Én már akkor gyanút fogtam, amikor láttam a televízióban egy rövidke filmecset, amelyen az akkori miniszterelnök (hová züllöttél hazám!) narkotikus hatású gombától tudatmódosult állapotban réveteg sámántáncot lejtett a tükör előtt. Ajaj! Mondtam magamban. Itt nagy baj lesz, ha az országért felelős képviselők rákapnak a bolondgomba-élvezetre: annak mi isszuk meg a levét. És lőn. A hallucinogén gombafajták élvezete valóban elterjedt a parlamentben, s következményeként a gazdasági és erkölcsi sír szélére taszajtatott az ország.

Némi vigasztalásunkra, néhány álsámán és álsámánnő túlbuzgalmában amanita phalloidest, vagyis gyilkos galócát falt mohóságában. Összetévesztve a phalloidest a phallossal. El is párologtak a politikai közéletből. Némelyikük szellemét megidézi ugyan az ATV szédült papnője és Fontoskodó Egon, azon iparkodva, hogy bukott pénzügyérekkel magyaráztassák, hogyan nem lehet megbukni, holott ők is LSD-vel kevert meszkalinbogyókat nassolnak kábító hatású vízililiommal.

Mindez azért jutott az eszembe, mert végigpásztázva a parlamenti pártpanorámát, szembeszökött a Jobbik bemeszkalinbogyózott kergeségrekordja. Nehéz tagadni, hogy e pártot az MSZP és a liberálisok friggyentették össze felelőtlenül, drogos bódulatukban. Úgyis mint kivédhetetlen történelmi szükségszerűséget. A baloldal elostobult, és olyannyira kimutatta magyargyűlölettől skorbutos, vérző „márványínyét”, (Shakespeare: Hamlet) hogy válaszként a társadalom immunrendszere kitermelte magából a nem biztos, hogy jól sikerült ellenmérget, a Jobbikot. Nos, gyanítom, hogy a Jobbik is narkózik, mert csak tudatában korlátozott állapotban nyekereghet azon, hogy Szegedi Csanád fölmenői között zsidó is rejtezik.

Micsoda bolondgomba-koncentráció kell ahhoz, hogy egy hatalomra törő, magát váltópártnak manifesztáló gyűlde ennyire bugyután apolitikus, morzsányi diplomáciai érzékkel sem rendelkező módon viselkedjék? Fölkapaszkodik a Taigetoszra és önmagát löki le onnét? És föl sem fogja, hogy ezzel kinek használ? Hány szavazó érdekében? Holott vannak értelmes, rokonszenves figurái is. (Fossintok azokra, akik ezért rosszallóan guvasztják rám birkaszemüket.)

Aztán tovább. A Demokratikus Koalícióról kár nyökkenni is. Legjobb tagja Vágó István maga a megtestesült amanita rubescens. „Piruló galóca”. A tökéletesen lejáratott trójai fakanca szelleme is feléjük nyihorászik, s itt lyukad ki előbb-utóbb TGM is, mert itt még nem volt. És mit szóljak az MSZP-ről? Pláne azután, hogy az „egyetlen ma élő igaz baloldali”, Moldova György a sárga föld alá szarozta le őket. Őrületes ügyefogyottságra vall, hogy megújulandó nevet, logót, programot akarnak cserélni, de kecskeólbűzhödt, szavatosságuk lejárta kádereikhez ragaszkodnak. Szanyi az adujuk? Akinek meszkalint sem kell zabálnia, mert a feje már önmagában légyölő galóca. Aztán itt van a kóvály LMP. Bebizonyította: a baloldalon Nem Lehet Másként Csinálni. Annak ellenére, hogy köztük is akad rokonszenves fiatal (ha nem tetszik e véleményem, lásd mint fent).

Röhöghetnénk is rajtuk. Csakhogy kerge, révült létük a mi tragédiánk, mert a többpárti parlamenti demokrácia lényege a minőségi ellenzék. De ezek? Adyt idézve, csak Sírni, sírni, sírni…

Szalay Károly demokrata.hu