Ma 2020 április 10. Zsolt napja van. Holnap Leó, Szaniszló napja lesz.
74c060ea45981e3652fc476e4f42b1e6.jpg

Holdfényhárfa

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nagyon hideg volt, fáztam. Némán dideregtem a sötét, szűk helységben. Csak szófoszlányokat hallottam, de azok is nagyon távolinak tűntek. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha álmodtam volna. Nem emlékeztem szinte semmire.

Katrin kedves mosolyára csupán és a lövésre. A lövés azonban nagyon közelinek tűnt, valószerűnek…Nem tudtam, mit keresek ezen a sötét, hideg és módfelett szűk helyen.Kiskoromban féltem a sötétben. Egyszer Jack bezárt a szüleim pincéjébe egy egész napra. Azóta félek a sötét, szűk helyeken, mindig azt a dohos, szűk pincét juttatják az eszembe.

 …Katrinnak kedves mosolya volt. Szerelmes voltam belé, azóta mióta Jack elvette őt feleségül. Többször az enyém lett a szüleim vidéki kúriájában. Azt hiszem ő is szeretett engem. Titokban jártunk. Szerettem azokat a lopott víkendeket a kúriában. Olyankor minden szép volt chiantit ittunk és órákig szeretkeztünk. A Hold fényjátéka átjárta az ódon szobákat. Szerettem a fényt. Megnyugtatott. Katrin szőke hajszálain, mint egy mesebeli hárfán, játszott a holdfény.

Emlékszem az utolsó együttlétünkre. Szeretkeztünk, majd Katrin maga köré tekert egy lepedőt és a kandallóban ropogó tűz fényénél kezében egy pohár borral odalépett a széles ablakhoz, s hosszan mesélt álmairól. S én átszellemülten hallgattam a medvebőrön fekve. Arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű lenne, ha minden így maradna, megállna az idő, s ő örökre az enyém maradna.
Katrin talán, úgy éjfél felé nagyon ideges lett, mintha várt volna valakire. S valóban nem sokkal később csöngettek. Katrin mosolygott, s intett, hogy nyissam ki az ajtót. Én odaléptem hozzá, megcsókoltam majd elindultam az ajtó felé, s utána már csak a lövésre emlékszem.
Hogy mi történt nem tudom, de most már nem is fontos azt hiszem.
Katrin örökre az enyém maradt, gondoltam elmélázva, s közben megértettem hol vagyok, hiszen hallottam a koporsó tetejére folyamatosan, monotonan pattogó kemény föld kérlelhetetlen kopogását.
   A koporsó méltóságteljesen haladt lefelé a végtelen mélybe, s talán hallottam Katrin szomorú hangját, s szinte láttam amint a feljövőben lévő Hold fénye csendben hárfázik a szőke hajtincseken.

Csépányi Balázs

Hozzászólások

miki
2016-01-28 13:27
Talán az ortodox húsvétra nem késtünk még el vele és a Peszah is tart még .

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (239) Tv fotel (65) Gazdaság (646) Életmód (1) Belföld (5) Irodalmi kávéház (485) Vetítő (37) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (4438) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1449) Kultúra (5) Mozi világ (440) Egészség (50) Mozaik (83) Történelem (14) Jobbegyenes (1733) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1571) Flag gondolja (33) Rejtőzködő magyarország (171) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Tereb (139)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>