Felfokozott várakozás előzte meg a miniszterelnök évértékelő beszédét, és ez az ismert kül- és belpolitikai fejlemények miatt érthető is volt. Mindenki a saját maga módján várakozott, a kormánypártiak, pontosabban a polgári Magyarországban hívők és remélők arra voltak kíváncsiak, kapnak-e valami biztatást, hitet a következő időkben, míg a kajánok arra vártak, lesz-e simicskázás, veszprémezés,  Gucci Groupozás (olasz táska) és egyebek.

Bíztatás volt, simicskázás nem.

A miniszterelnök az utóbbi évek legjobb beszédét tartotta, erős volt, őszinte és a problémákat látó. Mondom én. Erre jön az ellenzék, naná, hogy jön, és azt mondja, hogy gyengülő Fidesz-elnök, fáradt és hazug miniszterelnök, bazári beszéd, gyűlöletkeltés és így tovább.

Ráadásul történt még valami fantasztikus, a Párbeszéd Magyarországért Karácsony Gergője, Zugló újdondász, de máris vátesz polgármestere már akkor reagált, amikor a miniszterelnök még el sem mondta beszédét. És ezt még tetézte a másik PM-es csúcstechnika, Szabó Rebeka, - és ez baromira idetartozik – aki szerint a múlt év októbere óta mintegy százhúsz ember hűlt ki az országban, több, mint az előző tél hasonló időszakában.

Hát hiába, ennyi zseni, ennyi baloldali zseni egymást múlja felül a verbális háborúban.

Miután kellemesen ellubickoltunk az évértékelő beszédre reagáló ellenzéki hatalmasságok kijelentéseinek fodros hullámfürdőjében, mit welness-fürdőjében, valóságos tengerében, elmerenghetünk.

És nem csupán azon, hogy mit mond a baloldali elit. Hanem például a beszéden.

Idézzük:

Ahogy elnézem az európai politikai élet világát, nemcsak a megnyugtató válaszok hiányát érzékelem, de afelől sem vagyok biztos, hogy megértettük-e egyáltalán a kérdéseket.

Itt van rögtön az első. Az a kor, amelyben itt és ma az európai ember él, még a 2008-ban kezdődött válságkorszak vagy már a pénzügyi válság utáni új világ. Ez nem mindegy.

De nem ám. Ezt a problémát nem csupán az európai csúcspolitikusok nem vetették fel eddig, hanem a magyar liberális közgazdász celebek - vannak jó sokan -  sem. Pedig fontos lenne. Azaz, a magyar miniszterelnök előbbre lát, mint az uniósok és hazai követőik.

De még fel sem ocsúdhatnak, itt az újabb diagnózis:

Vagy meg kell barátkoznunk azzal, hogy ez már az új világ, amely kemény, barátságtalan, és ha sürgősen nem teszünk valamit, fájdalmasan leértékeli öreg kontinensünket? S ha így áll a dolog, akkor hiába az európai élet szabad tágassága, hiába a vonzó és irigyelt életforma, hiába a kultúra mesés tárháza, a mi Európánk menthetetlenül hátrább szorul a nagy világversenyfutásban.

Ezt mondta beszédében a zsigereiben Európa-ellenes magyar miniszterelnök, a gyengülő és fáradt kormányfő.

De az abszurditásnak nincs még vége, elég az ellenzéki pártok szellemi csúcsrepüléséből, itt van egy civil, egy ádáz színházi rendező, akinek, ha már rendező, a kulturális elit élbolyában lenne a helye. Ott is van.

Szerinte a Várkert-szimbólum értelmezése érdekes, mert a 18 milliárd, amiből ez megvalósult, az 1 milliárd híján az EU pénze. Szerinte baj, hogy a miniszterelnök a Várbazárt szimbólumként használja, de arról nem beszél, hogy gyakorlatilag az unió fizette, és ez egyenesen tahóság.

Most kezdhetünk egy kicsit dühösek lenni, hogy mi a tahóság.

