Azóta a modern fizikusok tovább bontották az oszthatatlant, és rábukkantak az általuk legkisebbnek és tovább nem bonthatónak vélt kvarkokra és leptonokra.

Jelenleg a tudomány ezeket tekinti a világmindenség építőköveinek, mondhatni anyagi alapjának, ezek a minimumok keringenek a világ legnagyobb hadronütköztető gyűrűjében, s a tudósok abban reménykednek, hogy e misztikus kergetőzés során rábukkannak az isteni részecskére, amely majd mindent megmagyaráz.

Hogy mit kell megmagyarázni, arról fogalmam sincs, miként arról sem, hol kezdődik és hol végződik a világegyetem, amelynek csak részei a különböző, az ember számára egyelőre elérhetetlennek látszó galaxisok. Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy a teremtés vagy a keletkezés titkai a legkisebben és a legnagyobban rejtőznek, és a velük kapcsolatos elméletek az ősrobbanásról, az idő és a tér létrejöttéről, a világegyetem tágulásáról csak általuk volnának igazolhatók és mentálisan felfoghatók. A kicsi és a nagy egyformán rejtély az emberi tudomány számára, bár nagyon igyekszik. Kézzelfogható eredménye erőfeszítéseinek például a hidrogénbomba, ami azt is bizonyítja, hogy minél kisebb valami, annál nagyobbat robban. A puskapor, a dinamit, a Semtex tulajdonképpen darabos dolgok, keverékek, s ebből eredően könnyen előállíthatók, de pusztításuk belül van azon a határon, amit az emberiség még képes elviselni. A Teremtő fokozatosan adagolja a felhasználható anyagok erejét, s azt hihetjük, hogy az atombomba titkának feltárásával roppant nagy bizalmat tanúsított az emberiség morális ereje és észbeli képességei iránt, amelyek a mi reményeink szerint is megakadályozzák, hogy ez a szörnyű erő, a kőbaltát megszégyenítve, egyszer majd működésbe lépjen.

Mindenesetre annyit elmondhatunk, hogy az anyagban sokáig rejtőzködő kis dolgok megismerésében és alkalmazásában az emberi tudomány már-már az édenkert almafájának legalsó ágait csupaszítja, de nem hiszem, hogy tévednék, ha azt mondom, e földi létezésben a tetejéig sohasem jut el. Viszont a nagy, s különösen a Végtelen kutatásában Galilei óta nagyon apró léptekkel halad előre. A Holdig eljutott ugyan, immár hosszabb távon a Marsra kívánkozik, de ezek az égitestek itt vannak a szomszédunkban. Pedig praktikus dologról van szó, mégpedig arról, hány embert bír el a Föld, s ha egyszer többet nem, mi lesz a „felesleggel”. Most a küszöbön állunk. Dél és délkelet elkezdett nyugat felé áramolni, mivel „az élet él és élni akar”. De ha egyszer az egész Földre kiterjed az életet fenntartó dolgok hiánya, akkor mi lesz? A világ nagyjai gyakorta tanácskoznak, de jelenleg még semmiféle megoldási kezdemény nem mutatkozik. Inkább ugyanazok a problémák kerültek előtérbe, amelyek már a Római Birodalom idején természetesek voltak, a világuralmi törekvések. Így a kicsi és a nagy örök kérdése háttérbe szorult.

Attól tartok, van egy határ, amit az emberiség nem tud átlépni. A niceai hitvallás látható és láthatatlan dolgok teremtőjéről beszél, s a tudomány fejlődése bizonyítja, hogy sok körülöttünk a láthatatlan dolog, amelyek egy részét az emberiség már a szolgálatába is állította. Fogalmam sincs, hogy mi nehezebb: hinni a Teremtő létezésében, vagy tagadni azt, azaz azt állítani, hogy a kvarkok saját erőből rendeződve hozták létre az anyagot, köztük az emberi agyat. Tény, hogy az emberiség közel száz százalékának sejtelme sincs arról, s nem is érdekli, hol tart és mit akar elérni a tudomány. Őszintén szólva, hogy Isten nélkül meddig jut el, én nem tudom…

Kristóf Attila

(A szerző hagyatékban maradt tárcáit folytatólagosan közli a Magyar Nemzet.)

mno.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>