Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
50f34db4a51fa1cb7e66a07349dcf1ae.jpg

A Nyitott Könyvműhely Kiadó - Könyvklubja: Különben dühbe jövök

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mikor értesültem róla, hogy nemrégiben megjelent Carlo Pedersoli, ismertebb nevén Bud Spencer önéletrajzi könyve Különben dühbe jövök címmel, azonnal tudtam, hogy ezt a kiadványt meg kell szereznem! Piedone, és természetesen vele együtt Terence Hill is kedvenc színészeim közé tartoznak, sőt, őszintén bevallom: feltétlen és odaadó rajongójuk vagyok, amióta az eszemet tudom!

Gyerekként az ő filmjeik jelentették számomra az őszinte szórakozást, a korhatár nélküli mókát, no és persze a rongyosra nézett videokazettákat.  

Ha moziról van szó, ők testesítik meg a vígjátékok klasszikusait. Kívülről fújom valamennyi ismertebb, közös alkotásuk minden egyes szituációját, párbeszédét, történetét. Ismerem a zseniális szinkronhangok, Bujtor István és Újréti László összes, parányi kis hangsúlyváltását, gesztusát, dünnyögését és harsogását, miközben a jelenetek olyan aprólékos részletességgel idéződnek fel bennem, mintha épp a szemem előtt futnának a Nincs kettő négy nélkül, vagy a Kincs, ami nincs képsorai. Egy ilyen könyv pedig, a fentiek ismeretében kötelező vételnek számít, s nem csupán a karácsony közelsége miatt.
 
 
Önéletrajzi könyvet többféle módon írhat az ember. A jó, öreg Bud pedig, ahogyan azt filmjei többségétől már megszokhattuk, itt is elsődlegesen a tiszta szórakoztatást tartotta szem előtt. Ugyanakkor a könnyed mesélést olyan kíméletlen őszinteséggel teszi, hogy az néhol majdhogynem zavarba ejtő. De ez egyáltalán nem válik a könyv kárára, sőt! Nagyon is érdekes, hogy az önmagát legkevésbé színésznek tartó Bud Spencer szemüvegén keresztül milyenek is voltak a korszak legnagyobb filmcsillagai, rendezői, producerei. 
A könyv lapjain olvashatunk a gondtalan gyermekkorról, a mindent romba döntő háborús időkről, az ifjú Carlo sportolói sikereiről (érdekes módon a vízilabdás múltjáról gyakorlatilag említést sem tesz), és arról, hogy a biztonságos anyagi jólét végeztével miként kényszerült arra, hogy beutazza a fél világot, megélhetés után kutatva. Az már biztos, hogy kalandos életutat vetett papírra, amelynek egyaránt része volt az öröm és a bánat, a nehézségek és a sikerek.
 
 
De a könyv terjedelmének felét mégiscsak filmes karrierjének főbb állomásai, valamint a Terence Hill-hez fűződő baráti- és munkakapcsolata teszi ki. Gondolom az olvasók többsége is leginkább erre a passzusra kíváncsi, ezért aztán nem is szeretnék sokat elárulni róla. Az olvasottak alapján - és ezt maga a szerző is többször megerősíti - egy sorsszerű és korszakalkotó találkozás volt az övék, amely ugyan a véletlenek kusza összejátszásának volt köszönhető, ám végül mégis a legjobb dologként sült el, ami kettőjükkel megtörténhetett. Bud végig hatalmas, őszinte tisztelettel és barátsággal ír hajdani kollégájáról, az együtt töltött időkről, közös filmjeik élményeiről, valamint arról, hogy a szakma irányukban tanúsított folyamatos elutasítása és lenézése ellenére bőséggel kijutott nekik a közönség múlhatatlan szeretetéből. És ez, ahogyan azt megfogalmazza, fontosabb volt, mint a kritikusok fanyalgása és a nevetségesen alacsony gázsi, amit szerepeikért kaptak.
Zárásként nem mehetek el szó nélkül a keret mellett, ami az egész kiadványt egységbe foglalja: ahogyan a nyolcvanadik születésnapján Bud Spencer találkozik az alig húsz esztendős Carlo Pedersolival, fiatal, még kissé nemtörődöm és bohém önmagával. Nagyszerű ötlet, hogy a könyvben leírtakat lényegében ifjú énjének meséli el, ami által az olvasó is szembesülhet vele, milyen utat és jellemfejlődést is járt be a szerző élete során. 
 
 
A Különben dühbe jövök egy nagyszerű kiadvány, ami egy nagyszerű ember életútját mutatja be sajátos, csipkelődős, ugyanakkor rendkívül szerethető módon. Tudom, hozzám hasonlóan sokan vannak világszerte, akik számára a könyv jóval többet jelent egy hétköznapi önéletrajznál. Nekik nem is lehet kérdés, hogy a viszonylag borsos ár és a nem túl bő terjedelem ellenére be kell szerezniük a kiadványt. Ám a többiek  se aggódjanak, mert számukra is sok érdekességet tartogathat a hatalmas pofonok és az óriási falatozások nagymestere!
 
 

A könyv megrendelhető a következő címen:

]]>http://www.nyitottkonyv.hu/konyveink/konyv/130/Kulonben_duhbe_jovok]]>

 

Sztakó Balázs

Szerző a Flag Pogári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Történelem (18) Életmód (1) Egészség (50) Tereb (146) Flag gondolja (38) Heti lámpás (342) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (543) Nézőpont (1) Mondom a magamét (8031) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Gazdaság (723) Belföld (11) Sport (729) Mozaik (83) Vetítő (30) Jobbegyenes (2898) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Kultúra (9) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>