Lehetősége végül is lehetett rá bőven, akár Tel-Avivban, akár később a tengerentúlon jócskán hallhatott magyar szót kiskorában. Ennek kiderítése azonban maradjon az életrajzírók kihívása, minket a jelen érdekel. Márpedig a jelenben Izrael miniszterelnöke leleményes mesebeli hőshöz illően vezette meg Barack Obamát.

A Fehér Ház ura elégedetlen volt Netanjahuval, az izraeli kormányfő az elmúlt években folyamatosan mosolygott rá, folyamatosan bólogatott, aztán végül mindig az történt, amit ő akart. Obama sokszor érezhette azt, hogy karnyújtásnyira van attól, hogy újabb béke-Nobelt tegyen a polcára, ezúttal a közel-keleti kiegyezés megteremtéséért – aztán az amerikai stand up gúnyolódásának közepébe került. (Hasonlóan érzelmeket táplálhat egyébként más kérdésekben egy bizonyos Vlagyimir Putyinnal kapcsolatban is, aki nem mellesleg kimondottan jó kapcsolatokat ápol „Bibi” Netanjahuval.)

Tehát Barack Obamának nagyon elege volt már Netanjahuból, szinte bárkit szívesebben látna már izraeli miniszterelnökként. Tel-Aviv esetében azonban nem teheti meg, hogy akár burkoltan is beleavatkozzon az ottani belpolitikába – az saját hazai pozí­cióit roppantaná meg szinte pillanatok alatt. De az azért mégsem járja, hogy ez a „szemtelen Netanjahu” két héttel az izraeli választások előtt „bekérezkedjen” beszédet mondani a washingtoni kongresszusba! Vesztésre áll otthon, és jön Winston Churchillt játszani – csak a brit kormányfő beszélt Netanjahun kívül háromszor az amerikai politika szentélyében – hozzánk?! Na, ne már!

A Fehér Ház illetékese tehát diszkrét röhögését visszatartva közölte Netanjahu illetékesével, hogy a washingtoni szózat pillanatnyilag nem aktuális, de azért nagyon szeretik a „miniszterelnök urat”. Aztán Obama és hihetetlenül sikeres külpolitikai tanácsadói hátradőltek, sőt talán egy diétás hamburger elmajszolását is megkockáztatták. Másnap az újságokban olvashatták, hogy John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke meghívta Benjamin Netanjahut, szólaljon fel az amerikai honanyák és honatyák előtt.

Netanjahu jó és hatásos beszédet mondott, szinte játszva az ott ülők politikai idegszálain. Köszönte Amerika támogatását, percenként felesküdött a szövetségre és barátságra. Aztán nekiment Iránnak, nem is nagyon burkoltan bírálva Obama „impotenciáját”, akire hatott a „perzsa ármány” – az idézőjel a miénk, Netanjahu nem finomkodott, bombákat követelt Teheránra.

Elég lesz-e ez Benjamin Netanjahunak, hogy március 17. után is kormányt alakíthasson? A harcos beszéddel visszaszerzi-e az elpártolt „héja-szavazókat”? Az izraeli vélemények erősen megoszlanak.

Egy azonban biztosnak tűnik, ez a beszéd két helyre szólt. Egyrészt az izraeli szavazónak, hogy lássa, milyen hatékony a kormányfője. Másrészt a Fehér Háznak, hogy Barack Obama lássa, Netanjahu akár hazai pályán is legyőzheti.

A szakértők a beszéd elhangzása óta azon tanakodnak, hogy Netanjahu szavainak milyen hatásuk lesz a közel-keleti helyzetre, nos, a kérdésre a válasz roppant egyszerű: semmilyen.

Netanjahu nem akarja megszórni sem Teheránt, sem Damaszkuszt.

Sok okos ember leírta már, hogy ezt Izrael egyedül is megtehetné, de tengerentúli ámen nélkül nem teheti. Egy fenét nem tehetné! Meg is tette már számtalanszor, amikor reális nemzetbiztonsági fenyegetést érzékelt.

Ha tényleges, napi veszélyt látnának az iráni atomprogramban, akkor már holnap nem lenne nyoma semmi ilyesminek arrafelé. Netanjahu azonban fenn akarja tartani a feszültséget a régióban, folyamatosan kényszerhelyzetbe hozva az Egyesült Államokat, tesztelve és kihasználva Washington szövetségi hűségét. Nyilvánvalóan mélyebb belpolitikai okai vannak a palesztinokkal való megbékélés csúszásának, a fentiek azonban ebben a kérdésben is közrejátszanak.

Jó ez a politika Izraelnek? Nos, ezt talán ítéljék meg maguk az izraeliek. Az, hogy a világ, finoman szólva, sincs lenyűgözve tőle, károsnak és életveszélyesnek tartja – hát, világ nagyjai, tessék hatékony nyomást tudni gyakorolni Tel-Avivra is, másra is.

Barack Obama állítólag nem nézte élőben a beszédet, aztán fintorgott, és lényegében értelmetlen szócséplésnek minősítette. Mi mást mondhatott volna? Egy újabb tervétől került messze, ha Netanjahu győz, cikluszárásig nem lesz belőle békementor. S ez két, amúgy sem túl gazdag eredménylistával rendelkező elnöki mandátum után kínos tud lenni…

Máté T. Gyula – magyarhirlap.hu