Kenyában és körülötte-mellette található a világ legnagyobb menekülttábor-együttese, három tábor szomorú kombinációját alkotva. Lakosainak 96%-a az ENSZ menekültügyi szervezetének (UNCHR) becslése szerint szomáliai állampolgár, akik a Szomáliát sújtó polgárháború elől menekültek el, amely háborúban jelenleg a szélsőséges iszlám szervezetek (élükön az al-Shabaab-bal) állnak nyerésre és a szinte nem is létező központi kormányzat csak a főváros, Mogadishu egy részét képes fennhatósága alatt tartani erős nemzetközi segítséggel.

Az 1991-ben kezdődött (bár az évszámon lehetne vitatkozni) szomáliai polgárháború egykori lázadói által alkotott jelenlegi központi kormányzat képtelen gátat szabni az al-Kaidához való szoros kapcsolatát nyíltan vállaló al-Shabaab-bal, amely az iszlám annyira radikális vonulatát képviseli, hogy az egykoron vállvetve mellette harcoló más szervezetek (főleg a Hizbul Islam) is konfliktusokba kerültek már vele. A folyamatos harcok elől a kilencvenes évek elejétől szabályos népvándorlás kezdődött az országból a szélrózsa minden irányába, a menekülők jelentős része pedig Kenyát, a Dadaab város környékén felállított, ideiglenesnek gondolt táborokat vette célba.

Eredetileg 90 ezer emberre tervezték a három tábort (Hagadera, Ifo, Dagahaley), amely számot aztán rövid idő alatt gyorsan túllépte a menekültáradat, a jelenlegi legóvatosabb becslések szerint is nagyjából 300-310 ezer ember tengődhet itt iszonyú körülmények között. Ezen menekültek többsége a kilencvenes években érkezett ide, de annak ellenére, hogy 2006-ban Kenya rendkívül szorosra zárta szomáliai határát, a mai napig is naponta több tucat ember érkezik az UNCHR és több külföldi segélyszervezet által üzemeltett táborokba – számuk főleg az al-Shabaab felemelkedése óta nőtt meg. Maga Dadaab városa és a környező táj is jelentősen változott a táboroknak köszönhetően, a város lakosainak mára egy jelentős része a menekülttáborokból “élő” dolgozó vagy valamilyen kereskedő, aki távolabbról érkezett ide üzletelni, de a természeti panorámára is rányomja bélyegét a közel 60 négyzetkilométeres sátor- és bádogváros.

]]>]]>

Maguk a segítők általában vagy a táborokban, a városban vagy egy csak nekik fenntartott kis táborban élnek. A folyamatosan érkező újabb menekültek már évek óta kritikus helyzetet eredményeznek a nem megfelelő mennyiségű ellátmány miatt, ráadásul a természet sem bánik kesztyűs kézzel az itt élő emberekkel: 2006. novemberében súlyos áradások voltak a régióban, azóta viszont szárazság tombol, mindkettő rendkívül megnehezítette a segélyszervezetek munkáját is, több ezer embert kellett áttelepíteni és ekkor kezdődött el a negyedik, Ifo 2 névre hallgató tábor létrehozása is, amely jelenleg sem fejeződött még be (főleg a kenyai kormány ellenállása miatt, amely még új kutak fúrását sem engedélyezi a táborok bővülése miatti félelmében). A segélyszervezetek, az UNCHR és a Világélelmezési Program teljes kapacitással dolgozik Dabaabnál, de még így sem képesek megfelelő ellátást biztosítani a menekültek számára, pár hónapos adatok szerint egy menekült tizenöt naponta kap 4 kiló lisztet, 1 kiló babot, 1 liter olajat és közel 4 kiló gabonát. Ezt most szorozzuk meg 300 ezerrel és máris láthatjuk, micsoda iszonyatos mennyiségű segélyre van szükség ennyi ember rendszeres ellátásához.

