- 0
Lobog a görögtűz, amely tegnap a forintot is kéthetes mélypontra lökte – az euróval szemben a jegyzések elérték a 291-es szintet. Ebben sajnos nincs semmi meglepő, hiszen drámai helyzetben minden, külső sérülékenységgel, valamint extrém külpiaci kitettséggel bíró gazdaság és piac – így a magyar is – megperzselődik.
Nincs mese, legsúlyosabb válságát éli most egész Európa, pontosabban: az Európai Unió. „Versenytársaink” már azt találgatják, hogy milyen formában marad fenn a pénzügyi unió, és persze a vészmadarak sem hagyják szó nélkül a legutóbbi eseményeket. Az itteni örökös EU- és euróellenes huhogóknak csak azt lehet üzenni: ne kívánják, hogy felbomoljon az euróövezet és csorbuljon a vén kontinens intézményrendszere, mert vele együtt Magyarország is beszakad – nem kicsit, nagyon!
Miközben a görögök kifelé tartanak vagy tartanának az eurózónából, és vele együtt az Európai Unióból is – figyelem: a kettő együtt jár, nincs vagy ez, vagy az –, a nagyfokú nemzetközi aggodalmak továbbra sem enyhülnek érdemben, ráadásul más dél-európai ügyek is felmelegednek. A nemzetközi pénzpiacok aggódva tekintenek már a hatalmas, erőltetett spanyol banki tőkeemelési tervekre, és borzolja még a kedélyeket az olasz állampapírpiac esetleges kiszáradása is, hogy a portugálokról már ne is szóljunk.
Tehát Görögország újabb, bizonytalan kimenetelű választások felé sodródik – ez pedig életben tartja az államcsőddel, illetve az eurózóna esetleges felbomlásával kapcsolatos félelmeket a piacokon.
Hamarosan eldől az is, hogy idejében reagált-e Brüsszel és Washington a vészhelyzetre. Olli Rehn, az EU-bizottság gazdasági és pénzügyi alelnöke a hétvégén jelentette be, hogy az Európai Uniónak egy „európai beruházási paktumra„ van szüksége a növekedés ösztönzésére, vagyis elég a költségvetési szigorból – egyelőre. Meglehetősen pikáns az is, hogy éppen Rehn emelte ki szóban forgó beszédében: az uniós költségvetési szabályok nincsenek kőbe vésve, és az Európai Bizottság jelentős teret enged a mérlegelésnek. Eközben a Nemzetközi Valutaalap is lazítana a gyeplőn. „Hamis az a vita, hogy választani kell a hiánycsökkentés és a növekedést ösztönző politika között” – mindezt az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde húzta alá. Úgy tűnik, az IMF központjában most az a „trendi”: a politikák megfelelő kombinációjával elkerülhető, hogy a fiskális kiigazítás ártson a gazdasági növekedésnek. És már a hiánycél sem annyira fontos: a románoknak tegnap engedte meg a valutaalap, hogy nagyobb államháztartási deficitjük legyen a tervezettnél.
Ami pedig bennünket illet: aligha remélheti a kormány, hogy Magyarország valamiféle engedményt kap Brüsszeltől és Washingtontól. Hazánk ugyanis nyolc éve tartózkodik a túlzott költségvetési deficit miatti listán, s ez rekord az EU történetében. Hitelminősítői megítélésünk a bóvli kategóriában van, azaz nem vagyunk befektetésre ajánlottak – a globális pénzügyi szolgáltatók és alapkezelők vészhelyzetben pont az ilyen országok befektetési eszközeitől (forint és állampapír) igyekeznek megszabadulni. És államadósságunk továbbra is magas: az éves gazdasági teljesítmény nyolcvan százalékánál jár, amely éppen a kétszerese a kelet-európai térség átlagának. De makrogazdasági pályánk további részei sincsenek rendben: nem pusztán a belső gazdasági szereplők vannak padlón, hanem az ipari termelés is zuhan – az ide tartozó exportágazat eddig szárnyalt.
Az idén jobb esetben diszkrét gazdasági visszaesésre kell berendezkednünk, ha viszont eszkalálódik az eurózóna adósságválsága, tartós recesszió is beüthet. S miután a magyar gazdaság eurózónából származó exporthányada több mint jelentős – az éves gazdasági teljesítmény hetven százaléka „ered” a kivitelből –, a tét nem kicsi.
Ebben a helyzetben csak egyetlen járható út áll a kormány előtt: kuruckodás helyett gyorsan megállapodik a Nemzetközi Valutaalappal.
Persze a gazdaság az IMF-hiteltől sem fog prosperálni, de legalább elkerüljük, hogy a vészhelyzet epizódjainak listája éppen Magyarországgal bővüljön.