Friderikusz Sándorral ünnepli a karácsonyt a szélsőliberális hetilap, amely elvi alapon ellenzi a budapesti olimpiát, mert nem szeretne még harminc év Orbán Viktort. „Robbanással ér véget majd ez a lázálom” – jósolja a veterán televíziós; cserébe jó nagy terjedelmet kap reklámozni a műsorait. Jómagam túl vagyok már azon a koron, hogy a családomon és a barátaimon kívül szeretném magam bárkivel összezárni; de ha mindenképp muszáj volna, Friderikusz biztosan nem lenne az első ezerben. Ráadásul unom már, hogy a „showman” évtizedek óta duplafenekű játékot játszik: készséggel kielégíti a plebs legalantasabb igényeit, miközben megpróbál fenntartani véleményformáló műsorokat is.

Boldogult Talián nagyapám az ilyen esetekre mondta, hogy aki szűz akar maradni, ne jelentkezzen dolgozni a kuplerájba.

Az „összezárós” műsor egyelőre a TV2-n fut – kérdés, ha érkezik Andrew Vajna, mit segítenek a producer Hajdú Péter nexusai, aki „éppen olyan kitűnő kapcsolatot ápol a tévé előző vezetésével, mint a rövidesen hivatalba lépő legújabbal”. Könnyet nem hullatok érte, ha megy a lecsóba; de adtam egy esélyt az ATV-n futó produkciójának, amit Friderikusz szerényen önmagáról nevezett el. „Ezt a műsort olyan embereknek szánják a műsorkészítők, akik szeretnek gondolkodni” – hirdetik; és én szeretek. Ráadásul a minap az egyik téma a kulturális gazdaság globális jelensége és hazai helyzete volt, amihez urbanisztikával kapcsolatos előéletem révén valamicskét érteni vélek. A meghívott vendég az exdémoszos Ságvári Bence volt, Dessewffy Tibor egykori munkatársa. (A Démosz a gyurcsányista kormányzás egyik eszmei támaszának számított.) Ők ketten jegyezték A kreatív gazdaságról: Magyarország és Európa a kreatív korban című tanulmányt is, melyről az egyik hazai urbanista szaktekintély, Lukovich Tamás írta meg 2006-ban az Octogon folyóiratban, hogy a külföldön akkor már egy évtizede (elsősorban Los Angelesben és Londonban) folyó kutatások szakirodalmát és eredményeit meg sem említették; de ugyanígy jártak el a hazai, már akkor sem jelentéktelen előzményekkel is.

Ez azonban még csupán a vendégválasztás igényességének problémája. Időközben viszont eltelt még egy évtized, ám Friderikusz úgy csodálkozott rá e témakörre, mint az újszülött, akinek minden vicc új. Fennen hirdetett felkészülés ide vagy oda, elfelejtette tájékoztatni a publikumot: ez a „kurrens” téma már annyira „kurrens”, hogy immáron két évtizedes. Sőt, komoly hazai előzményei is vannak: itt most csak Enyedi György akadémikust, az idevágó MTA-programot vagy a központi régió stratégiai fejlesztési tervét említeném. Ha így készül fel a többi témában is, amelyekhez nem annyira konyítok, akkor jaj szegény értelmiségieknek, akik innen akarnak tájékozódni!
A műsor végén rákérdezett a kreatívipar részesedésére a magyar gazdaságban, mire Ságvári korrekt módon azt válaszolta, hogy a feldolgozóipar és a kiskereskedelem után e szféra nyolcszázalékos részesedéssel az előkelő bronzérmes helyen van. Friderikusz ezt fanyalogva fogadta: nem illett a prekoncepcióba, nem sopánkodhatott az elmaradottságunkon. Azért a végszava az volt: itt is kialakult a rendiség és a kreatív progresszió kettőssége, párhuzamos egymás mellett élése. És akkor nagy robajjal összedőlt a stúdió: beteljesült a robbanásos lázálom.

Csontos János - ]]>www.magyaridok.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>