- 0
A legelején szögezzük le: a magyar kormány Telekommal szembeni lépése csak szimbolikus lehet, hiszen az érintett mobilinternet-szerződések már eleve lejárnak az év végén, tehát ezek – korlátozott körű – felmondásának semmilyen gazdasági jelentősége sincs.
De akkor vajon mi motiválta erre a lépésre a magyar kormányt, milyen üzenetről van szó?
Talán az, amivel a balliberális véleménymondók vádolják a kabinetet, hogy egyetértenek azzal, amit Ákos megfogalmazott a nők társadalomban betöltendő szerepével kapcsolatban, mely szerint a nőknek nem az a dolguk, hogy versenyezzenek a férfiakkal és ugyanannyi pénzt keressenek azonos munkakörben, mint ők, hanem az, hogy tartozzanak egy férfihoz és gyermeket szüljenek neki?
Természetesen lehetséges, hogy a kormány egyes tagjai egyetértenek Ákossal, ám koránt sincs szó hivatalos álláspontról. De talán még ennél is fontosabb, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, miután indokolta a Telekommal szembeni lépéseket, egyben rögtön hozzátette a következőket, amit érdemes szó szerint idézni: „Az a véleményem, hogy majd a nők eldöntik, hogy mit akarnak. Ahány ház, annyi szokás, és ebbe nem érdemes beleszólni. A nők majd döntenek a saját életükről. De néha úgy érzem, hogy egyébként még az én életemről is ők szoktak dönteni, és biztos nem én vagyok egyedül így. De ez nem a politikához, hanem a szépirodalomhoz tartozik, és ott is kell szerintem megvitatni.”
Világos szavak: az állam és az állampolgár, az állam és a civil szféra különválasztásának polgári társadalmakban természetessé vált tételét olyan pontosan mondta el Orbán Viktor, hogy abba még a legkifinomultabb – illetve legagresszívabb – liberális véleménymondó sem köthetne bele, ha érdekelnék az elhangzott mondatok. De természetesen nem érdeklik: a baloldali sajtó továbbra is hímsoviniszta és szexista kormányról beszél, amelyik durván beleavatkozik az emberek magánéletébe. Ez azonban így nem több, mint ócska, unalmas kormányszidalmazás, a szokásos ballib mantrák egyikének szajkózása.
Holott Orbán nyilatkozata is jól tükrözi, hogy a kormány tisztában van azzal: az általa kívánatosnak tartott családmodell támogatása nem jelentheti az egyének, esetünkben a nők kényszerítését egy meghatározott életmodell követésére. Az is világos ugyanakkor, hogy a mindenkori kormányoknak felelősségük van az ország demográfiai fennmaradásában, nem hagyhatják, hogy hosszú távon kihaljon a magyar lakosság, a magyar nemzet (beleértve a határon túli magyarokat is).
Szemben más, kulturális, művészeti, szokás- és ízlésbeli stb. kérdésekkel, ebben a kérdésben nem maradhat semleges az állam, hiszen ha az lenne, önmagát és a társadalmat számolná fel. Éppen ezért joga és kötelessége törvényeket és intézkedéseket hozni a többgyerekes családmodell felerősítése érdekében – mint ahogyan most éppen ezt teszi –, de vigyáznia kell, hogy közben a karrierépítésre, magányos életvitelre és gyerektelenségre berendezkedett nőket ne diszkreditálja, ne hozza lehetetlen helyzetbe.
A kívánt családmodell támogatása és az egyéni életmód megválasztásának garantálása közötti egyensúly megtalálása nem könnyű feladat egy kormányzat számára, de az Orbán-kormány eddig viszonylag jól megbirkózott a feladattal.
Ha visszatekintünk a történelembe, azt látjuk, hogy a XVIII–XIX. század az emberi és állampolgári jogok beiktatásával létrehozta a polgári társadalom és az állam, illetve a civil lét és a politika különválasztását, a jogállamot, amely védi az állampolgárokat az állami önkénnyel szemben. Ennek egyik mozzanata volt a korábban a civil létmód felett ellenőrzést gyakorló egyház és az állam különválasztása, amivel megszűnt az egyház államon keresztüli befolyása a magánéletre. Ma már persze tudjuk, hogy milyen óriási károkat okozott a fejlett világnak a szekularizáció – amely immáron brutális méreteket öltött Nyugat-Európában –, de tény, hogy az állam immáron külső befolyástól mentesen őrködik az egyéni szólás- és véleménynyilvánítási szabadság felett.
