Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
lovasistvanpubli.jpg

Lovas István: Levél Halász János frakciószóvivőnek

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Fejezze be öngyilkos hibájuk takargatását! - Kemény szavak Lovas Istvántól!

Ön május 27-én frakciója nevében „közérdekű adatigényléssel” fordult a bíróságokhoz a Soros-hálózat befolyása miatt.

Ezt is mondta:

„Megdöbbentő és nagyon aggasztó, hogy a Soros-hálózat már a magyar bíróságokra is betette a lábát” és hogy „A magyar emberekkel együtt szeretnénk tudni, hogy pontosan kik, milyen szervezetek, mikor, hol, kiknek tartottak eddig ilyen migránspárti érzékenyítő tréningeket a magyar bíróságok dolgozóinak.”

Először is, próbálja utánam mondani a „magyar emberek” helyett, hogy „magyarok”!

Tudja, mint ahogyan magukról mondják a szlovének, svédek, amerikaiak, stb.,  hogy „szlovének” és nem „a szlovén emberek”, stb.

Amikor megjelent követelése, három, totálisan Fidesz-párti, jobboldali bírótól kaptam felháborodott e-mailt.

Mindhárman azt kérdezték, hogy meri Ön félrevezetni az egész társadalmat és főként a jobboldali embereket?

Az egyik ezt írta: „A Handó vezette OBH /Országos Bírói Hivatal – L.I./ szervezi az oktatásokat, ahol kötelező megjelenni. Értelmezhetetlen ennek fényében Halász követelése. Amin nem tudsz javítani, állj az élére. Ezzel akarják a közhangulatot még jobban a bírák ellen hangolni?”

Egy másik bíró egész tanulmányt írt le ugyanerről, ismertetve, hogy az Önök által az OBH élére tett Handó Tünde felügyeli az ilyen rendezvényeket is.

Ezen „érzékenyítő” tréningekre a Magyar Igazságügyi Akadémia (MIA) épületében és intézményi keretében került sor,  amely egyébként a bírák és az igazságszolgáltatásban dolgozó más munkatársak központi képzésének feladatait látja el. Az intézmény az OBH által szervezett rendezvényeknek, nemzetközi konferenciáknak ad helyt. Koordinálja a bírósági szervezet helyi, és regionális képzéseit.

Az illető kiemelte: “A MIA tehát egyértelműen az Országos Bírósági Hivatal és annak vezetőjének irányítása alatt tevékenykedik.”

A bíró a múltra – az „érzékenyítő” tréningek elődjére – vonatkozóan ezt írta: „Külön felhívnám a figyelmet, ennek az eszmeiségnek lopakodó módon a képzésbe beépülésére. Történeti események bizonyítják, és az OBH sajtóosztálya 2015. október 26-i közleményéből is megismerhető, hogy az érzékenyítő fejtágításra a Bírónők Egyesülete (elnöke Dr. Galajda Ágnes Fővárosi törvényszéki tanácselnök) működési körében került sor.

„2015. október 20-án Dr. Handó Tünde jelenlétében megrendezett szakmai tanácskozáson részt Colleen Bell amerikai nagykövetasszony, és más jelentékeny személyiségek, ahol a bírók tudati képzésének nyitányaként célként azt tűzték ki, hogy a bírák nyitottabban, érzékenyebbek legyenek egyes társadalmi jelenségekre. Ravasz módon az előtérbe tolt főbb téma a nők elleni erőszak és a gyermekek bántalmazása volt. Az OBH közleményből az is kiderül, hogy más alkalommal a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiuma értekezletén már részt vett a civil Patent Jogvédő Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága(!)).”

Egy harmadik bíró pedig Handó legújabb kinevezettjével kapcsolatban is írt.

Ezt: „A mai /május 28-i – L.I./ összbírói értekezleten cinikus indokolással Fazekas Sándor elnöki pályázatát Handó érvénytelennek nyilvánította és a poszt betöltésével megbízta Vida Juditot. Azt a Vida Juditot akinek 4 éve kellett lemondania plágium ügy miatt. Nyíltan liberális balliberális, erőszakos érrdekember”.

Hozzátette: „Vida Judit tavalyelőtt rendelte meg a Helsinki Bizottságtól érzékenyítő oktatást a bírák részére, aminek dokumentumait Handó, miután kiderült, hogy integritási kockázatot jelent, eltüntette. Ő rendezte meg a”bugyi gate” név alatt ként elhíresült terveket.”

Az Önök által az OBH élére 2011-ben kinevezett Handóról és Handónak e helyen több levelet írtam.

Nem egyben kiemeltem, elképesztő, hogy a Fidesz jelöltje az OBH – saját intézménye – szervezetfejlesztési és koordinációs főosztálya vezetőjének nevezze ki azt a Cserni János bírót, aki 2006 őszén nyílt levélben állt ki Gyurcsány Ferenc mellett. Azaz bíróként politizált e gazember ex-miniszterelnök mellett. Ő volt ráadásul, aki a Gyurcsány-szerelmes Galamus.hu portált hozta létre, amely még mindig hozzáférhető az interneten.

És Handó Cserni kinevezése előtti meghallgatásán így hízelgett annak a bírónak, aki egy év letöltendő börtönre ítélte Bencsik Andrást, a Demokrata főszerkesztőjét egy cikke miatt: „…ítélkezése mind az időszerűség, mind pedig a megalapozottság tekintetében igen magas színvonalúnak mondható. Ehhez kapcsolódóan arra lennék kíváncsi, hogyan tudta ezt a fajta színvonalat, minőségi munkavégzést megvalósítani? Mi az ’ars poeticája’?”

Úgyhogy jobban tenné, ha befejezné a cirkuszt és a Soros-féle érzékenyítésre vonatkozó részleteket Handó Tündétől kérdezné. Márcsak azért is, írta nekem az egyik említett bíró, mert az OBH tudta és beleegyezése nélkül munkaidejében egyetlen bíró nem mehet sehová.

Gondolom Ön, aki 1995-ben még SZDSZ-es támogatással győzve le fideszes vetélytársát és került be a debreceni közgyűlésbe, van annyira liberálisan toleráns, hogy igazamat elismeri és abbahagyja a durva hazudozást, azaz a Fideszre szavazók arcátlan és szándékos félrevezetését.

Lovas István - ]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Mozaik (83) Tv fotel (65) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Politika (1582) Egészség (50) Belföld (11) Mondom a magamét (8034) Heti lámpás (342) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Irodalmi kávéház (543) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Vetítő (30) Nagyvilág (1310) Kultúra (9) Flag gondolja (38) Történelem (18) Mozi világ (440) Gazdaság (724) Sport (729) Jobbegyenes (2898)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>