Nagyon helyes, hogy a miniszterelnök a Várkert Bazárt szimbólumként használta, egyszerűen azért, mert az, teljességgel az, az újjáépítés és megújulás jelképe. Rendezőnk pedig nagy tudásával egy mondatban három legyet is leütött, fogalma nincs Budapest múltjáról, gőze nincs az EU-pénzekről és a magyar kultúráról.

Szegény anyám, aki a budai rakparton ment éppen, amikor látta a Margit-híd Dunába zuhanását, többször mondta, láttad volna fiam, milyen szép volt a budai vár és a várkert. Most újjáépül és erre egy nyikhaj azt mondja, hogy tahóság. Első üzenet.

De ez a szerencsétlen rendező az uniós pénzekbe is beleugat, hogy szidhassa a kormányfőt, anélkül, hogy tudná, miről beszél. A Leader-pénzekről persze nem. És arról sem (de most már tényleg csapjunk az asztalra, puff), mit hagyott örökre a szocialista- szdsz-es uralom, csak úgy kulturálisan, egy uniós pontonhidat, egy borzalmas 56-os emlékművet meg egy nem működő időgépet (puff). Arról nem beszélve, hogy az uniós pénz nem ajándék, évtized óta megy a vita, nettó befizetők vagyunk, többet fizetünk, vagy nem. És ha jön a pénz, azt okosan kell felhasználni. Például a Várkert Bazárra, ami Budapest szívében hetven, még egyszer mondom, hetven éve torzó. Már az is elgondolkodtató, hogy magyar és német katonák holttesteit ásták ki a felújítás során. Második üzenet.

A magyar kultúrához hozzátartozik a múlt ápolása, amit egy rendezőnek, a magyar kultúra állítólagos követének tudnia kellene. Ehelyett a miniszterelnök a tahó. Hol élünk? Harmadik üzenet.

Megint csapjunk az asztalra, de most már erősebben (puff). Emlékezzünk, hogy 2002-ig megépült többek között az esztergomi Mária Valéria-híd és a Nemzeti Színház, ami persze csak addig volt a nemzeti kultúra panteonja, amíg egy vadliberális igazgató uralkodott. Ahogy vége lett megbízatásának, a színház és új rendezője a nagy liberális ítélőszék előtt lenézett és megvetett hely lett. Eközben most is él és virul.

És ne feledjük, akkor a Fidesz elvesztette a választást.

Most pedig szegény, rég meghalt anyámnak mondom, hogy újjászületett a Kossuth tér, a Ludovika, a Zeneakadémia, a Belváros. Azt pedig magamnak, hogy egy különös, évekig romos házból, amit a Nagycsarnokba menet sokat néztem - állítólag virtigli szdsz-panama volt - hirtelen Budapest Music Center lett.

Gondok persze vannak és erről is szólt a beszéd. Egykori egyetemista csoporttársam még hetente lement a szülőkhöz vidékre tojásért, húsért, mindenért - ennek már vége -, azóta a Népszabadságban csahol (puff).

Az új világ - erről is szólt a beszéd - megtette hatását. A vidék is megváltozott, a régi dolgos falusiak a temetőben, a házaknál nincs sem tojás, sem tyúk, disznóról és tehénről ne is beszéljünk. 56-ban bezzeg szekerek hozták az élelmet a fővárosi harcosoknak. Rég volt.

Jó hír, hogy a gigantikus Luxemburgban 1921 euró a minimálbér, nálunk meg háromszázvalahány. Szép. Ez itt a kérdés, meg a probléma.

De ma az a dolgunk, hogy a jövőbe tekintsünk. Ezt tette a miniszterelnök és ezt nem tette az ellenzék.

Te pedig jóember, ha már rendező vagy, gondolkozzál néhány Móra, Márai, Kosztolányi, Hunyadi Sándor, Szabó Dezső, Németh László és Wass Albert művön.

 Érdemes lenne, de legalábbis hasznosabb.