És itt jutunk el a lényeghez. A kormány a szerződésfelbontással ugyanis arra reagált, hogy megjelent egy új, hatalmas erejű szereplő a világporondon, amelyik nem hatalommal, hanem pénzzel akarja korlátozni a szólásszabadságot, tágabban a civil társadalom, a civil lét szabadságát. És ez az új szereplő nem más, mint a piac. A piac, vagyis más szavakkal a tőke- és pénztulajdonosok köre. A piac, nevezzük nyugodtan globális
piacnak, amely arra törekszik, hogy egyfelől az államot, másfelől a civil társadalmat is a markai közé kaparintsa, s a saját szája íze szerint alakítsa át egy szép, új világgá.
És ez bizony paradigmaváltás. Paradigmaváltás, amelynek során a piac-állam-civil társadalom hármassága közötti bűvös egyensúly gyökeresen átalakulna – mégpedig egyértelműen a globális piac javára. A fordulat történelmileg igen látványos: a kapitalizáció, a polgárosodás időszakában a piacnak még éppen az volt a törekvése, hogy a gazdaság függetlenedjen az erőteljes állami irányítástól, a vállalkozók közötti ügyletekben csak és kizárólag a piaci törvények érvényesüljenek, az állam pusztán az éjjeliőr szerepét játssza el. Ennek a törekvésnek az ideológiai alátámasztását hozták el a felvilágosodáskori, illetve a polgári forradalmakban kibontakozó eszmék az emberi egyenjogúságról, az állammal szembeni függetlenséget megalapozni hivatott emberi és állampolgári jogokról.
Eltelt azonban kétszáz év, s a piacból időközben globális piac lett, brutális vagyonokat felhalmozó globális szereplőkkel, akik számára immáron az állam újra akadályt jelent – akadályt, hiszen az állam a közjó iránti elkötelezettsége és igazgatási, törvénykezési hatalma által még képes ellenállni a profitelv totális, globális érvényesülésének. Ám egyben akadályt jelent a civil társadalom is; akadályt jelentenek az olyan állampolgári nézetek és vélemények, amelyek a hagyományos családmodellt éltetik (esetleg még keresztények és patrióták is), s ezzel közvetve a nemzetállam fennmaradását segítik elő, hiszen minden nemzetállam alapja a többgyermekes családmodell érvényesülése a társadalomban. Éppen ezért a globális piac immáron megtámadja az állam mellett a társadalmat is, s mivel a törvényeket és szabályokat hivatalosan még nem ő szabja meg, ezért pénzügyi szankciókat alkalmaz az ellenszegülő polgárokkal szemben.
Nos hát, miből is lett a cserebogár? A piac, a vállalkozók kétszáz éve a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságért harcoltak, mert le akarták rázni magukról az állami kényszereket, amelyek a szabad vállalkozás útjában álltak. Ma pedig, kétszáz év után, a globális piac vezetői azért harcolnak, hogy megszüntessék, de legalábbis erősen korlátozzák a szólásszabadságot, amely gátolja őket abban, hogy az állam és a civil társadalom felett megszerezzék a hatalmat és a kontrollt. Ennek filozófiája a neoliberális political correct beszédmód, legyen szó szexuális másságokról, migránsokról vagy a hagyományos családokról. Kétszáz éve a piac küzdött az állammal szembeni függetlensége kivívásáért, a XXI. század elején immáron a közjót képviselő (nemzet)állam küzd a profitelven működő piaccal szembeni függetlenségért és szuverenitásáért.
A (Deutsche) Telekom mint globális piaci szereplő Ákos elleni lépésével üzent: ha kell, kényszeríteni is tudja az embereket a PC-beszédmód betartására, s egy kretén, indivi
dualizált, atomizált, bávatag fogyasztói világtársadalom létrehozására.
Az Orbán-kormány pedig visszaüzent: állj és ne tovább!
Fricz Tamás - A szerző politológus
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!