Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Weimerika: a végjáték 1.

Weimerika: a végjáték 1.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az amerikai társadalom megrokkant: drogozik és fegyverkezik.

Az amerikai társadalom megrokkant: drogozik és fegyverkezik, a hadserege sokba kerül, és képtelen megnyerni akár egyetlen háborút is. Csak bombázni tud és pusztítani, győzelmet aratni soha. Az USA rivális politikai klikkjei egymást marcangolják, a társadalom különböző rétegei közötti vagyoni különbségek soha nem látott mértékben polarizálódtak, az államalkotó fehér népesség demográfiai súlyának folyamatos csökkenésével együtt élesedik a faji feszültség.

Ennek a demoralizált hadseregnek rövidesen az állam határain belül kell majd beavatkoznia. Ma már távolról sem biztos, hogy az amerikai haderő a legerősebb a világon. Ezt egyébként hallgatólagosan maga Donald Trump is elismerte nemzetbiztonsági stratégiájában, akárcsak James Mattis had­ügyminiszter a John Hopkins Egyetemen január 17-én elmondott beszédében. Még ha nyíltan nem is mondták ki, hogy más hatalmak túlléptek rajtuk, abszolút prioritásnak nyilvánították „komparatív katonai előnyük helyreállítását”, amivel lényegében beismerték ennek elvesztését.

Az amerikai fegyveres erők költségvetése persze kilencszer nagyobb, mint az oroszé, de a hatékonyságuk ennek ellenére is szánalmas. Szíriában és Irakban az USA mintegy 10 ezer főt vetett be az Iszlám Állam (ISIS) ellen, de csak egyharmaduk volt katona, a többiek a Pentagon alvállalkozóiként leszerződött magántársaságok zsoldosai. Összességében az amerikai hadművelet büdzséje hétszeresen múlta felül az orosz katonai intervenció költségeit. (How Much Has The Syrian Civil War Cost Russia And The US?, ibtimes.com, 2016. március 14.)

A két konkurens haderő által elért eredmény közötti különbség önmagáért beszél a hatékonyságukat illetően is. Hiába gyártják ugyanis az amerikai fegyvereket óriási mennyiségben, az orosz és kínai fegyverzettel szemben egyszerűen elavultnak számítanak. Mostanában az amerikai konstruktőrök mintha nem lennének képesek új fegyvereket kifejleszteni, megbízhatóakat pedig még kevésbé, amint azt az F–35-ös vadászgépük csúfos vergődése is bizonyítja. Inkább régebbi gyártmányokat „modernizálnak”, majd vadonatújként prezentálnak. Nemzetbiztonsági stratégiájában maga Trump is megjegyezte, hogy a problémát egyszerre okozta a katonai kutatás-fejlesztés összeomlása és a Pentagon hadianyag-beszerzéseit jellemző általános korrupció. A fegyvergyártók hajlamosak rásózni elfekvő készleteiket az államra, mert a minisztériumi bürokráciának általában fogalma sincs róla, hogy a haderőknek valójában mire is lenne szükségük a hadműveleti terepen. (National Security Strategy of the USA, White House, 2017. december 18.)

Ugyanakkor az ezredforduló óta exponenciális mértékben súlyosbodtak az amerikai társadalom idült szervi bajai. Például a kábítószer-fogyasztás, amely sokáig a fekete kisebbség csaknem kizárólagos apaná­zsának számított, mára ragályos méreteket öltött a fehér férfiak körében is. Ráadásul az Egyesült Államok (Kanadával együtt) egészségügyi szükségállapotba került az opioidok elterjedése következtében. Mivel az amerikaiak egyharmada krónikus fájdalmaktól szenved, az orvosok 2016-ban csaknem 290 milliószor írtak fel számukra opioid készítményeket, de ezek drágábbak, mint a feketepiacon árult heroin. 2015-ben 12,5 millió amerikai élt vissza az opioidokkal, és több mint 33 ezren bele is haltak.

Egy egyetemi tanulmány szerint szoros összefüggés áll fenn az opioidválság és az amerikai munkaerőpiac összeomlása között. A 25–54 éves korosztályhoz tartozó munkanélküli férfiak fele ugyanis gyorsan megbetegszik, elveszíti munkaképességét, és kénytelen naponta opioidot szedni. (Alan B. Krueger: Where have all the workers gone? An inquiry into the decline of the U.S. labor force participation rate, brookings.edu, 2017. szeptember 8.) Egy év alatt 20 százalékkal nőtt a végzetes kábítószer-túl­adagolások száma, ezen belül az opioid-túl­adagolás 2016-ban kétszer annyi halottat követelt, mint az előző évben (kb. ugyanannyit, mint a közlekedési balesetek). Ez a szám jelentősen meghaladja a világon elkövetett terrortámadások áldozatainak számát. „A halandóság új keletű növekedése a fiatalabb korosztályokban a háttérben lévő betegség és nélkülözés szimptómája. Ez lehet a gazdasági hanyatlás következménye és oka.” (U.S. Life Expectancy Drops Again Amid Opioid Crisis, bloomberg.com, 2017. december 21.)

Legalább ilyen súlyos problémát jelent az amerikai egészségbiztosítási rendszer enyhén szólva nem kielégítő hatékonysága, amelynek következtében manapság leg­gyakrabban éppen az egészségügyi kiadások juttatják szó szerint csődbe az amerikai háztartásokat. Túlzás nélkül kimondható, hogy az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás szó szerint életbe vágó kihívást jelent az amerikai alsóbb osztályok számára. (This is the No. 1 reason Americans file for bankruptcy, usatoday.com, 2017. május 5.) Ilyen körülmények között betegségük esetén egyre többen kényszerülnek arra, hogy az orvosi költségeiket internetes kunyerálás (crowdfunding vagy internet begging) révén próbálják meg összekalapozni, de a tragikus „népszerűségi verseny” ellenére, amelyet az internetes közeg adakozó kedvének felkeltése érdekében folytatnak a rászorulók, próbálkozásaik 90 százaléka kudarccal végződik. (Go Fund Yourself, America’s dystopian health care system is forcing people into a lethal popularity contest, motherjones.com, 2018. január–február)

Az általános egészségügyi helyzet romlását jelzi az is, hogy negyven év után az USA déli államaiban, főleg a feketék lakta övezetben (blackbelt) a csatornázás és a víztisztítás elégtelensége miatt ismét felütötte fejét a világ legszegényebb országaira jellemző horogférgesség. Jelenleg legalább 12 millióan szenvedhetnek elhanyagolt trópusi betegségekben a világ vezető demokráciájában. (Hookworm, a disease of extreme poverty, is thriving in the US south. Why?, theguardian.com, 2017. szeptember 5.) Nem mintha a keleti tagállamoknak nem lenne meg a maguk problémája. Ezek vidéki területein ugyanis megállíthatatlanul terjed a Lyme-kór. „Az USA a kullancs terjesztette betegségek meleg­ágya. Az elmúlt 50 évben a tudósok legalább tucatnyi új betegséget észleltek, amelyet kullancsok terjesztenek.” (Beyond Lyme: New Tick-Borne Diseases On The Rise In U.S., npr.org, 2017. március 11.)

(Folytatjuk)

Gazdag István - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Gazdaság (724) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Mozaik (83) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Jobbegyenes (2898) Mondom a magamét (8038) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Flag gondolja (38) Autómánia (61) Politika (1582) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Kultúra (9) Történelem (18) Szépségápolás (15) Heti lámpás (342) Tereb (146) Irodalmi kávéház (543) Belföld (11) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>