Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
252826a9ce5803319c514a7529a1ba2d.jpg

Mesebeli Afrika - Máshol is küzdenek az árral: Togó

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Néhány napja volt szó az árvíz okozta katasztrofális helyzetről Csádban, és ahogy abban a posztban már említésre került, az idei év egész Nyugat-Afrikában történelmi mennyiségű esőt hozott, voltak napok, amikor Benin kétharmada konkrétan víz alatt állt.

Most azonban Benin szomszédjáról, Togóról essék szó, ahol szintén nem láttak hasonló áradásokat évek óta, mint amelyek most pusztítottak-pusztítanak az országban. Itt egy kicsit később jöttek a hatalmas esőzések, mint Csádban, a legdurvább viharok szeptember közepén és október elején csaptak le Togóra (és Beninre) és tucatnyi folyó áradását eredményezték, főleg az ország tengerparti tartományaiban, ahol az ország kétharmadán átfolyó Mono folyó duzzadt hatalmasra és söpört el több ezer épületet és tett hontalanná több tízezer embert. A togói kommunikációs miniszter, Djimon Oré közleménye szerint legalább 90 ezer embert érintettek az árvizek, és sajnos a hivatalos adatok szerint 21 polgár életét is veszítette, több mint tízezer épület pedig összeomlott a víz elsöprő erejétől. És ahogy Csádban vagy Beninben, a víz itt is több ezer hektárnyi termőterületet árasztott el (közel 8000 hektár hivatalosan) és ezzel sok száz gazda idei termését és bevételét vágta tönkre.

]]>togo floods]]>

A kormány, a Vöröskereszt és a segélyszervezetek jelenleg is dolgoznak az országban, hogy a lassacskán visszahúzódó víz nyomában mindenhova eljuttassák a segélycsomagokat, takarókat, moszkitóhálókat és mindenféle háztartási felszerelést, de a szükség óriási, nem csak itt, hanem a szomszédban is, hiszen Beninben jóval nagyobb méretekben pusztított az ár és ott már kolerajárvánnyal is küzdeni kell. Ahogy látható, az egész közép- és nyugat-afrikai térségre súlyos esőzések és ebből következően áradások csaptak le, legalább 1.5 millió embert érintve, a halottak száma pedig közel 400 ember (ezek csak hivatalos adatok, és mindannyian tudjuk, hogy az afrikai adatokat másképp kell értelmezni, mint egy európait), ebből a nigériai áradások követelték legalább 120 ember életét, ahol szintén súlyos problémákat okoztak a medrükből kilépő folyók. A víz Togóban sem csak a vidéki, falusi emberek életét nehezítette meg, a főváros, Lomé több kerülete is víz alá került (például Baguida vagy Kagome külvárosi kerülete), és sok ember kényszerült otthona elhagyására. Országszerte iskolák, templomok és kórházak is érintettek az áradásokban, egész utakat mosott el a víz, vannak a külvilágtól teljesen elvágott települések, és sajnálatos módon az elkövetkező hetekre újabb esőzéseket jósolnak a meteorológusok.

 

]]>www.mindennapiafrika.info]]> - A Flag Polgári Műhely partnere 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (310) Vetítő (30) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Egészség (50) Belföld (10) Tereb (146) Életmód (1) Nagyvilág (1309) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Mozaik (83) Gazdaság (702) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>