Ma 2020 június 05. Fatime napja van. Holnap Norbert, Cintia napja lesz.
Lássuk azt a grillezőt!

Lássuk azt a grillezőt!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ebből még bármi lehet, azt mondom.

Ha kerti grillsütőt vásárolunk, készüljünk fel arra, hogy személygépkocsival garantáltan nem tudjuk hazaszállítani. Ilyenkor az ember megrendeli a fuvart, és türelmesen várakozik a megadott időben, hogy befusson a furgon, hogy aztán összeszedje minden erejét, és a hatalmas kőtömbökkel egyensúlyozzon cseppet, majd szuszogva menjen a következő körért.

Hanem a furgont ezekben a vészterhes időkben okos ember vezeti, akivel a koronavírusról is szót váltunk. Miközben a grillező kődarabjait emelgetjük, fontos dolgot ejt el, csak úgy mellékesen, mielőtt hosszú életet kíván nekünk és a terrakottaépítménynek: ezekben a napokban sok minden eldől a magyar családokban. Lesz, ahol összekovácsolódnak az emberek, lesz, ahol eltávolodnak egymástól.

Ez a mondat még sokáig visszhangzik bennem, miután búcsút intünk egymásnak. Ha valamit elveszítettünk ebben a mi 1990 óta dúló szép új világunkban, az éppen az alkalmazkodás képessége. Gyerek- és ifjúkorom alkalmazkodási helyzetek sokaságával telt. Alkalmazkodtunk otthon, az iskolában, a társaságban, boltban és az utcán – annyit alkalmazkodtunk, hogy a végén hitelt adtunk a nézetnek, miszerint több egyéni szabadság több közösségi teret is jelent. Persze, ez jól hangzik, csak közben belerokkan az egész társadalom abba a kis egyéni többletjogba.

Az alkalmazkodásnak ugyanis nem a szabadságfok szűkítése a lényege, ahogyan a liberális hirdeti, hanem az a nagyon egyszerű élettani felismerés, amely a Neander-völgy óta tapasztalatként ég az ember nevű lénybe: nem csak egyedül vagy a világon, és létezésed végcélja nem az, hogy jól érezd magad.

Ha úgy tetszik, van egy társadalmi vetülete is létünknek, és ott már nem én, az egyén diktálom a játékszabályokat. Ennek a folyamatnak azonban csak akkor van bármiféle haszna, értelme, ha nem partra vetett, hanem rajban úszó, vidám halként tekintünk magunkra, és nekiduráljuk magunkat, hogy bármi lesz is, együtt szeljük át az élet nevű folyót keresztül vagy hosszában, ahogyan tetszik. Az individualizmus bacilusa, amely előbb legyengítette, majd mozgásképtelenné tette az európai társadalmakat, valószínűleg az agyat is megtámadja.

Látszólag értelmes, felvilágosult emberek komolyan hisznek abban, hogy nekik mindent szabad, hogy bármit megtehetnek, ami „másokat nem sért”, és hogy nekik senki nem mondhatja meg, hogy mit csináljanak. Ennek a torz gondolkodásnak mindenekelőtt az egyén boldogtalansága, a magány, a társtalanság az egyenes következménye. Az önzés elburjánzása, a parttalan önimádat mindenkit fenyeget, aki elmetéli társadalmi kapcsolatait. Másodsorban súlyos árat fizet a lakóhely, a nemzet, egyszóval a közösség, amelyben az elidegenedett egyén is éldegél. Még akkor is, ha nem vesznek tudomást egymásról.

A magába fordult ember ugyanis kizárólag az élvezetekben, a luxus hajhászásában, az életszínvonal fenntartási kényszerében találja meg létezése értelmét. Valamint abban, hogy megfeleljen a hozzá hasonlók elvárásainak, amely nagyjából a siker és a pénz kettős vonzását jelenti.

Aki ezt elérte, menő, aki nem, lúzer – így szól a nyugati fogyasztói társadalom reklámszlogenje. Mindebből semmi más nem következhet, mint hogy az illető testi és lelki értelemben elpuhul, hogy elődeihez képest gyengül az ellenálló képessége, hogy különféle devianciákat tart zsinórmértéknek. Egy idő után már semmihez sem ért, aminek mindaddig nincs jelentősége, amíg a bulitársadalomban lubickol. Ha azonban beüt a vész, akkor neki vége. Nem tud főzni, nem tud zoknit stop­polni, nem gyalogol le három kilométert, és képtelen alkalmazkodni a veszélyhelyzethez.

Fogalma sincs a fizikai munkáról, nem ismer semmit a valóságból, mert addigi élete során csak árnyékot bokszolt. Ilyenkor, koronavírus idején azt olvassuk, hogy Angliában nincs, aki majd betakarítsa a földekről a termést, mert a kelet-európai, főleg román és bolgár idénymunkások otthon vannak. Angliában ott tart a világ, hogy inkább elrohad a málna a bokron, a krumpli meg a földben, mert nincs pár tízezer ember egy grófság területén, aki nekidurálná magát, és elvégezné a munkát. Koronavírusos időkben – és ebben igaza van a grillhordó sofőrnek – sok minden eldől majd a családokban.

Emberemlékezet óta nem töltöttünk ennyi időt szeretteink társaságában. Most nem kutyafuttában, hanem szó szerint éjjel-nappal együtt vagyunk, leszünk még hosszú hónapokig. Hamarosan kiderül, áldás-e vagy szenvedés számunkra, hogy együtt horgászunk a gyerekkel, hogy visszatérnek a családi ebédek, a hosszú séták, a kirándulások, a közös sportolás, az esti olvasás, a közös filmnézés.

És persze a megspórolhatatlan, hosszú beszélgetések. Minden borzalma ellenére a járvány ebben az értelemben áldás lehet számunkra. Persze csak akkor, ha mi is úgy gondoljuk, és nem zuhanunk depresszió­ba attól a ténytől, hogy mindenfelé ismerős arcok tekintenek ránk. Az ember ugyanis társas lény, és hogy a család a legnagyobb védelem önmagunk ellen, egy percig sem lehet vitás.

Végre lesz időnk mással is foglalkozni, végre kiléphetünk komfortigényeink börtönéből – fogjuk fel így az előttünk álló időszakot. Kezdetnek be is gyújtjuk azt a grillt, kerítünk valami húst, aztán majd meglátjuk. Ebből még bármi lehet, azt mondom.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Történelem (14) Egészség (50) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (37) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (171) Flag gondolja (33) Irodalmi kávéház (486) Kultúra (6) Jobbegyenes (1771) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1450) Politika (1571) Életmód (1) Heti lámpás (240) Sport (729) Mozi világ (440) Tereb (140) Belföld (5) Autómánia (61) Mondom a magamét (4569) Gazdaság (651)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>