Szomorú volt mert már nem nevettek rajta az emberek, hiába csetlett-botlott a porondon, hiába dobálták meg tortával és öntötték le vízzel, már nem volt varázsa, hiányzott belöle az a tűz ami régen jellemezte. Belefáradt, nem bírta tovább csinálni nem bírta tovább nézni az unott fejeket az előadásokon, még a gyerekek is kifütyülték, teljes érdektelenség kísérte a műsorát. Csak ült csendben, nézte a nevető maszkot, de némán zokogott, a lelke sírt. Szép lassan befejezte a sminkjét. Bánatosan felvette a pepita zakóját és végül a két nagy bohóccipőjét és kimért léptekkel elindult a fűrészporos porond felé. Elhaladt az oroszlánketrecek mellett, csókot dobott az éppen próbáló kötéltáncos lányoknak, akik nevetve intettek neki vissza. Hideg őszi este volt, a hold már lassan feljött az égre és beragyogta az ütöttkopott lakókocsikat és a rozsdás ketreceket. A bejárat előtt már tolongott a nagyérdemű, s lassan kezdte elfoglalni helyét a zsölyékben. Nem volt nagy nézőtere a cirkusznak, de azért nyolcvan-kilencven ember befért amikor teltház volt. De az utóbbi időben nem volt már teltház, hogy miért erre a kérdésre a cirkusz igazgatója sem tudta a választ. Vagy inkább nem akarta tudni. Bizony elég silány volt a műsor amióta Pepi a bohóc megöregedett. A régi magávalragadó műsor, amit produkált, mára már csak egy szánalmas öregember erölködésének tűnt. Az öreg Pepi teljesen kiégett, megöregedett. Ez nagyon fájt neki, de nem akarta mutatni senkinek, inkább elbújt a nevető maszk mögé akkor, amikor sorra meg mosolyogták, megdobálták. A manézs volt az ő világa ebben élt gyermekkora óta, ez volt az élete. A ma esti előadásra minden jegy elkelt mert a plakáton szerepelt egy arany betűkkel szedett mondat:

" PEPI A BOHÓC A KOMÉDIÁSOK KIRÁLYA A VILÁGBAN ELŐSZÖR ÉS UTÓLJÁRA EGY FANTASZTIKUS VILÁGSZÁMOT MUTAT BE!"

Az emberek csak nevettek ezen a nézőcsalogató reklámon, mondván, mit tud ez a kivénhedt öreg még bemutatni nekik. De azért a kíváncsiság nagy úr és ezért rentgetegen jöttek el az előadásra Pontban hétkor kezdődött el az előadás a hat táncoló kutyával, majd folytatódott az oroszlánokkal, akik haláltmegvető bátorsággal ugrottak át a tűzkarikákon. Hiába volt fantasztikus a mutatvány amit a bűvész mutatott be tizennyolc tányérral, a közönség csak a világszámot várta. Nem kellett sokáig várnia az ezerfejű közönségnek. A porondon sötét lett és egy pásztázó reflektor fényénél megjelent ő, Pepi a bohóc. Kezében három színes luftballonnal amit a reflektor fényében úszva odaadott az első sorban ülő gyerekeknek. A közönség már kezdte a gúnyolódást az öreg bohóccal. Kifütyülték, de ő csak mosolygott a nevető maszk mögött és hajlongott a füttykoncert közepette. Már egyre nagyobb volt az elégedetlenség, amikor a porond közepére felülről szép lassan leengedtek egy meghurkolt kötelet és egy feltünően csinos lány behozott egy széket a porondra. Az öreg bohóc mégegyszer meghajolt, majd kissé nehézkesen felmászott a szék tetejére és a nyakába akasztotta a meghurkolt kötelet. Ekkorra már teljesen elcsendesedett a tömeg és lélegzetvisszafojtva várta a folytatást. Az öreg bohóc még integetett egy első sorban ülő kislánynak, majd megigazította a kócos, vörös parókáját és kirúgta maga alól a széket. A nézőtéren döbbenet lett úrrá az első pillanatban, majd szép lassan mindenki tapsolni kezdett, míg végül vastaps alakult ki a cirkuszi sátorban. A fűrészporral borított porond felett ide-oda himbálódzott az öreg bohóc teste. S púderrel elfehérített arcán végiggördült egy forró könnycsepp, hiszen sikere volt, olyan sikere, mint még soha életében.

Csépányi Balázs