- 0
Kemény vélemény!
A zsidó állam légicsapást mért az iráni televízió épületére Teheránban. A támadás a híradó közben történt, így irániak millió látták, ahogy a hírolvasónő rémülten menekül a robbanások hallatán. Egy szerkesztőnő életét vesztette és többen megsérültek az értelmetlen akció miatt. Netanjahu ragaszkodik Ajatollah Khamenei legfelsőbb vallási vezető megöléséhez. Az izraeli miniszterelnök szerint csak így lehet béke.
Izrael folytatta a támadásokat az Iszlám Köztársaság ellen és ennek keretében légicsapást mértek a televízió épületére is. Ezt azzal magyarázták, hogy meg akarták szűntetni az állami propagandát. A nyugati sajtó nagyrésze pozitív hírként értékelte az akciót, annak ellenére, hogy egy szerkesztőnő életét vesztette a repeszektől, több újságíró és technikus megsérült a robbanások következtében. Balliberális lapok eufóriával írnak az eseményekről, bele sem gondolva, hogy iráni kollégáink édesanyák, édesapák, akiket este haza vár a családjuk. Nem katonák vagy atomtudósok voltak, hanem munkájukat végző civilek. Persze egy klimatizált, biztonságos berlini, vagy washingtoni szerkesztőségből könnyű egysíkú háborús híreket gyártani.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök továbbra is ragaszkodik Ajatollah Ali Khamenei síita vallási vezető megöléséhez ezt az ABC amerikai Tv-csatornának nyilatkozta. A politikus szerint csak akkor lesz béke, ha a 86 éves főpap már nem lesz az élők sorában. Donald Trump ezt eddig nem engedélyezte szövetségesének. Joggal, mivel ez a háború eszkalációjához vezetne. A többszáz millió síita ezt úgy élné meg, mint a katolikusok a pápa elleni merényletet. Az iszlám síita ágának hívői azonnal Izrael ellen fordulnának. Az iraki síita milíciák például a Kataib Hezbollah nem indított támadást Izrael ellen, holott rendelkezik drónokkal és rakétákkal.
Jelen pillanatban még a libanoni Hezbollah-hadsereg is visszafogott és szünetelteti támadásait Izrael északi területei ellen. Ez változna, ha az Ajatollah egy merényletben az életét vesztené.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén hét magyar állampolgárral, akik így kikerültek a közel-keleti konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn késő este a Facebook-oldalán.
A tárcavezető azt írta: a hét magyar rövidesen megérkezik Ciprusra, ahol magyar konzulok már várják őket, majd kedden tovább indulnak Pozsonyba. Szijjártó Péter bejegyzésében megköszönte a „szlovák barátainknak” az együttműködést, majd úgy fogalmazott: „Nem ez az első közös evakuációs műveletünk, mindig is számíthattunk egymásra és ez a jövőben sem fog változni” -mondta a miniszter.
Magyarország és Szlovákia megvétózta az Európai Bizottság tervét az orosz energiától való elszakadásról – ezt szintén Szijjártó miniszter úr jelentette be.
„A mai napon kezdeményeztük, hogy az Európai Bizottság ne terjesszen elő jogszabályt az orosz energiahordozók kiiktatásáról. És a mai napon Szlovákiával közösen meg is vétóztunk egy olyan tanácsi döntést, amelyben a tanács a várakozását fogalmazta meg, hogy az Európai Bizottság még júniusban érjen el komoly előrehaladást a Von der Leyen–Zelenszkij-terv vonatkozásában” – mondta a luxemburgi tanácskozás után, amelyet M1 televíziós csatorna közvetített. Ha Brüsszel és Kijev terve bejönne, az Magyarországnak évi 800 milliárd forint többletköltséget jelentene.
Georg Spöttle - www.pestisracok.hu