- 0
De még ezt is lehet überelni, a népszavás kollégák még azt is megmagyarázták, hogy Orbán miatt nincs Budapesten amerikai nagykövet.
A szokásosnál is nagyobb üzemmódban csattogtak és zakatoltak a számítógépes billentyűzetek, mindenki úgy gondolta, reagálnia kell az internetadó állítólagos bevezetése miatti és elleni tüntetésekre. Reagáltak is. Hazai politológusok, elemzők és bloggerek, politikusok, mindentudók ezerrel, no meg a nemzetközi sajtó, amely már szinte kéjjel elemzi a magyar belpolitika különböző eseményeit. A baloldal persze hatalmas győzelemként értékelte a tüntetést, saját sikerét látva benne.
Szinte már megható a bécsi Der Standard őszinte aggódása, hogy Orbán elszámította magát. Az meg egyenesen könnyeket fakaszt, hogy a Spiegel szerint Orbán hatalma nem gyengült meg. Jó érzés, hogy ezek az orgánumok - a többiekkel együtt - ennyire megkülönböztetett figyelmet szentelnek szép hazám sorsának.
De azért ebben a fene nagy zakatolásban kimaradt néhány dolog. Fókuszáljunk egy kicsit arra, amire ez a csúcs üzemmódban csattogó véleményözön nem igazán figyelt.
Nézzük a belpolitikát. Szabó Tímea már-már extázisban ugrált mikrofonnal a kezében a színpadon, azt hitte, hogy ezt a hatalmas tömeget ő, a Párbeszéd Magyarországért képviselője szervezte és hozta össze. Talán még most is azt hiszi.
Aztán a csodálatos női kvóta szellemében a szép szemű Kunhalmi Ágnes különös dologra vetemedett. Ő is azt hitte, hogy pártja szervezte ezt a tömeget, így aztán önjáróan, élve parlamenti MSZP-s belépőjével bement késő este (ki mondta neki?) az Országházba, aztán nem azonosított hölgyek társaságában kinyitott egy ablakot és lengette, lobogtatta az uniós zászlót. A lelkes tömeg persze elájult a gyönyörtől, a kiskunmajsai Jeanne d’Arc akciója állítólag sikeres volt. Némelyeknek (sokaknak), ma is öröm az internacionalizmus zászlaja. Végre egyszer Tóta W.is boldog volt.
De hol voltak a daliás MSZP-s férfiak? Tóbiás és Mesterházi bizonyára meséket olvasott gyermekeinek, Botka éppen a szegedi nagy ellenállást szervezte, Gúr Nándor békés otthonában Pázmányt olvasott, hogy még jobban pallérozza egyébként sem rossz szónoki képességeit.
Aztán itt van ez a harsány DK, ami ez egész ügy abszolút vesztese. Kitalálták, hogy országos népszavazást hirdetnek az internetadóról. Gyurcsány lázba jött, emlékezett a vizitdíjas akció sikerére. Már térképek fölé hajoltak a mai Kutuzovok, hogy hol állítsanak asztalt a népszavazásra. Lelkesen jelölték Ózdon, Sopronban, Gyulán és Marcaliban, hol lesznek az objektumok. Aztán jöttek a „civilek” a hirtelen szervezett tüntetéssel gyorsvonatként viharoztak el az DK-s agytröszt lassú ötlete mellett, így aztán okafogyott lett a Gréczy-s népszavazás. Így megy ez.
De nézzük a külpolitikát, a nagy számítógépes zakatolás itt sem figyelt néhány dologra. Az úgynevezett arab tavaszon (?), a kairói tüntetések harmadik napján már az internet, az akkor leállított internet volt a téma. Aztán itt van Ukrajna, számtalan elemző itt is a nagy USA-t látja a Majdan tüntetéseinek felbujtói és eltervezői között.
Aztán itt van szép hazám, ahol az amerikai ügyvivő valahogy a magyar belpolitika része lett. Ott volt a hatalmas performanszon, miért is ne lett volna ott a nagy aggódó. Pedig ügyvivő, tehát nem nagykövet. Mert az még nincs. A hatalmas United States persze megmagyarázta, a kijelölt célszemély, nevesítve az amerikai bombázó celeb, Colleen Bell már a szenátus külügyi bizottsága előtt is téma volt, miután a meghallgatáson korlátozott tudásról tett szert a befogadó országgal kapcsolatban. Micsoda fogalmazás! A szépséges Bell, a celeb sosem hallott Márairól, Bartókról, a magyar történelemről, 48-ról, 56-ról, Mohácsról, az Aranybulláról, Arany Jánosról, Aba-Novákról, Latinovitsról, Blaha Lujzáról, Szörényi Leventéről, senkiről.
Korlátozott tudás, mondja a bizottság. Meg én is. De még ezt is lehet überelni, az ámokfutó népszavás kollégák még azt is megmagyarázták, hogy Orbán miatt nincs Budapesten amerikai nagykövet.
De azért figyeljünk, hagyjuk a zakatolást. Ha az Erzsébet híd megtelik, már pedig megtelt, az nem kis dolog. S ha folyamatában nézzük a tömeg hömpölygését, lehet, hogy háromszor is megtelt. Ez pedig nagy dolog. Nem a PM, nem az MSZP érdeme, de fontos és elgondolkoztató esemény.
Úgy tűnik, ma már a csúcstechnika mindenre képes. Például egy ilyen demonstrációra is.
Tudod, te szépséges Bell, még fiatalon nekem Amerika a szabadság eszméje volt, Eper és vér, Hair, Szelíd motorosok és a többi. Még az is szép volt, amikor a Kossuth téri viharban idősebb Georg Bush széttépte a papírt és úgy beszélt a szabad jövőről. Aztán ebből se lett semmi.
De tudod, szépséges celeb, te korlátozott tudású, most megint itt vagytok. Amikor kellett volna, 56-ban, akkor nem voltatok ilyen aktívak.
Most meg már késő, mert vagyunk jó néhányan, akik átlátunk a szitán. Nagyon is átlátunk, Colleen Bell.
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!