Baráth Katalin A fekete zongora című regénye végre új köntösben pompázik és bárki számára elérhető! Ez azért nagy szó, mert tavaly az első kiadást szinte egymásnak adogatták az országban és csak a szerencsések olvashatták. De megváltozott a helyzet, és most már bárki belemélyedhet az Agatha Christie-hez hasonlított szövevényes gyilkosság történetébe, melyet most kibővített változatban jelentetnek meg.

Az 1900-as években Ókanizsán a művelt könyvesbolti kisasszony, Dávid Veronika éppen a saját regényén dolgozik, amikor a város bolondja szinte a karjaiba omlik - egy késsel a hátában. Felborul a városka addigi élete és persze mindenki a gyilkos kilétét kutatja, Veronnal az élen. Az első kiindulási pont az áldozat zsebében talált Ady-vers, A fekete zongora. Csakhogy gyilkosságot gyilkosság követi és csak úgy szaporodnak a hullák (na nem a kifejezés valódi értelmében). Izgalom, poén és egy kicsi szerelem - méghogy a magyar krimi haldoklik?

Az érdeklődők belepillanthatnak az alaposan átgondolt, elbűvölő miliőbe akár az írónő blogjában is. De vigyázat! Könnyen bele lehet ám feledkezni.

A hamarosan mozikba kerülő, Amerikában már nagy népszerűségnek örvendő Scott Pilgrim kivételes átlagéletét elmesélő sorozat hét része közül az első kettő már megjelent hazánkban is. De miért tud lekötni minket a huszonhárom éves fiatal fiú története?

Mert jó nevetni a fiatalokon - a szerencsétlenkedéseiken, a hülyéskedéseiken, vagy amikor csak futnak az igaz szerelem után. Mert könnyű beleélni magunkat a helyükbe, legyen szó a szakítás halasztgatásáról, az élet értelmetlenségének látszatáról, vagy az állandó videójátékok előtt való ücsörgésről. Mert a képregényeket amúgy is szeressük a könnyedségük és a szerző stílusa miatt, és biztos rejtegetnek valami meglepetést (amit tanúsítok, csak nem árulok el többet).

Emberek százai tűnnek el nyomtalanul nap mint nap. A hozzátartozók vigasztalhatatlanok, reménykednek az eltűnt személyek visszatérésében. De hogy tud az ember nyomtalanul elveszni? Biztos lehet valakit okolni miatta.

A gyereket el lehet és el is szabad rabolni. Kiszakítani az addigi környezetéből, aztán gondoskodni róla, ruhát varrni neki, ajándékokkal elhalmozni; mindez magasztos dolog - így vélekedik a Dél-Amerikában élő Bigua ezredes. Egy ilyen gyerekekből álló, összetákolt család is lehet harmonikus és boldog.

A gyerekek lassacskán felnőnek, kiteljesednek és hogy, hogy nem, Bigua beleszeret az egyik nevelt lányába. Vajon lesz-e jövője a családnak, vagy darabjaira hullik az idill?

Jules Supervielle neve még ismeretlenül cseng hazánkban, de a történet 1924-es, első megjelenését követően világsikerre tett szert. Talán megkedvelik a magyar olvasók is az elsőre borzalmasan hangzó, de állítólag szeretnivaló és nagyon is valóságosnak tűnő történetet.

Az Ulpius-ház nem tököl a világszerte ismert thrillerek kiadásával - folyamatosan jönnek a Tess Gerritsen, a Jeff Abbott-regények, amik legjobban egymás mellett, szépen egymás mellé állítva mutatnak jól (külcsínyből ötös).

A sorba tökéletesen illő első thrillerét, A fúriát Chelsea Cain terhessége alatt írta (reméljük, nem lesz semmilyen mellékhatása a gyerekre nézve). A történet szerint egy portlandi sorozatgyilkos szereti kilúgozni és szétszórni a városban a gimnáziumba járó áldozatainak hulláit. Az ügy kiderítésére kirendelt nyomozónak, a drogokon élő Archie Sheridannak nincs könnyű dolga és kénytelen segítséget kérni egykori támadójától, a Hannibal Lecterhez gyanúsan hasonlító Gretchen Lowell-től.

Lehet, hogy Cain túllépi azt a vékony, érzelmi határvonalat, ami nyomozó és gonosz között húzódik és amit a Lecter-trilógiában csak sejteni lehetett? A reklám után kiderül.

(]]>eredeti a könyves.blogon]]>)

Natasha
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
]]>http://biblioteka.freeblog.hu]]>