Az olvasó engedelmével most nem a koronavírusról és az ellene folytatott harcról szeretnék írni, és a moslék lelkületű ellenzéket sem kívánom ostorozni, bár nagy a kísértés, mert ilyen aljas és gonosz hordával még nem találkoztunk. Ezúttal másról szeretnék beszélni. Magunkról. Mégpedig olyan emberek szájával, akik nem közöttünk éltek, és mégis tisztelettel és szeretettel szóltak rólunk. Szükségünk van e szavakra a mai nehéz időkben.

Krantz S. Grover amerikai antropológus: „…a görög nyelv tehát jelenlegi helyén Kr. e. 6500-ban, a kelta nyelv Kr. e. 3500-ban alakult ki Írországban. A magyar nyelv ősisége a Kárpát-medencében hasonlóképpen meglepő; úgy találom, hogy eredete a mezolitikumba vezet, a kőkorszakot megelőzve.” […] „Általában azt tartják, hogy az uráli magyarok a IX. században költöztek be a Kárpát-medencébe egy keleti területről. Én azt találom, hogy valamennyi uráli nyelvet beszélő csoport Magyarországból terjedt el, egy sokkal korábbi korban, az ellenkező irányba.”

A magyarul is beszélő Sir John Bowring így ír rólunk: „A magyar nyelv magában áll, a messzeségben. […] Lényegében egyedülálló nyelvi öntőformája van, szerkezete és felépítése oly múltba vesző időkre mutat, amikor Európa legtöbb nyelve még nem is létezett, vagy nem volt hatással a magyar vidékre. […] Eredete olyan derengő korba nyúlik vissza, amely ma már körül sem írható, s időről időre frissítést nyert törzsektől és nyelvektől, amelyek a magyar fajt meglátogatták, illetve amelyeket az meglátogatott, lényeges egyediségét a nyelv mégis megőrizte, s a megfigyelő számára a legérdekesebb kutatási témát szolgáltatja.”

Tanpai Rinpocse, a nepáli Fehér királyi kolostor vezető lámája: „Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az önök országából fog elindulni.”

Ezt a pietrelcinai Szent Pio atyának tulajdonított mondás így fogalmazza meg: „Magyarország olyan kalitka, amelyből egyszer egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

Mondta, nem mondta? Hans Kuitert viszont valóban leírta a De Telegraaf­ban tíz évvel ezelőtt: „A na­cionalizmus gyakran ellenérzést vált ki a világban: másokkal szembeni felsőbbrendűség érzését sejteti, és olyan kellemetlen nevek kapcsolódnak hozzá, mint Hitleré, Miloševićé és néhány palesztin számára Saroné. A magyar nacionalizmus azonban más természetű, veszélytelen jelenség. A magyar nacionalizmus ugyanis a Marsról jön. A Marsról, a nap negyedik bolygójáról, ahová a NASA áprilisban kutató szondát indított, noha kutatás végett elég lett volna egy Concorde-ot küldeni Budapestre. Hisz Magyarország a Földre szállt Mars, és a magyarok olyanok, mintha földöntúli elmék lennének: virtuózok a számítástechnikában, briliáns tudósok, akik Nobel-díjakat nyernek, kiváló matematikusok. Egyszóval ha igaz a mese, az emberiség krémje.”

Erre gondolhatott Isaac Asimov, a sci-fi-író is: „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: az emberek és a magyarok.”

Hát persze, hogy meggyógyulunk. Mi mindig meggyógyulunk.

Bencsik András -]]> www.demokrata.hu]]>