Alighanem sokan felháborodnak, hogy kerülhet a címben ez a két név egymás mellé. Kérem, legyenek türelemmel.

Mostanában egyre több helyen kerül elém egy Márai Sándor-idézet: „Olyan világ jön, / amikor mindenki gyanús, aki szép. / És aki tehetséges. / És akinek jelleme van… A szépség inzultus lesz. / A tehetség provokáció. / És a jellem merénylet!… Mert most ők jönnek… / A rútak. / A tehetségtelenek. / A jellemtelenek. És leöntik vitriollal a szépet. / Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. / Szíven döfik azt, akinek jelleme van.”

Mikor keletkeztek ezek a sorok? Mint minden jelentős alkotás, ezen szavak is önálló életet élnek, s az olvasón múlik, kikre vonatkoztatja. De az irodalomtörténet hitelesítheti az író eredeti gondolatát. Kik döfik szíven azokat, akiknek jellemük van? Megtették ezt a nemzetiszocialisták is, magyar vonatkozásban gondoljunk például Radnótira, de a Rákosi-időkben és Kádár alatt is fontosabb volt a párthűség, mint a tehetség. Tehát kik a rútak? Kik a jellemtelenek? Mikor jön el ez a nem kívánt világ? Vagy túl is vagyunk rajta?

Az idézet a Judit …és az utóhang című, 1980-ban írt Márai-regényből származik. A főhőst, Juditot az ostrom utáni Budapesten egy író figyelmezteti, hogy vigyázzon:
„– Mire vigyázzak? A ruszkikra?…

Vállat vont:
– Azok csak meg akarják ölelni. Azután elmennek. De jönnek mások… olyanok, akik le akarják nyúzni a húst az arcáról. Mert szép.”

Ekkor az író alaposan megnézte az asszonyt, majd: „Szigorúan mondta, mint a pap, mikor prédikál:
– Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús lesz, aki szép. És aki tehetséges. És akinek jelleme van. – Rekedten szólt. – Nem érti? A szépség inzultus lesz. A tehetség provokáció. És a jellem merénylet!… Mert most ők jönnek, mindenfelől, előmásznak, százmillióan és még többen. Mindenütt. A rútak. A tehetségtelenek. A jellemtelenek. És leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. Szíven döfik azt, akinek jelleme van. Már itt vannak… És egyre többen lesznek. Vigyázzon! …”

Ebből a részletből született meg a – voltaképp joggal – Márainak tulajdonított vers. Az idézet, ha a kommunizmusra vonatkoztatjuk, nem jóslat, csak tény. De a mai valóságot még jobban jellemzi, tehát jóslat a javából.

De hogy jön ide Fekete-Győr? Ő is megtalálta az idézetet, és kijelentette, hogy ez a világ eljött, a mai magyar vezetés testesíti meg, de majd ők rendet tesznek. Felháborodhatnék vagy visszadobhatnám a labdát, mert a Momentumra mintha jobban illenék az idézet, mint a kormányoldalra. De ne essünk bele ugyanabba a tételtévesztésbe, mint Fekete-Győr, aki nem látja a fától az erdőt. Márai nem Magyarországról írt. A rémkép, amit lefest, világjelenség. Ez mint uralkodó szellemi irányzat nem tőlünk, még csak nem is Közép-Európából indult ki. A szabadság szép jelszava alatt ránk zúduló véleményterror forrása az Atlanti-óceán két partján van, és onnan önti el a világot. De épp Közép-Európa történelmi tapasztalatai alapján ismerhető fel ennek a világnak a hamis volta. Hogy ez a néhány ország elég erős lesz-e megmenteni az európaiságot, hogy lesz-e erőnk, hogy mint szirt a habok közt, megmaradjunk, még nem dőlt el.

Szomorú viszont, hogy akadnak Fekete-Győrök, akik csak az orruk elé néznek, és egy kultúrapusztító világméretű tűznél, amikor oltani kellene, a maguk szánalmas kis pecsenyéjét sütögetik.

Surján László

A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke

]]>www.magyarnemzet.hu]]>