De ha ezt sokallná a T. Bizottság, szűkíthetjük a kört feltárt és feltáratlan gyógyvizeinkre, feltárhatatlan földgázkincsünkre, majd, elhagyva a talaj szintjét, kicsit feljebb emelkedve, elérhetnénk Bartók Bélához, Weöres Sándorhoz, Csontváryhoz. A kulturális érték fogalmához persze nehéz eljutni, ehhez az kellene, hogy ne lobbiérdekek öntsék törvénybe önmagukat, hanem a dolog maga.
Az értékőrzés.

Természetes, hogy az általunk lakott Föld, ideértve hazánkat is, védelemre szorul. Ahogy a régi pestiek mondták egy építészműsort parafrazeálva: unokáink is látni/bánni fogják, mit tettünk mi, mai emberek, mai magyarok. Szennyezünk, rombolunk, átalakítunk, de például az is a világörökséghez kellene tartozzék, hogy megtörténhetett: a világörökségi listára felvett Tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozó Olaszliszkán egy derék tanárembert agyon lehetett verni. Tehát: ez is a világörökséghez tartozik? Ugyanezen a területen (Szerencs) akartak égetőművet építeni, hadd ne mondjam, kiknek az érdeke volt ez.

A világörökségi törvény nem pártpolitikai kérdés. Most törvény készül ugyan róla, s a tervezetet Hillerék (MSZP) is szakszerűnek tekintik, csak a két, még kisebb ellenzéki párt okvetetlenkedik, de sebaj. Nagyobb baj, hogy mifelénk törvényt kell hozni arról is, mit ír elő a tízparancsolat, s hogy az kire, mennyire, hányban, a nap mely szakában, hánykor vonatkozik.

Az jó, hogy Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Miniszté­rium kultúráért felelős helyettes államtitkára a bizottsági ülésen elmondta: a tervezet megalkotásakor két fontos változtatást tettek az előző kormány által kidolgozott koncepcióhoz képest. Egyrészt a helyi önkormányzatok kötelesek lesznek területrendezési szabályozásukat harmonizálni a világörökségi helyszín kezelési tervével, valamint bevezetnének egy fontos garanciális elemet, a világörökségi komplex hatásvizsgálatot, amelynek a szerencsi szalmatüzelésű erőmű-beruházáshoz hasonló esetekben lesz nagy szerepe. Mint mondta, a világon jelenleg mindössze négy ország – Dél-Afrika, Olaszország, Románia és Ausztrália – rendelkezik önálló világörökségi törvénnyel, így Magyarország a jogszabály elfogadásával „az élbolyba kerülhet, rendformálóvá válhat, és mintául szolgálhat más országok számára”. Szóval ez jó. De L. Simon Lászlónak (Fidesz), a bizottság elnökének több törvénymódosítást magába foglaló, önálló indítványáról még hosszan lehet majd vitázni, nevezetesen a magyar kulturális örökség digitalizációjáról, valamint az 1456-os nándorfehérvári diadal emléknapjának megünnepléséről szóló határozati javaslatáról, a Rákóczi-szabadságharc emléknapjáról, továbbá II. Rákóczi Ferenc és a Rákóczi-szabadságharc 2013-as emlékévéről.

Pedig itt van a lényeg.

Ha már mindenképpen törvényt kell alkotnunk, akkor mi legyen a már világörökséggé nyilvánított Duna-part látképe és a budai várnegyed (1987), az Andrássy út és történelmi környezete (2002), Hollókő ófalu és táji környezete (1987), az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai (1995), az ezeréves pannonhalmi bencés főapátság és közvetlen természeti környezete (1996), a Hortobágyi Nemzeti Park – a puszta (1999), a pécsi ókeresztény sírkamrák (2000), a Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj (2001) és a Tokaj-hegyaljai borvidék (2002) után a következő elérendő célunk, ami bekerüljön a világörökség védelme alá? Valahol e tájt kellene kutakodnunk.

Persze, ismerve az UNESCO ítéletalkotási mechanizmusát, alighanem hamar megtapasztalhatjuk a világ ökörségét örökségvédelmi ügyekben.