A fővárosi születésű, Zala megyei felmenőkkel rendelkező Rózsás János tizennyolc évesen került be a leventék közé. Az 1920-as trianoni békét követően a gazdaságilag és morálisan tönkretett Magyarország – zömében iskolákból kimaradt – fiúgyermekei számára létrehozott szervezet igyekezett pótolni a békediktátum értelmében korlátozott haderő egy részét.

(fotó: ]]>erdély.ma]]>)

A nyilas hatalomátvétel után a leventéket katonaként is bevetették, így Rózsás Jánosnak is fegyvert kellett fognia. Teljességgel értelmetlen, gyáva, barbár cselekedet volt ez a nyilasok részéről, hiszen gyerekekkel akartak háborút folytatni, és komolyan gondolták, hogy csapataik fel tudják venni a harcot a Vörös Hadsereggel. Rózsás János megpróbáltatásai azonban hamarabb kezdődtek 1944-nél: a trianoni békediktátum következményeként az országot sújtó következmények családját és őt magát sem kímélték. Budapesten született, de egész kisgyermekkorát végig kísérte a bizonytalanság, hiszen szülei hol maguk nevelték, hol göcseji nagyszülei gondjára bízták az elemi iskolás fiút. Ő maga később így vallott erről a nehéz időszakról: „Az első elemi után a másodikat már Budán, a Krisztina téri iskolában jártam ki, de mire harmadikas lettem, már Nagykanizsára költöztünk a nyomasztó munkanélküliség körülményei közül vidéken keresve menedéket. Gyerekfejjel azon tűnődtem, hogy vajon a negyedik elemi osztályt hol fogom kijárni?” Személyes sorsában teljességgel látszott a trianoni Magyarország összes problémája, a bizonytalanság és kiszolgáltatottság ténye.

Családja anyagi helyzetét támogatandó alig tizennégy évesen munkába állt a zalai megyeszékhelyen, ám a tanulást sem hanyagolta: német nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát tett. Közben Magyarország egyre jobban megérezte a háború borzalmát, hiszen a németek megszálltak az országot, elkezdődött a zsidóság tömeges deportálása, és a Vörös Hadsereg is elérte Erdélyt 1944 szeptemberében, pont, amikor Rózsást besorozták. Rövid kiképzés után Somogy megyében vetették be alakulatát, ám nem sokáig állt fegyverben, ugyanis decemberben szovjet fogságba esett, és 1945 februárjában tíz év kényszermunkára ítélték.

Vidám, derűs években eddig sem bővelkedő élete a Szovjetunió különböző területein lévő kényszermunkatáborokban folytatódott. Ukrajna területén tartották fogva, majd 1946 őszén az Ural hegység nyugati oldalán lévő Szolikamszk környéki lágerbe szállították át, ahol embertelen körülmények között fakitermelésen kellett dolgoznia. A tábor és a kegyetlen évek történetét Duszja nővér című irodalmi igényességgel megírt művében meséli el. Megérkezésük történetére így emlékszik: „Szédelegve, a fiatalabbakra kapaszkodva vonszolták magukat előre ezen az észak-urali »Mártírok-útján«…A kutyák könyörtelenül acsarkodtak, szüntelenül ugattak, hörögtek a hátunk mögött. Rekedt sikoltással menekült előlük, aki véletlenül hátrasodródott az egymást gázoló, akarva-akaratlanul is lökdösődő tömegben. – Davaj! Davaj! – kiabálták a katonák. Minden botlást a szökő rab ugrásának vélték. Vadul lövöldöztek a levegőbe. – Bozse moj! Bozse moj! Nacsalnyik, könyörülj rajtunk! – jajongtak, sírtak az öregek. Nem volt irgalom.”

Szenvedéseiket tetézte az őrök kegyetlenkedése, a silány és kevés táplálék, illetve a szovjet területekre jellemző kegyetlen, sokszor mínusz 40 fokos hideg. Ebben a földi pokolban ismerte meg a szerző Duszját, az orosz ápolónőt, aki a súlyos beteg magyart istápolta. A fiatal Duszja lelkiismerettel gondoskodott minden rábízott betegről, volt bár orosz, magyar, fiatal, öreg, ateista, vagy éppen hívő: „Duszja nővér naponta meglátogatott, hol délelőtt, hol délután. Kedvesen, aggódva szólongatott, hogylétem felől érdeklődött. Bármily rosszul éreztem magam, látására mindig felderültem, mosolyogva néztem fel rá. Kérdésére minden alkalommal azt feleltem, hogy jobban vagyok.”

Felépülése után 1949 tavaszán szállították át Kazahsztán területére, ahol egy leendő bányászváros felépítését kellett végrehajtania rabtársaival együtt. A kegyetlen uráli hideg után a fiatal Rózsásnak újabb megpróbáltatásokkal kellett szembe néznie: 50 fokos forróság, kevés ivóvíz, nagyobb távolság szeretett hazájától. Az egyre nagyobb fizikai nélkülözést pótolta az a szellemi muníció, amit egy Alekszandr Szolzsenyicin nevű matematika-fizika szakos tanártól, rabtársától kapott, aki nagy hatással volt rá, és a megsemmisülés előli menekülésében a tábor könyvtárának köteteit bújta Rózsással együtt.

Útjuk később elvált, csak levelezésben maradtak, személyesen többször nem találkoztak.

A Sztálin halálát követő részleges amnesztia Rózsás Jánost is elérte: 1953 júniusában szabadult, és még ugyan azon év karácsonyán hazatérhetett, majd könyvelőként helyezkedett el Nagykanizsán.

A lágerévek kitörölhetetlen emléket jelentettek számára, így a Szovjetunióban eltöltött időszak krónikáját papírra vetette. Írásai közül először csak nyugaton jelenhetett meg a Keserű ifjúság című alkotás. A rendszerváltoztatás után azonban hazánkban is kiadták a „magyar Szolzsenyicin” műveit, amelyek közül a Duszja nővér és a GULAG-lexikon aratták a legnagyobb sikert, ezek tették ismertté szerzőjük nevét. Utóbbi a történészszakma számára is fontos forrásműnek tekinthető, hiszen a szovjet táborokat megjárt áldozatok életének, szenvedéseinek történetét dolgozza fel lexikális pontossággal.

Rózsás Jánost 2012. november 2-án, nyolcvanhat évesen szólította magához az Úr. Gazdag életutat hagyott maga mögött, olyan életet, ami telis-tele volt megpróbáltatásokkal, komoly próbatételekkel, de egyben olyan életet is, ami emberebb emberré, magyarabb magyarrá tette őt. Műveiben a sok kegyetlenség, értelmetlen halál, emberi gyarlóság mellett az író rámutatott a legfontosabbra is: hit nélkül nem élhető túl semmilyen megpróbáltatás.

A Terror Háza Múzeum Rabszolgasorsra ítélve című kiállítása a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkásoknak és politikai foglyoknak állít emléket. A kétnyelvű, szabadtéri kiállítás fél évig, ingyenesen látogatható a Múzeum előtt.

Szabó Ákos - történész

]]>www.hirado.hu ]]>- Látószög

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>