Elkezdődtek a koncepciós perek.
Szociálliberálisék szerint ugyanis erről van szó, az ország eladósításért felelős politikusok számonkérése így zajlik majd. Kárörven­dően írhatnám: saját tapasztalatból merítenek. De ez így nem lenne igaz. Pontosabban nem így lenne igaz.

Szociálliberálisék – természetesen az elit s nem a gyalog – a Tanú című film jeleneteinek mániákus sulykolásával a szavazótáborukat hergelik. Az ötvenes évek szóhasználatának előbányászásával azt igyekeznek beléjük verni, hogy gátlástalan politikai támadás zajlik ellenük. Márpedig ilyesmivel szemben mindenki ártatlan. Követett volna el bármit is…

Merthogy láss csodát, azt a szocialista urak sem tagadják, hogy bizony ők felelősek az ország eladósításáért.

Azért, hogy 2002 és 2010 között a GDP-hez viszonyított államadósság 53-ról 82 százalékra emelkedett, összegszerűen majd kétszer annyival tartozunk a világnak, mint a nyolcévi MSZP–SZDSZ-kormányzás előtt. Azért, hogy az államadósság minden törvénynél jobban korlátozza a kormányzat bármely jobbító szándékát, csapda ez a szó legszorosabb értelmében.

Amelybe ők, Medgyessytől Bajnaiig belerángattak mindannyiunkat. Rezsimjük emblematikus pénzügyminisztere, Veres János szerint persze mindezt csak azért tették, hogy túléljen az ország, ne omoljon rájuk a plafon. Nem is omlott rájuk. Ránk omlott. Az ő cechüket nekünk kell állnunk.

Szemérmes széplélek is akad persze szociálliberáliséknál, ő azt mondja, hogy jó, jó, a kormányuk tényleg elkúrta a dolgot. De jó szándékból. S miután tudta, hogy elszúrta – úgy Őszöd táján –, csak azért csinálta tovább, mert még több jót akart. Vagy mert még többet akart kú… – s itt nem írjuk le az említett kifejezést, hisz már messze nem a köznyelvbe jutott politikai értelmében szerepel. Na most, ezen ibolyaszép logikából az következik, hogy mivel az ország tönkretétele jó szándékból történt, ezért felelni sem kell, legfeljebb a választók előtt. Az meg ugye már megtörtént. Így bármely csúf dolog is az országrombolás, spongyát rá, négy év múlva találkozunk újra… Nem a bíróság előtt, hanem felejtésre marketingezett kopogtatócédula-hordozók előtt.

Kovács László szocialista alelnököt gyaníthatóan legközelebbi barátai sem neveznék szépléleknek. Népszónoknak sem Cohn-Bendit, neki a racionális fehér gallér jutott az MSZP-s piárosoktól. Nos, ő azt mondja: olyat még a világ nem látott, hogy egy politikusnak a kormánya által folytatott gazdaságpolitika kedvezőtlen következményei miatt kelljen bíróság elé állnia. S ebben Kovács úrnak tökéletesen igaza van. Mert szerte a világon, ahol egy kormány gazdaságpolitikájának ilyen következményei voltak, ott az érintett miniszterelnökök és miniszterek az életben nem jutottak volna el a bíróságig. Naivabbját a népharag, tapasztaltabbját a Kajmán-szigetek felé tartó repülőgép vitte volna el.

Jelen írásban szándékosan nem feszegettem jogi kérdéseket, azt, hogy büntetőjogi kategóriává emelhető-e az ország eladósítása, azt, hogy mindez alkalmazható-e már elkövetett bűn esetében. A szocialisták – és mostanában sajnos az LMP-sek – által oly megvetett társadalmi igazságérzet ma úgyis a bíróság előtt látná az említett miniszterelnököket és minisztereket.

S ez a lényeg. Ez az, amit soha nem szabad feledni és feledésben hagyni. A Fidesz hozhat ilyen vagy olyan törvényt, kényszeríthet utcára tüntetni marhaságaival szemben. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy tucatnyi, magát államférfinak nevező politikusféle tönkretette az országot.

A bíróság ezért oszthat éveket, a társadalomnak azonban politikai életfogytiglant kell adnia. Négyévenkénti felülvizsgálat nélkül.