Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Balegyenes

Balegyenes

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ezek most nem Gyurcsány Ferenc napjai – hacsak nem a végnapjai. Már balról is kapja a pofonokat. Jó a műsor.

Ezek most nem Gyurcsány Ferenc napjai – hacsak nem a végnapjai. Már ]]>balról is kapja a pofonokat]]>. Jó a műsor.

A legszínvonalasabb tudósítást Schiffer Andrástól hallhattuk. A volt LMP-vezér az ATV-ben vázolta fel Láriferi kálváriáját: – Tetszett volna nem az SZDSZ hasznos hülyéje lenni az elmúlt húsz évben, és nem annyira neoliberális politikát folytatni kormányon, majd ellenzékben! – jelentette ki Schiffer, aki a politikából kikerülvén is tényező maradt, ma is számít, mit mond (igaz, ha kritikája ellenzéki politikust érint, máris „Fidesz-bérenc”). Szerinte Gyurcsány miniszterelnökként és DK-vezetőként is elárulta a baloldalt. Ráadásul az egész demagóg összefogási diskurzus során makacsul azt magyarázta, hogy összeadható az ellenzéki tábor. Ennek lett a vége, hogy a Fidesz azóta is vidáman falatozik az ellenzéki tortából. Hasonlókat olvashattunk ki Hack Péter dezertált szabad demokrata egyik nemrégi nyilatkozatából is: – A lakosság többsége nem érzi, hogy olyan ez az ország, mint amilyennek néhányan láttatni akarják. Az Orbán-kormánynak komoly támogatottsága van, az emberek zöme pedig törvényességet akar. Az anarchiát azok csinálják, akik azt szeretnék, később tőlük kérjék: legyen már vége ennek!

De ideemelhetem az ősbalos Thürmer Gyula véleményét is. A Munkáspárt elnökének meggyőződése, hogy a magyar liberális elit a nyílt társadalmak eszméjének erőszakos terjesztésével a nemzetállamokat akarja legyengíteni. Szerinte a választók bölcsen döntöttek, amikor 2010-ben elzavarták Gyurcsányékat a hatalomból.

Pontos a kommentelő: „Fletó még a falitükör létét is tagadja, hogy ne kelljen belenéznie.”

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Történelem (18) Vetítő (30) Mondom a magamét (8038) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Sport (729) Irodalmi kávéház (543) Belföld (11) Flag gondolja (38) Egészség (50) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Gazdaság (724) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2898) Heti lámpás (342) Kultúra (9) Mozaik (83) Tereb (146) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>