2009-ben, vagyis az előző évi pénzügyi sokk után a hat legnagyobb amerikai bank aktíváinak teljessége az amerikai GDP több mint 60 százalékát képviselte, míg 1995-ben még csak a 20 százalékát! Az USA-ban 2010-ben a valóságos GDP-növekedés 88 százaléka a vállalati profitok emelésére szolgált, miközben a munkabérek alig 1 százalékkal részesültek belőle.

Az amerikai történelemben a dolgozók még sohasem kaptak ilyen parányi részt a hozzáadott érték növekedésből, olyannyira, hogy itt a termelő tőke finánctőke általi „reproletarizációjáról” beszélhetünk.

A spekulatív termékek sokasodása egy kaszinó-gazdaság kialakulását favorizálta, amely szisztematikusan a spekulánsok jövedelmeinek kedvezett a fogyasztók, sőt néha a termelők rovására. Ezzel párhuzamosan napról napra erősödik a pénzpiacok és a bűnipar összefonódása.

„A pénzvilágot erős és diszkrét bűnöző erők rágják, de ő ezt erősen tagadja, sőt vagyonokat költ annak megakadályozására, hogy ez látható legyen”, írja Xavier Raufer neves francia kriminológus, hozzátéve: „A globális dereguláció, majd pedig a válság következtében az illegális (szürke vagy fekete) gazdaság, amely 1980 körül a globális GDP mintegy 7 százalékát adta, 2009-ben már kétségtelenül a 15 százalékát képviseli” (in Sécurité globale, 2011 nyár, p. 59).

Másik különösen nyugtalanító következmény: a reálgazdaság és a fináncgazdaság szétválása által kiváltott dezindusztrializáció és a spekulatív nyereségek ebből következő robbanásszerű növekedése.

Az OECD tagországaiban mintegy 17 millió ipari munkahelyet szüntettek meg alig két év alatt… (…) A néha szégyenlősen „terciarizációnak” nevezett ipari leépítés az Egyesült Államokat is érinti, amely ma már csak 11,6 millió ipari munkahelyet tart számon, szemben az 1979-es 19,5 millióval, miközben a lakossága folyamatosan növekszik. Csupán néhány iparosodott ország tudott ellenállni, köztük elsősorban Németország, és bizonyos szektorok, mint a hadiipar.

A világgazdaság vezető hatalmát, az Egyesült Államokat telibe találta a válság. Az elmúlt évtizedben csak úgy szolgálhatott a globális fogyasztás motorjaként, hogy sokkal többet költött, mint amennyit jövedelme lehetővé tett volna, ami az egyik oka a folyó fizetési mérlegében mutatkozó hiánynak. Más szóval sokkal többet fogyasztott, mint amennyit megtermelt (GDP-jében a fogyasztás része sokkal nagyobb, mint az európai országok többségében, 70 százalék körüli). Az eredmény: történelmi deficit és kolosszális eladósodás.

Jelenleg az USA-ban minden közkiadás 42 százalékát kölcsönből finanszírozzák! 2011. május 16-án az amerikai adósság 14 294 milliárd dollárra tornyosult, a fizetésképtelenség szélére sodorva az országot. Az augusztus elsején in extremis létrejött politikai megállapodás lehetővé tette az adósságplafon felemelését, de a lejárati határnapot csak eltolták.

Egyébként a megállapodás csak a szövetségi állam adósságára vonatkozik, és arra, hogy a kincstár a bankóprés működtetésével törlesztheti a kölcsönöket, miközben az önkormányzatok pénzügyeit is veszély fenyegeti. Obama elnöknek kötelezettséget kellett vállalnia a közkiadások drasztikus csökkentésére, ez persze nem a katonai költségvetést fogja érinteni (amely a három fronton vívott háborúval hatalmasabb, mint valaha), hanem a közszolgálatot és a szociális juttatásokat.

Ezek a döntések mégsem akadályozták meg a hitelminősítőket, hogy történelme során először lerontsák az USA „osztályzatát”, ami egy újabb tőzsdei mini-krachot váltott ki.

Az Egyesült Államok, amelynek Vlagyimir Putyin nemcsak amiatt tett nyilvánosan szemrehányást augusztus 4-én, mert a lehetőségei fölött él, hanem amiatt is, mert a „világgazdaság parazitája”, valójában katasztrofális helyzetben van, mind a szövetségi kormány, mint a tagállamok szintjén, amelyek közül 46 hivatalosan csődben vagy csőd közeli állapotban van.

Három év óta az USA költségvetési hiánya a GDP 9-11 százaléka, miközben folyó fizetési mérlegének hiánya elérte az évi 400 milliárd dolláros rekordot. A munkanélküliség 10 százalék körüli (valójában az erre vonatkozó statisztikák „sminkelése” ellenére közelebb van a 20 százalékhoz – a ford. megj.), és ez ritkán látott szint a tengerentúlon. Ezen túlmenően a világ legnagyobb adósa, amely több mint 3000 milliárd dollárral tartozik a világ maradékának (elsősorban Kínának), és mivel a hitelezői egyre kevéssé hajlandók adósságot birtokolni hosszú távon, rövidebb lejáratra kell kölcsönt felvennie deficitjei fedezésére, ami még sebezhetőbbé teszi a krízissel szemben. Emiatt a dollár iránti bizalom rohamosan olvad.

2010 vége óta Kína diszkréten megszabadul amerikai részvényeitől, az amerikai kincstárjegyek egyre kevésbé találnak vevőre, és maga a Fed vásárolja fel csaknem az összes Amerikában kibocsátott kötvényt. Más szóval a dollár értéke csak a saját kibocsátója által végrehajtott vásárlásokkal tartható fenn. De a dollár hirtelen esése esetén Kína és a többi hitelezője bizonyára nem fogadná el a dollárban lévő aktívái értékcsökkenését.

Kérdés, hogy cserébe mit fognak követelni gazdaságilag és politikailag…

(Folytatjuk)

Alain De Benoist - Fordította: Gazdag István - demokrata.hu