Ma 2020 december 02. Melinda, Vivien napja van. Holnap Ferenc napja lesz.
Karácsony újabb hatalmas csapásra készül az autósok ellen

Karácsony újabb hatalmas csapásra készül az autósok ellen

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Ezúttal a parkolást akarja megreformálni. Kezdhetünk félni!

Karácsony Gergely főpolgármester hivatalba lépése után egy évvel sem tett semmit azért, hogy – kampányígéreteinek megfelelően – élhetőbb legyen Budapest. Schneller Domonkos helyettes államtitkár lapunknak elmondta: a közterületeket elfoglaló nagy számú autó a GDP-ben okozott százmilliárdos károk mellett a lakókat is elvándorlásra ösztönzi. Ráadásul a jelenlegi rendeletek számos visszaélésre ad lehetőséget.

Bár Karácsony Gergely főpolgármester és szövetségesei az élhető város jelszavával kampányoltak a tavaly őszi önkormányzati választáson, addig nem lehet élhető városról beszélni, amíg a közterületek használatának egyik legfontosabb eleme, a felszíni parkolás nincs rendezve – jelentette ki lapunknak Schneller Domonkos, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár.

Szavai szerint Karácsonyék semmit sem kezdtek azzal a helyzettel, hogy aki bejelentkezik egy belvárosi lakásba, mindössze napi tíz forintért foglalhat el akár 15 négyzetméternyit az egyébként is szűkös közterületekből. Sokatmondónak nevezte, hogy a baloldali városvezetés hivatalba lépése után egy évvel sincsenek napirenden erre vonatkozó érdemi javaslatok.

– Emiatt a mélygarázsok és a parkolóházak sem képesek rentábilisan működni, s több ilyen létesítményben például inkább gokartpályát alakítottak ki vagy éppen gombatermesztésbe kezdtek. Karácsonynak és szövetségeseinek rá kellene ébredniük, hogy mi a közterületek valódi értéke, hiszen a jelenlegi helyzet miatt tömegével költöznek ki a kisgyermekes családok az agglomerációba. Mivel az agglomeráció településeinek infrastruktúrája nincs felkészülve a nagyszámú betelepülőre, ez a folyamat olyan irreális terhet ró az államra, amit nem képes kigazdálkodni. S arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a dugóban töltött idő is évi százmilliárdos nagyságrendű kiesést okoz az ország GDP-jéből – fejtette ki Fürjes Balázs helyettese.

Schneller Domonkos arra is kitért, hogy a szinte ingyenes várakozásra feljogosító lakossági parkolási hozzájárulások jelentős részét nem a ténylegesen ott élő, valóban budapesti családok fizetik meg, hanem sokan csak azért jelentkeznek be egy adott fővárosi lakcímre, hogy kvázi díjmentesen parkoltathassák egész évben a járműveiket.

Probléma az is – mutatott rá a helyettes államtitkár –, hogy a legtöbb kerületben nem is vizsgálják, hogy életvitelszerűen tartózkodik-e az adott lakásban az oda bejelentett autótulajdonos. A rendszert kijátszó visszaélésekre olyan esetet említett, miszerint van, aki mintegy tárolóalkalmatosságként parkoltat a lakása előtt üzemképtelen autót.

Példaként említette, hogy – más nagyvárosok mellett – Seattle-ben a foglaltság függvényében változtatják a parkolási díjakat, ezzel is arra ösztönözve az autósokat, hogy minél rövidebb ideig hagyják közterületen állni a járműveiket. Szavai szerint egy hasonló rendszer bevezetése Budapesten az önkormányzatoknak is nagyobb bevételt biztosítana.

Schneller Domonkos felhívta a figyelmet arra: a külföldi példák pozitív következménye a kevesebb autó, a több szabad parkolóhely, ami azt is jelenti, hogy akik csak rövid időre kell megálljanak – például egy üzlet előtt –, nagyobb eséllyel találnak szabad helyet. – Kisebb zsúfoltság, gyorsabb közlekedés, tisztább környezet: ez az a megoldás, amellyel mindenki jól jár. Persze csak akkor, ha nemcsak beszélnek a városvezetők, hanem a működő példákat átvéve cselekednek is – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Kárpáti András - ]]>www.magyrnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1452) Heti lámpás (247) Kultúra (6) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Életmód (1) Tv fotel (65) Vetítő (37) Rejtőzködő magyarország (171) Flag gondolja (33) Történelem (14) Politika (1571) Autómánia (61) Mondom a magamét (4941) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (5) Egészség (50) Szépségápolás (15) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (1910) Gazdaság (655) Tereb (140) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (492)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>