{...} legyen az a csecsemőhalandóság legalacsonyabb aránya, az ottani diákok PISA-versenyeken elért eredményei, a gazdaság szédületes fejlődése, a közlekedési infrastruktúra felülmúlhatatlan színvonala, az éveken át a világ legjobbjának besorolt repülőtér és a szintén legkiválóbbnak minősített szingapúri légitársaság.

Miközben a kormány egy sajátos módszer alapján törődik polgáraival: annak ad többet, aki magáról is jobban gondoskodik. Vagyis pozitívan diszkriminálja a sikereseket. Ennek az államnak a fenntartása ugyanakkor a GDP-nek csak a tizenhét százalékát emészti fel, szemben sok nyugati állam fenntartására költött jóval nagyobb, akár negyvenhét-ötven százalékos aránnyal. Ami pedig szintén rekord: minden hatodik szingapúri család megtakarítása egymillió amerikai dollárnak megfelelő szingapúri dollár fölött van.

A városállam egyetemei bekerültek a világ legjobbjai közé, több száz fokozattal verve bennünket is. Az országban korrupció gyakorlatilag nincs a kiszabott igen szigorú büntetés miatt.

A politikusok hatalmas fizetést kapnak, hogy az igazán képességes embereket ne tudja elszipkázni a magánszféra.

A tanárok, rendőrök és egészségügyiek már akkor is kiemelt fizetést kaptak, amikor erre egy nyugati országban azt mondták volna, hogy azt nem bírná az államháztartás.

Az állam arról is gondoskodik, hogy polgárai mindegyikének legyen lakása, amelyet önerejéből, illetve a saját társadalombiztosítási számláira támaszkodó kölcsönökből tud megvenni. Abból kiindulva, hogy az a polgár érzi Szingapúrt igazán a hazájának, és védi meg akár fegyverrel, ha kell, akinek van vesztenivalója.

Igazi csoda, hogy egy eldugott trópusi brit gyarmatból, ahol 1965-ben az egy főre jutó GDP mintegy négyszáz dollár volt, miként érték el a mai nyolcvanháromezer dollárt. Olyan környezetben, ahol a látogatónak fennakad a szeme a párját ritkító merészségű építészeti remekek, a tisztaság, a zöldfelületek és a biztonság láttán.

A tropikus Szingapúr hibrid demokrácia. Esetében a hibrid azt jelenti, hogy az illiberális elemek jóval többen vannak a liberálisnál, és ennek ellenére egyetlen szingapúri sem vágyik letelepedni a világ akár legliberálisabb országában sem. Fordítva inkább történik. Egy svédországi professzor átlagosan mintegy hatszorosát keresi meg ott, mint fagyos otthonában.

Szingapúrban halálbüntetést is alkalmaznak.

Az országot a nyugati sajtóban jó ideig fasisztázták, majd a fényes eredmények láttán a bírálóknak annyira torkukon forrott a szó, hogy ma ez a jelző használata alkalmazóját tenné  nevetségessé.

A városállamban hatalmi és illiberális eszközökkel segítették a rasszizmus teljes és sikeres kiirtását. Az államilag ellenőrzött médiában a városállam három fő etnikuma, a han kínai, a maláj és a tamil egész egyszerűen nem rasszistázhatja a másikat, s ezzel nem piszkálhatja fel a visszacsapás gyűlöletet gerjesztő ördögi körét.

A Pesti Hírlap nevű napilap 1992 júniusában javasolta, hogy hazánk ne az európai, hanem a szingapúri modellt kövesse. Amikor – még a rendszerváltás közelében egy elnéző környezetben, valamint rátermett, bátor politikusokkal – lehetett volna külön útra lépni.

Orbán Viktor miniszterelnök 2014 júniusában Tusnádfürdőn Szingapúrral kezdte azt a mondatát, amelyben felsorolja a leginkább csodált modelleket: „Ezzel magyarázható, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország.”

A nyugati média és a politikusok, valamint a hazai balliberális visszhangcsapata a számára kötelező „hazudjunk, de mindig, még ha idézünk is” alapon e sorból szinte minden esetben kiveszi a felsorolásban elsőként említett, szupersikeres Szingapúrt. (Indiát is, de azt azért, mert nem akarja, hogy Orbán mondataiban egy demokratikusnak elkönyvelt ország is maradjon.)

Most pedig menjünk bele egy tudománytalan játékba. Abba, hogy vajon mit tenne egy szingapúri vezetés, ha a mai nappal rábíznák Magyarország irányítását.

Először is kidolgozna egy legalább húsz évre szóló jövőképet. Miközben e célt követve azonnal hozzálátna a kormány teljes, illiberális irányú átalakításához.

Azonnal menesztené azokat, akik korábbi múltja azt mutatta, hogy miközben fennen és hangosan kötelezik el magukat lépten-nyomon a „nemzeti érdekek” mentén, minden kinevezésük, minden pénzosztásuk kedvezményezettje a liberális oldalon van.

Az igazságügyi rendszert is azonnal átalakítanák, és véget vetnének annak a mai perverz helyzetnek, hogy míg a balliberális sajtó (amely azonnal kormánybefolyás alá kerülne) éjt nappallá téve vádolja az ügyészséget és a bíróságokat kormánypártisággal, a valóságban szinte minden esetben felmentő ítélet születik, ha azzal a kormány orra alá borsot törhetnek. A „szingapurizált” kormány azonnal tűzzel-vassal irtaná azt a gyáva kormányzati és közigazgatási magatartást, amelynek lényege, hogy ha egy problémát félretolnak, abból baj nem lehet.

Ez az állam erőforrásokat nem kímélve fektetne be hatalmas pénzeket az oktatásba, beleértve a nyelvoktatást. Ezt elősegítendő azonnali hatállyal eltörölné a filmek szinkronizálását, ezzel nyelvtanulásra és gyorsabb olvasásra késztetve a nézőket.

A mainál összemérhetetlenül hatékonyabb kampányt szervezne az országban szétszórt szemét összeszedésére, és drákói szigorral büntetné a szemetelést.

A kormányzás átvétele másnapján megindítaná a jelenlegi nemzetközi repülőtér nagyarányú bővítését és a ferihegyi szégyengyorsforgalmi út valódi gyorsforgalmivá tételét azzal együtt, hogy az út mentén lévő épületek alapos tatarozásához állami hozzájárulást adna.

Esküdt ellenségeit nem próbálná sokmilliárdos projektekkel megvásárolni, mert tudná, hogy annak semmilyen eredménye nem lenne.

És nem tűrné el, hogy privilegizált csoportok emlékművek köré hordják a szemetüket, vagy az Országházat rondítsák el több mint fél éve, páratlanul a világban, és ráadásul büntetlenül.

Mindez persze csak egy abszurd képzelgés, mert nálunk liberális demokrácia van.

Lovas István - magyarhirlap.hu