De ez sem igazán kielégítő és dús étrend, így gyakoriak a betegségek és a járványok, amelyek ellátását a három táborban működő 1-1 kórháznak nevezett egészségügyi intézmény látja el, elég hiányos felszerelésekkel és kizárólag önkéntes segítőkkel. Miután a táborok lakóinak közel fele iskolás korú gyermek (a másik fele pedig zömében nő), természetes, hogy iskolák is vannak, de ezek többsége rosszul felszerelt, szűkös kis bádogépület és az alapképzésen (nagyjából egy általános iskola) kívül nagyon sok egyéb lehetőség nincs. Jellemző, hogy a kórházakban, iskolákban és egyáltalán az egész táborban rengeteg a külföldi önkéntes, de még így sincs elég segítő, az élelmiszer pakolását, a műanyag burkolatok és fémlapok pakolását például menekültek végzik. A kenyai kormány a menekültek szabad mozgását is korlátozza, de szerencsére – ahogy Afrikában a legtöbb helyen – a helyiek elfogadóak embertársaikkal szemben, sőt több kisebb piacot is üzemeltetnek a táborokban.

Sajnos a helyzet tényleg iszonyú, a kezdetleges infrastruktúra elavult, nincsen jól működő vízhálózat, sőt, megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz sincs (egy ember alig pár liter vizhez jut egy nap), latrinákra, szennyvízelvezetőkre is égető szükség lenne, de nincs elegendő támogatás. A néhány víznyerő hely rendkívüli kihasználtsága miatt már voltak összetűzések a helyi lakosság és a menekültek között (az előbb említett elfogadás ellenére), és a szárazság erősödésével az ellentétek is növekedni fognak, ehhez nem fér kétség. Aggasztó még a zsúfoltság és az unalom, nagyon kevés embernek van lehetősége dolgozni valamilyen minimális összegért, a kenyai kormány pedig elzárkózik attól, hogy lehetőséget adjon a tábor lakóinak a letelepedésre Kenyában. Az Orvosok Határok Nélkül szervezetének önkéntesei szerint rengeteg a mentálisan sérült ember a táborokban, és azonnal szükség lenne a táborok kibővítésére vagy új tábor létesítésére – az Ifo 2 projekt nem sokat haladt 2007 óta.

]]>]]>

Jelenleg sajnos nem látni a jövőképet, mikor térhetnek vissza ezek az emberek hazájukba, egyáltalán akarnak és tudnak-e visszatérni, hiszen sokuk számára az álom továbbra is a “nyugat”. Az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália közös programmal segíti Dabaabot, évente 5 ezer menekült letelepedhet a három ország valamelyikében, továbbá az UNHCR segítségével más kenyai menekülttáborokba költöztetnek át embereket, hogy így csökkentsék a zsúfoltságot. Veszélyes tény, hogy az önkéntesek szerint a radikális szomáliai milíciák emberei beszivárogtak a táborokba is, ahol kémtevékenységet végeznek és megpróbálnak újoncokat szerezni harcukhoz a “hitetlen világ” ellen.

A folyamatosan érkező, több ezer új menekült helyzete még rosszabb, mint már itt nyomorgó társaiké, hiszen őket már nem is regisztrálják megfelelően, nem kapnak ún. “kezdőcsomagot” sem, és már vannak olyanok, akik az itteni nyomor helyett inkább visszatérnének Szomáliába. Mondjuk ha ma érkezik egy menekült Dabaabhoz (sokszor embercsempészek segítségével), akkor nincs semmiféle eligazítás a számára, úgy keres szabad földterületet, ahogy tud, nincs orvosi vizsgálat, oltás, semmi. Egyedül egy élelmiszeradagra jogosító kártyát tud kérni magának öt nap után, és sokak számára már ez is elegendő ok az örömre. Az öröm ellenére tavalyi adatok szerint a táborban élő gyermekek közel 25%-a szenved krónikus alultápláltságtól, és ez rendkívül aggasztó adat, ha azt vesszük, hogy havonta több száz gyermek jön a világra a három táborban.

A helyi önkéntesek szerint a legnagyobb problémák egyike mégis a túlzsúfoltság, amely a naponta érkező több tucat új menekült miatt folyamatosan nő ebben a “földi pokolban” és az Ifo 2 projekt nagyjából egy éve áll a kenyai kormány ellenállása miatt.  Ebből az írásból is egyértelműen láthatjuk, hogy egy háborús konfliktusnak milyen humanitárius következményei lehetnek egész generációkra és egész régiókra vetítve. Sötét jövőkép ez az emberiségnek.

GaceTillerro

]]>www.mindennapiafrika.info]]> - A Flag Polgári Műhely partnere