükségeltetik ahhoz, hogy valamikor egyetlen József Attila megszülethessen.

Egyszóval. Elérzékenyülten fölajzott várakozásomban április tizenegyedikén a Kossuth rádió mellett ültem, hogy legalább fültanúja lehessek az ünnepi rajtnak, a meghurcolt magyar zseni iránti tiszteletadásnak. Bereményi Géza ezúttal igazgatóként pukkantotta el a startpisztolyt. És most halljatok csudát! Nem hittem a más fülének sem. Mert a politikátlanított, pártatlanított abszolúte közszolgálati rádió alighanem okos, művelt, tájékozott hejretyutyutyu hölgyemény riporternője vagy ki a fenéje, még Bereményi hóna alól sietett kikiabálni, hogy a Komlós János által teremtett Mikroszkóp Színpad ad otthont a költői maratonnak, s főként a költészet ünnepének. Amiből értelemszerűen az következik, hogy Komlós Jánosnak múlhatatlan érdemei leledzenek az ünneplésben.

Mert véresen komoly kötelmei lehettek irodalmunkhoz. Valóban. Rögtön a szovjet megszállás után ávós, majd ávéhás tiszt lett. Pártfeladata volt a magyar írók letartóztatása, begyűjtése és az Andrássy út 60.-ba szállítása. A szabadságharc leverése után pedig a kabaré fura ura lett.

Elképesztő hatalommal rendelkezett. Cenzorice nagyobb úr volt Biszkunál, Komócsinnál, Lakatosnál. A Magvető Kardos Györgye, a Szépirodalmi Illés Endréje, az egyetem Pándi Pálja, az Akadémia Nagy Pétere kutyapiszok volt hozzá viszonyítva. Lendvai Ildikót pedig ne is említsétek. Komlós aczélgyörgyi magasságokban lebegett.

A Kádár-korszakban már nem ávéhás egyenruhában, hanem civilnek álcázva humort gyártó cég igazgatói székében szolgálta az egypárti diktatúrát. Tőle függött, min szabad nevetni! Az volt a föladata, hogy az alig száz férőhelyes Mikroszkóp Színpadon demokráciát mímelve működtesse a „biztosító szelepet” a diktatúra érdekében. Töknyilván meg kellett idézni szellemét a költészet ünnepén…

Csak azt nem tudom, miért volt szükség új médiatörvényre, a közszolgálati rádió politikamentesítésére, ha ennyire futotta belőle? 2012-ben Komlóst emlegetni József Attila nevével egy napon, egy műsorban? Passz. Bedobom a törülközőt.

Szalay Károly - demokrata.hu