Kíméletlen őszinteséggel leplezte le saját szerepével együtt azt is, hogy kik rángatják dróton a német médiát. A politikusok, a nagytőke és a titkosszolgálat. Ezután robbant az a hír, hogy Kertész Imre Nobel-díjas író nem volt hajlandó diktatúrának hazudni azt, ami Magyarországon van és ezért az interjú nem jelenhetett meg a New York Timesban, amelynek embere csak emiatt jött Budapestre.

Október 30-án a globális orosz Russia Today (Oroszország Ma, vagy RT, ahogyan ők szeretik nevezni magukat) londoni stúdiójából megindította a külön a briteknek szóló adást. A „szabad” brit sajtó rémületére, amely hol leputyinozta az adót, hol arra szólította fel a nézőket, hogy ne nézzenek orosz propagandát, hol meg egyenesen felszólította a királyság törvényhozóit, ne adjanak az RT UK-nek interjút. De elindult a héten Moszkvából a Szputnyik hírügynökség is (Sputniknews.com), amely 2015-re harminc ország százharminc városá­ból igyekszik majd áttörni a nyugati hírmonopóliumot. A Szputnyik megindításáról a Soros-féle 444.hu is idegesen és – mint ilyenkor szokása – gúnyolódva adott hírt.

November 13-án pedig az RT megindította egyelőre csak internetes és korlátozott idejű tévéadását berlini stúdiójából, amelynek este fél nyolckor kezdődő beköszöntő adásában bemutatta, miként ólálkodik a német Die Welt tudósítója stúdiójuk előtt, és videózik be az ablakon. Amikor kiment az adó akcentus nélküli németet beszélő egyik újságírója, és beinvitálta, az rémülten beugrott a rá várakozó kisbuszba, annak berántva ajtaját. Ulfkotte Németországa…

A héten hallatott magáról a brit OfCom, az ottani médiahatóság, amely arra figyelmeztette az RT UK-t, hogy bevonja a működési engedélyét, ha nem sugároz tárgyilagosan az ukrán–orosz konfliktusról. Az RT válasza, illetve válaszkérdése az OfComhoz: nekik tonnányi bizonyítékuk van arra, hogy a BBC elfogultan sugároz tudósításokat ugyanarról a témáról, vajon nem áll szándékukban betiltani a BBC-t? Margarita Szimonjan, az RT hírigazgatója cenzúrázási szándékkal vádolta a médiahatóságot. Hogy mennyire szükség van a nyugati hírmonopólium áttörésére, annak tökéletesen világossá válik, aki tudja, mit hallgat el a média.

Friss példa. Vajon mi lett volna a nyugati sajtóban, ha Orbán Viktor akár ellenzéki vezetőként annak töredékét mondta volna az Európai Parlament épületében, amit Beppe Grillo, az olasz Ötcsillagos mozgalom alapítója szerdán Brüsszelben? Grillo pártjának van egyébként a legtöbb küldötte az olasz képviselőházban. Az ANSA olasz hírügynökség részletes jelentése alapján így foglalhatjuk össze mondókáját:

1. Háborúban állunk, de nem az Iszlám Állammal, hanem az Európai Központi Bankkal;

2. Olaszországnak azonnal ki kell lépnie az euróövezetből és ismét bevezetni a saját valutáját, erről népszavazást kezdeményeznek;

3. Németország Európa legkorruptabb állama, a német újraegyesítés árát „mi és a keletnémetek” állják.

Amikor egy újságíró azzal vetette rá magát, hogy olyan, mint Putyin, Grillo így válaszolt: „Ti, újságírók, rosszabbak vagytok a politikusoknál, és öröm lesz látni, hogy lapjaitok megszűnnek, ti meg állás nélkül maradtok.” Mely mondat visszhangozza azt az örömöt, amit Ulfkotte fejezett ki könyve végén a nyomtatott sajtó csökkenő terjesztési adatai láttán, arra biztatva a német olvasókat, ne vásároljanak lapokat. De erről egyetlen hazai médium sem számolt be. A német sem. Holott mindkettőnek Brüsszelben tudósítói vannak. Ha lenne az RT-nek magyar adása, Grillo beszédéről értesülünk. Arról is részletesen, hogy miként égett Varsó több tízezer ellenzéki „nacionalista” tüntetése nyomán.

Az elmúlt hetek eseményeiből épp a francia sajtó maradt ki. Holott a gallok földjén retteghet az a két hölgy, aki rólunk megírja majd a jövő héten is sabloncikkét, az épp aktuális témáról, kormányuk szája íze szerint. Egyikük, Florence La Bruyère, a Kádár-rendszerben a titkosszolgálatoknak jelentgető Várkonyi Tibor (ma: Népszava) barátja, aki a túlélésért küzdő Libération napilapnak ír rólunk minden gyalázatot. A másik Joëlle Stolz, a Le Monde La Bruyère-je, csak ő Bécsből vetegeti vigyázó szemét a hazai nacio­nalizmusra, antiszemitizmusra és a dühöngő orbánizmusra.

Hogy mennyire bajban van a francia sajtó, azt egy kivételesen tisztességes, világszerte ismert és számos nyelven kiadott francia havilap, az antiglobalista Le Monde diplomatique szerkesztőségének igazgatója és vezető publicistája, Serge Halimi festette le a lap októberi számában. Írását a balliberális Libération – Jean-Paul Sartre egykori lapja – haldoklásával vezette be. Állapotát azzal jellemezte, hogy a hanyatlás és a kóma között lebeg. Miközben a francia elnök, Francois Hollande szócsöveként működik. Hogy a halált elkerülje, önkormányzati támogatásokkal (!) szervez méregdrága eseményeket, bizniszel kábelszolgáltatókkal, és egyéb üzleteken töri a fejét. Halimi hosszú cikkéből egy nagyon érdekes és lényegbe vágó tényt tudunk meg a francia sajtóról, amelyet nálunk sem vernek nagydobra. Hogy a francia állam (az adófizetők pénzéből) lapokat és periodikákat támogat. A francia kormány 2013 óta publikálja is a legtöbb pénzzel támogatott kétszáz médium listáját. Amelyben Halimi lapja nincs benne. Egy botránylap például évente félmillió eurót kap.

Aki erre azt állítja, hogy az államilag támogatott lapok az államnak fontos kérdésekben szembe mennek a kormánnyal, annak egyszerre kell La Bruyère-nek, Stolz-nek és Várkonyi Tibornak lennie.

A Magyar Hírlap 2000. január 5-i számában Hankiss Elemér volt közszolgálati tévéelnök, akit még nem vádoltak jobboldalisággal, kommentált egy tárgyi tévedésektől hemzsegő, napokkal azelőtt a New York Times-ban Magyarországról megjelent riportot. Az tényként írta le a „revansista lobogóktól” telített Budapestről, hogy a MIÉP a kormányzó Fidesz-koalíció része. Hankiss azt írta, az újságíró azért jött bemártani bennünket, hogy eleget tegyen párizsi irodafőnöke elvárásának. A szociológus nem tudta, hogy univerzális igazságot mondott a nyugati sajtóról.

Lovas István – magyarhirlap.hu