Olvasom a többpártlapot (MSZMP, MSZP, DK, stb.)  Népszabadság, (leánykori nevén: Szabad Nép) 2015. augusztus 8-i számát, és kapkodom a fejem, mi is van itt, „elvtársak”.

Elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékezzem, amikor még a két m-es mszp-világban az Aczélok (a Gyuri meg az Endre) osztották a hivatalos dumát. Éppen kivel vagyunk jóban, kit kell utálni. Szeretjük a palesztinokat, az elvtársi Kubát, Vietnammal, Kambodzsával együtt építjük a világok legszebbjét és legjobbját,  de a legjobb barátunk, szövetségesünk,  apánk és  anyánk a testvéri Szovjetunió volt.

Utálnunk kellett az imperialista  USÁ-t,  az agresszor Izraelt, a még mindig a fasizmussal kokettáló NSZK-t (mint tudjuk, az összes rossznémet az NSZK-ban volt, a mi barátunk pedig a DDR volt, ami ugye a jó németek hazája). Az Aczélok miatt kezdtem rajongani az USÁ-ért és Izraelt tekintettem az emberi jogok példaképének, és kezdtem hallgatni a Szabad Európát . Ma már tudom, hogy a világ nem fehér és fekete, de nem is szivárvány színű.

Aztán jött egy rendszerváltás nevű akármi, a nagy Aczél ebben már nem vett részt, az imperialista tábor legközelebbi országa felé fordult, a kádári kor szlengjét idézve „disszidált” Ausztriába, ott halt meg 1991. december 6-án. Hagyatéka nincs földolgozva, és nincs is közintézményben, legjobb bolsevik haverjaira bízta élete titkait.

A másik Aczél is a kádári diktatúra legszigorúbb és legjobban kézben tartott külpolitikai újságírók klubjának (MTI külföldi tudósítói csapatának) tagja, tudósított Pekingből, Londonból. Kiváló munkájának eredményeit őrzik az archívumok. 1988-ban Rózsa Ferenc-díjat  kapott.

„Azok a kiemelkedő munkát végző újságírók kaphatják, akik "a szocializmus ügye iránti elkötelezettséggel, magas színvonalon tesznek eleget hivatásuknak, munkásságukkal a nyomtatott sajtóban, a rádióban vagy a televízióban adnak hű képet hazánk és a bennünket körülvevő világ fejlődéséről és gondjairól, őszinte és igényes tájékoztatással, a politikai és a kulturális nevelés eszközeivel is mozgósítanak  közös céljainkért"

A rendszerváltás után ő nem disszidált,  az SZDSZ holdudvarához tartozóként szolgálja az új eszmét, minden világok legjobbja és legszebbje, az USA  a mi legjobb barátunk, stb. stb. Magyarországon az Antall-kormány még meg sem alakult, már tolódtunk jobbra, tombolt az antiszemitizmus, s folyt a Horthy-restauráció - ez az új üzenet, a technika a régi. Természetesen ekkor Endre már nem elvtárs, hanem úr, nem a szocializmus mellett elkötelezett sajtómunkás, lásd fent, hanem Független Újságíró. Ő és barátai mondják a magyar sajtóban újra a tutit..

Nincs kedvem folytatni, lássuk az idézetet:

Azt, amit ma (helytelenül) „modern népvándorlásnak” nevezünk, az amerikaiak két háborújának és az ún. arab tavasz teljes kisiklásának köszönhetjük. …Amerika fegyverrel akart demokráciát csinálni… Demokráciát nem lehet exportálni…”

Aczél Endre: A demokráciaexport (Népszabadság 2015. augusztus 8.)