Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Mauritánia ismét megpróbálja: újabb offenzíva az al-Kaida ellen

Mauritánia ismét megpróbálja: újabb offenzíva az al-Kaida ellen

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Már csak a helyzet komolysága és a szélsőségesek destabilizáló ereje miatt egy rövidke poszt erejéig mindenképpen meg kell emlékeznünk arról az offenzíváról, amelyet a mauritániai hadsereg mali jóváhagyással indított a szinte egész Észak-Afrikát terrorizáló al-Kaida Szervezete a Maghreb Államokban (AQIM) radikális szervezet észak-mali bázisai ellen (mint ismert Észak-Mali stratégiai támaszpont az AQIM számára) péntek éjszaka.

Az elég nagy erőkkel felvonuló mauritániai csapatok Areich Hindi határvárosának közelében csaptak le – hírszerzési információk alapján – egy közel 20 autóból álló AQIM konvojra és a harcokban 12 fegyverest meggyilkoltak, miközben 2 katona is életét vesztette (ezek a hivatalos adatok, de forrástól függően találhatunk más számokat is).

Jópár katona és szélsőséges is megsérült, de végül néhány autónak sikerült elmenekülnie az elvileg bekerített helyszínről, és a hadművelet a mai napon is tovább folytatódott, mali információk szerint ezúttal már mauritániai területen is, de voltak harcok a Timbuktu városától 250 kilométerre fekvő Raz-el-Ma mellett is.

]]>AQIM war]]>

A hadműveletben a mauritánai légierő legalább két harci gépét is bevetették azzal a célzattal, hogy a korábbi tapasztalatok alapján eléggé kiegyenlített erőviszonyokat (ennek a természeti körülményekhez van főleg köze) a maguk javára billentsék.

Az akciónak – bár ez nem hivatalos – erőteljes köze lehet a napokkal korábbi hírhez, mely szerint öt franciát, egy togóit és egy madagaszkárit elraboltak Nigerben és bár ez sem megerősített, a cselekmény hátterében valószínűsíthetően a hasonló akciókat már sorozatosan elkövető észak-afrikai al-Kaida sejt valamelyik csapata állhat.

A sejt egyébként szintén közzétett egy közleményt a mostani harcokról, az ő álláspontjuk szerint legalább 15 mauritánai katona meghalt és 5 gépkocsit zsákmányoltak is a kietlen sivatagi vidéken folytatott harcok során. Mint kiolvasható a sorokból is, nagyon kevés a biztos információ az egész akcióról, ami biztos és megerősített, hogy a mauritániai hadsereg péntek óta komoly támadást intézett az AQIM ellen, hogy milyen eredménnyel, ezt majd az elkövetkező napok/hetek döntik el.

Csak nehogy megint túszok vére száradjon a mauritániai katonai vezetés lelkén. A matematikai egyetemi diplomával rendelkező Abu Musab Abdel Wadoud által vezetett észak-afrikai szélsőséges szervezet elsődleges célja az algériai kormány megdöntése és egy iszlám állam létrehozása, de a számukra kedvezőtlen ottani helyzet miatt egész Észak-Afrikára kiterjesztették tevékenységüket és hivatalosan is szent háborút hirdetettek Algéria, Spanyolország, Franciaország és az Egyesült Államok ellen.

]]>www.mindennapiafrika.info]]> - A Flag Polgári Műhely partnere

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (9) Gazdaság (724) Autómánia (61) Vetítő (30) Tereb (146) Belföld (11) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2898) Mondom a magamét (8038) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Egészség (50) Nézőpont (1) Politika (1582) Történelem (18) Irodalmi kávéház (543) Flag gondolja (38) Heti lámpás (342)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>